https://nagyberkizsaci.blogspot.hu/

05. 27.

Na, egy kicsit diktálgatok, mert kedden azt mondta K., Zara gazdija, hogy süt a nap, tehát várja a diktálmányt! Erre a „napsütésre” délutánig kellett várni, mert addig folytatódott a „kutyának se való” idő. Tehát esett. Reggel szokás szerint B.+G. birkózott egyet Szikrával farok ügyben. Szikra sportot űz ebből, mert ha meglátja az előkészületeket, máris pattan G. ölében és várja a kötözést. B. már elég rutinos, alig másfél spulni ragtapaszt gubancol össze egy alkalommal. Ezt persze Szikra azonnal megpróbálja leszopogatni a farkáról, ez néha sikerül is neki.  Már kezdek összecsiszolódni ezzel a fiúval, nem mindig zavar már, hogy ha kétlábút lát, simán félrelök… Okosan elhúzódom, hiába kielégíthetetlen a simi terén lakótársam, én is mindig megkapom a magam szeretgetését. Azért az esőszünetekben óriásiakat rohangáltunk az udvaron, és G.-nek is sikerült néha nagyjából megtisztogatnia tappancsainkat. Délután mentünk Zarázni, mert telózott, hogy „süt a nap”. Ott volt Lejla is, a „harcieb” és Rony a csodaszép angol szetter, de ő hamar lelépett. Mikor Lejla gazdija megunta, hogy totál kifárasztottuk kedvencét, produkáltatni kezdte: felugratta egyből a beton ping-pong asztalra… Zara persze egyből utána csinálta, én meg érdeklődve néztem, hogy mi van ott olyan érdekes…? Meg is illatoltam, (ezt így hallottam a kétlábú borlovagoktól), de semmi nyalánkságot nem észleltem, amiért ugrálnom kéne. Mire hazaértünk, már újból esett. Korán feküdtünk a mai jobb idő reményében.

Már fél hatkor kíváncsiak voltunk milyennek ígérkezik a szerda. Kicsit hűvös volt, de nem esett, így a reggeli torna melléktermékeként fél kiló sárral is gazdagítottuk konyhánk világos járólapját. A farokkötözés után B. elment dolgozóba, G. meg naivan kint felejtett bennünket az udvaron, nem kellett volna… Ha játszunk, az mindig különböző hanghatásokkal jár: morgások, hörgések, elfúló nyögések, felcsattanó fogkoccanások, félig üres öntözőkannák robaja, mikor a lépcsőn leugranak, néha teli virágcserepek is követik őket, hogy elkunyizzák utolsó vízcseppjeiket. Szóval a játék enyhe, néha felettébb érdekes zajokkal jár. De ha csend van, akkor figyelni kell ránk. G. most is csak azt vette észre, hogy Szikra combig csatakosan száguldott be, és ugrott az ágyra. Nem volt nehéz visszakövetni a tócsák alapján az udvari kis tóig. Az egészet még nem pakolta ki, de elkezdett rendezkedni… Hja, a vizsláknak nagyon kifinomult a szépérzékük! Most várjuk haza B.-t, hogy leellenőrizze a területet, mit kell neki visszapakolnia a véglegesség teljes reménye nélkül. Arról volt szó, hogy Szikrát is elviszi az Alap(ítvány), berakják neki is a chipet, hogy hivatalosan is számon-tartott eb legyen, de nem értek ide. B. hazaért, de ez nem sok jót hozott Szikrának! Először megkerült a tavi-szűrő szétrágott teteje. (Nem én mentem be a vízbe érte.) Aztán levertük a teraszról a ma előkerült szerelemvirágot, ami eltévedt, mert most nyílik, végül harmadiknak B. nyitva hagyta a konyhát egy kis időre a maguknak elkészített vacsival, amit a kis imposztor megdézsmált… Most szolidarítok vele, mert kikapott. Hadd higgyék a kétlábúak, hogy mára végeztünk! Vizslát!

05. 25.

Szombaton reggel farok-kötözés Szikránál, mi pedig hajnalban kezdtük egymás csócsálását Zarával. Délelőtt bent, de délután már az udvarban viháncoltunk kétlábújaink nagy megkönnyebbülésére. Hárman óriási vágtákat csaptunk, a kertépítésre sem értünk rá a nagy háború közepette. Mennyivel jobb kint a kertben, a fű is gyorsabban száradt az általunk kavart széltől. Aztán megjött Zaráért a Gazdija is, de szerencsére nem kellett megválnunk a kis „hugitól”. az újabb produkciója, hogy a torkunkban keresgél, Senki nem tudja mit, de a gazdik dőltek a nevetéstől. Minden percet kihasználtunk, míg B. beszámolt Zara jó viselkedéséről K.-nak, és fagyiztak, mi egymást nyúztuk. Végre Szikra is teljesen feloldódott, nem csak G. nyakába mászkált már, velünk, csajokkal is foglalkozott. Persze csak igazi pajtásként, a férfias dolgokhoz még nem konyít. Alig akartuk elengedi Zaráékat, de utána még jól megkergettük egymást, mert meleg már egyáltalán nem volt, és másnapra esőt éreztünk. Én este gyorsan elvonultam a helyemre, de Szikra addig őrizte G.-t a gép mellett, míg abba nem hagyta a pötyögést. Úgy csinál, mintha az övé lenne G.! Kezdek felháborodni!

Jól éreztük, tegnap megint az eső… Kicsit beleképzeltem magam alkalmazottaim helyébe, és együttéreztem velük… Tán két percig, mer akkor ránk jött a „bolondóra” és a nagy rohanás kivételével ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Én fent az ágyunkon, Szikra lent és harcoltunk! G. néha megigazította az ágyterítőt, arra a fél percre leparancsolta az épp esedékes „várvédőt”, mert mondanom sem kell, néha cseréltünk. Közben B. takarított, mert szerinte sűrűn kell utánunk. Nem tudom, ezt miért mondogatja állandóan, amikor éppen úgy ketten vannak, mint mi a Vizslák! Egyedül ő az, aki elmászkál itthonról, és hazacipelhet valamit, ami eddig nem volt itt. mi az otthonunkba nem hozunk új takarítanivalót, mert minden itt van… hol kint, hol bent… Nagyon türelmetlen, mert ami sarat esetleg behordunk, az is a saját udvaromról kerül be, tehát éppúgy az enyém bent is, mintha kint hagynám! Nem értem azt sem, hogy azt az ágdarabot miért nem rághatjuk szét a kényelmes ágyon, miért kell mindig kint hagyni, amikor pedig ott szakad az eső…? Azt hiszem új „Munkaköri Leírás”-t fogok készíteni. B.-t meg is kell dicsérnem, mert újjávarázsolta a tavi szűrőt, megint működik, a kis piros úszóizék nem pipálnak a felszínen. Ma ebéd (ez akkor van, amikor kolompolnak abban a kis dobozban a konyhában) után látogatóink voltak, hárman is jöttek, köztük F. K. is, aki amikor jön, mindig csak mást fényképez, nem engem. Most kellemesen csalódtam benne, mert rám is kattintgatott, amikor modellt álltam. Persze jórészt Szikrával foglalkoztak, valami „Alapítvány”-tól jöttek, és Szikra produkálta nekik magát. Deménytől tudom, hogy az „alap” az rendes dolog, tehát viselkedtem, pedig ebben az időben G.-n szoktunk csendespihenőzni. Telefonált Zara is, hogy kiviszi a Gazdiját, addig, míg nem esik, én is vigyem B.-t. Hát fölcuccoltunk, B. beöltözött, gumicsizma, pulóver, dzseki, eztán randiztunk egyet. Mióta Zara itt volt, azóta, ha meglátja B.-t, az árnyékává lesz… Látszik, hogy gardedámom a két nap alatt mennyire elkényeztette. Az eső megint rákezdett, hamarabb hazajöttünk. G. reménykedik a holnapi jobb időben, de megsúgtam neki: hiába. Vacsi, és alvás. Most már ez következik. Mivel csak napsütés után diktálok ezután, figyeljétek az eget! Vizslát!

05. 22.

 Csütörtökön esős időre ébredtünk, de azért kimentünk körülnézni, mit lehetne csinálni a kertben. Szikra jó ötleteket adott, ám ezekkel várnunk kellett, míg B. elmegy dolgozóba, így csak benti heveskedésre került sor, de azt már megszokták az alkalmazottak. Csak az színesítettre a játékot, - szó szerint – hogy az ugrálás közben Szikra vérrel fröcskölte tele mindazt, amit elért a farkával. B. elhatározta, hogy beköti, mert ő nem fog vért törölgetni egész nap. Na, ezután jött G., aki a három kezével lefogta a bohócok bohócát és a negyedikkel, meg az ötödikkel megfogta az ominózus farkat is. Lehet, hogy a kezek közül néhány B.-é volt, de én fuldokoltam a röhögéstől, ha szabad ilyent diktálnom hercegnő létemre… Mert az, amit kétlábújaim műveltek, az minden volt, csak nem gyors, szakszerű ellátás. Délután azért hosszabb időre kimentünk a levegőre, amikor esőszünet volt. B. este hazaért, és hozta Zarát is. Nagy volt az öröm, de ő még tartott Szikrától, így mindjárt megmondta neki, hogy hátrább az agarakkal, amit a girnyóka tudomásul is vett. Rögtön elkezdtük szokásos birkózásunkat, amit kétlábújaink csendes mosolya kísért mindaddig, míg B. ki nem nézett a kertre nyíló ablakon. Aztán kilépett, mert nem akart hinni a szemének… A három tő tavirózsa kicincálva a tóból, és ízlésesen szétterítve az összetört - kb. tíz kilós - cserepekkel körítve a szárazon! Mindjárt lefagyott a mosoly is az arcáról, hát még, amikor meglátta Szikra újabb falfestményeit! Elkezdett takarítani, közben folyamatosan magában dünnyögött… Aztán Szikra – mivel új csaj érkezett – elkezdte jelölgetni az ajtófélfát. Persze bent. Ekkor feladta, elköszönt, és eltette magát másnapra. Mi meg négyesben ismerkedtünk tovább. Mint kiderült, Zara is legalább olyan puncsos, amilyen Szikra, ezért ez úgy történt, hogy G. leült az ágyra, a két csókbajnok egymást félrelöködve rámászott és hanyatt döntötte. Közben persze sorra került az orra, a füle, Zara a szakállát is leellenőrizte, hogy valódi e, aztán a fejét körbemosdatták. Szerencséjére a szemüvegét előbb levette. Én pedig eközben hangosan szóvá tettem, hogy ez mégsem járja: idejönnek, aztán egyszerűen kisajátítják G.-t! A „Való Világ”-ba illő jelenet volt. De mert későre járt, G, hosszas küszködés után kikászálódott alóluk, és takarodót próbált elrendelni. Én mentem a helyemre, a két vendég meg egyenest G. ágyába…. Emlegette is a „jólnevelt” Zara felmenőit! Persze csak viccesen, mert nála nem kell komolyan venni szinte semmit. Szikrát csak azért nem ostorozta, mivel tudta, ha sikerül egyszer leráncigálni az ágyáról, aznap már nem próbálkozik többször. Végre mindenki a helyére került, és néhány kisebb megszakítástól eltekintve durmoltunk reggelig. Ma egy nagy rohanással kezdtük a napot, majd B. lábtörlős- zsiliprendszerétől megszabadulva, a reggeli után bevonultunk, átadva a terepet B. helyreállítási törekvéseinek. Előtte azon morfondíroztak G.-vel, hogy melyikünk követte el a tavacska növénytelenítését. G. rám tippelt, B. Szikrára… persze csak mi tudtuk melyikünk volt, de délutánra valószínűsítették az elkövetőt, mikor Szikrát tetten érték amint a vízben állva szuggerálja a visszakerült gazokat. Tegnap persze a tavi-szűrőt is lebontotta, így a piros izék a felszínen úszkálva kapdosták a levegőt. Én éppen a nyugágyból irányítottam Szikrát, Zara pedig asszisztált neki, amikor B. rajtakapott minket.

Délután pedig Nojcsi is megérkezett! Volt „kicsi a rakás”! Ennyi tömörülő vizslafej, farokcsóva, tekerőző karcsú vizslatest, és a nyelvkavalkád, még őt is meglepte. Mikor újra visszanyerte a hidegvérét és az egyensúlyát, letelepedett a kanapéra, és megadóan várta a neki kijáró frizura-igazítást, arc- és nyakmosdatást, fültisztítást, Komplett szolgáltatást kapott, amit többször is újraellenőriztünk, nehogy kimaradjon valamelyik apróbb, eldugott része. Szikra simizése után, szürkés-fekete tenyerét megmosva sütit is kapott, amit persze csak lopva fogyasztatott el. Én az egész cécóból szinte teljesen kiszorultam, Zara, és főleg a fő-nyalizó Szikra vitte a prímet. Ezt a kis vakarcsot nem lehet leállítani! Addig küzd, kúszik-mászik, fészkelődik, amíg teljes testével rá nem tapad a kiszemelt kétlábúra! Amikor ez sikerült neki, kezdődhet a harapdálás és a puszik osztogatása minden elérhető szabad felületre. Amikor Nojcsi már úgy gondolta néhány óra múlva, hogy egy hétre való port, sarat, baci-mennyiséget és vizslaszeretetet magába szippantott már, elköszönt, és nagy nehezen útjára is engedtük. Eztán már csak hármunk vacsoráztatása, Szikra farok-ellenőrzése okozott némi gondot a személyzetnek. Lassan véget ért egy csodás, mozgalmas nap, amit a kétlábújaink is biztosan sokáig emlegetnek majd. G. a nap végén megjegyezte, hogy talán esős napokon ő sem tartana igényt három ilyen édes vizslababára, mint amilyenek mi vagyunk.  Nem tudom, mit van úgy oda, nem döntöttük romba a rezidenciát, magunkhoz képest jól viselkedtünk, épségben van mindenki! Nehéz kiismerni a személyzet óhajait, de nekem szerencsére nem is ez a feladatom! Vizslát!

05. 20.

A tegnapi és a mai nappal még adós vagyok, ha sikerül, most pótolom. Kedden korán keltünk, én az alvófotelomban, a kis pisis a kanapén aludt… Mert az van G. fejéhez a legközelebb. Sajnos éjjel egyszer sem próbált meg G. ágyába mászni, pedig örömmel néztem volna, ahogy kirakják a szúrét. B. tegnap itthon volt, így kertészkedni is segítettünk. Kajla-Girnyó-Szikra első dolga volt a bungi tetejéről szemrevételezni Pirikét. Ezt még Lucky sem csinálta! A gazdik féltek, hogy a kis hülye megpattan, ezért B. vett neki egy nyakörvet, és rátett egy bilétát. Nem mintha ez akadályozná meg a szökésben, ha menni akar, de a kétlábújaimnak így nyugodtabb a lelke. Egyébként kezd idegesíteni, mert állandóan G. körül sündörög, alig akar elszakadni tőle, sőt, még engem is megpróbál odébb taszajtani, amikor egy kis simire vágyok.  Amúgy jókat lehet vele rohangászni a kertben, egymás nyakon harapdálni, de semmi rosszat nem csinál sajnos szándékosan! Amikor rászólnak, például a tóba mászik, egy szóra engedelmeskedik. Csak a jelölgetésében bízhatok, hogy B. megunja, és kipenderíti! Mert néha sok! Le nem állna a nyalizással, nem csak G.-t, hanem engem sem hagy békén. Tegnap este már rá kellett morduljak, mert nem elég, hogy Lucky is elfoglalta a helyemet, - neki még elnéztem, - de Szikra is odatelepedett amikor megvacsiztunk a Zarázásom után! És – szerencsére – rögtön az íróasztalon is termett, G. alaposan megmosta a fejét! Apropó, Zara… Tegnap is voltunk a Ledinán, de már vártam, hogy hazaérjünk, mert kezdek féltékeny lenni… Különben is, siettünk, mert dörgött, villámlott, és én nem szeretem ezeket az égi háborúkat… csak azokat, ahol én győzök! Mint mondtam, vacsi után lefeküdtem, de Szikra nyaggatott, így idő előtt az alvóhelyemre vonultam. Szerencsére újra bepróbálkozott G. ágyával, így megint le lett teremtve. Az éjszaka nyugalmas volt, mikor kimentünk, nem Pirikéztünk, mint Lucky idejében, így G. is gyorsan visszaaludhatott. Mint hallom, Luckynak úri dolga van, étterembe, kávézóba mászkál, bőrgarnitúrája van… Ha megunom a kis pisis zaklatását, utána megyek! Ma aránylag későn ébredtünk, de számomra jól kezdődött a nap! Amikor G. reggelije után kibóklászott a teraszra, az alsó részen meglátott valami sárgát és fehéret. Mivel vaksi, egészen közel kellett mennie, hogy rájöjjön, nem egy nagy tükörtojás, hanem a tulajdon kispárnája kibelezve.. sárga szalagokkal volt bélelve, most legalább ezt is megtudta…Bár gyanítom, hogy nem volt rá kíváncsi… Ezt még B. is látta, aminek külön örültem! Aztán B. elment dolgozóba, mi meg hármasban töltöttük a napot. A csendespihenőt még megemlítem, mert G. Lucky híján nem tudta kire tenni a fejét, és mivel mindketten rámásztunk, hamar felszámolta a sziesztánkat. most megint este van, kezdődik a lustálkodás a gép melletti agyon, ha végre Szikra leszakad rólam. Ha nem ért a szép szóból, a morgás után rendre utasítom, akkor még G. sem védheti meg a kis puncsolót. Mivel félfüllel hallottam, hogy holnap estétől két napra Zara is a vendégünk lesz, nem kell sokat várnom, és mi lányok ellátjuk a nótáját ennek a kis ficsúrnak! Vizslát!

05. 19. / 2.

Na, ott folytatom, ahol G. abbahagyta…

 Megérkeztek, örültem nekik, de a csontrágásban el is fáradtam, így a teraszon G. társaságában leheveredtem pihenni. Egy kicsit csodálkoztam, hogy Lucky miért nincs még itt, már megszoktam, hogy nem vagyok egyedul, van kit nyúznom mindig… Aztán szólt a csengő, gondoltam most jön Lucky, de nem értettem miért csukják be előttem az ajtót, miért nem mehetek én is üdvözölni. Jöttek is lefelé, én az ajtóablakban ágaskodtam, de ahogy örömködésem közepette jobban odanéztem, rájöttem, hogy ez (vagy ő, de ezt még nem tudom…) nem Lucky! Nem Lucky. az én szépséges testőröm! Hát akkor kicsoda? Nyílt az ajtó, és elkezdtem ismerkedni a girnyó jövevénnyel. A kis pisis F. K.-val jött, aki már volt nálam, amikor Luckyt fénylépezte. A Kis Pisist azért hívom így, mert nem tudom a nevét, szerintem a többiek sem tudják, és – „nomen est omen – (ami azt jelenti, hogy a név intő jel), mivel a fiúcska ráadásul ivaros is, a lábát felemelve szorgalmasan elkezdett jelölgetni. Aztán F. K. hamarosan elment, és rám hagyta Szikra nevelését. G. nevezte el Szikrának, nem tudom miért, túl szép név ez egy ilyen „gyütt-ment”-nek. Hát nevelnivaló az lesz rajta elég, azt már az első pillanatokban észrevettük a kétlábújaimmal, de ennek a zöme úgyis rám marad, mert ahogy láttam, G. nagyon szívesen fogadta. Rohangálni lehet vele, azt már kitapasztaltam az első pillanatokban, de a többi későbbre maradt, mert a szokásos Zarázás még Szikra kedvéért sem hagyhattam ki. Így B.-vel elmentem a barátnőmmel randizni, G. itthon maradt a kis pisissel. Azért hívom megint így, mert őkelme nem csak a kertemet, hanem a lakosztályom ajtaját is elkezdte jelölgetni… Ezt persze G. leállította. Még szép!  Itthagytam őket egymásnak, ismerkedjenek… A Ledinán ott volt Tóbiás a border collie, és Atosz az oroszlán is. Mi hármasban rohangáltunk, míg Atosz fölöttünk pattogott. Jól szórakoztunk mi is és kétlábújaink is, mert Atosz külön szám a maga gyorsaságával és hatalmas szökelléseivel, mi pedig… mondanom sem kell… Ilyenkor Zarával ketten üldözzük Tóbiást, bekerítjük, rárontunk, meg minden! Jól kipurcantam, és már kíváncsi voltam, mi újság otthon, haza indultunk. Kies lakomban G. – ölében Szikrával fogadott. Még nem szóltam, de figyelek!!!

Ahogy a kétlábúak szavaiból kivettem, Szikrát szombaton chip és nyakörv nélkül találta két 10 év körüli fiúcska, majd egy hölgy hívta F. K.-t, aki a kocsijába ültetve keringett a városban idit találni neki. Mivel a Fészen is posztolta, G. jelentkezett, hogy hétfőtől jöhet. Addig panzióban üdült a kicsike.  És most itt van! Nem felhőtlen az örömöm! Elsősorban úgy puncsol egész nap, hogy csípőből tekergeti magát, mindig ott van, ahol a alkalmazottaim, nem kuncsorog az asztalnál, nem félti az ételét, ha még a nevét nem is tudja, de azt, hogy „gyere” nagyon ismeri, különben is első szóra pattan ilyenkor, még azt is tudja, mi az a „nem szabad”! Teljesen tönkreteszi az alkalmazottak nevelésében elért eddigi eredményeimet. Azért van néhány jó tulajdonsága is. Már úgy értem, ami nekem jó!  Lefekvéskor például felpattant G. ágyára, annak is a közepébe, és süket kakaóscsigává változott. G. alig bírta lerángatni! Aztán sajnos egy szóra felment a kanapéra, és ott aludt. Kicsit lehetett volna állhatatosabb is, de majd alakítok rajta! Itt most abbahagyom, mert G. sem ér rá nagyon. Vizslát!

05. 19. / 1.
Vasárnap elég jó idő volt, Luckyval nagyot kergetőztünk a fadarabokkal amiket én szoktam szállítani neki, és addig kergetőzünk, míg el nem veszi… aztán kergetőzünk tovább, de ő már nem adja át, inkább szétrágja… ekkor jöhet a következő… kora délután mentünk B.-vel Zarázni, ott volt Bruce is, a vizsi-kopó mix, valamint Lejla és Nala, a két steffi. Jókat rohangásztunk, főleg Bruce-al, aki olyan idős, mint mi Zarával, és neve ellenére lány. Mivel Zarának afférja volt Nalával, hármasban folytattuk majd kétlábújaink fagyizása után hazafelé vettük az irányt. Gondoltam, Lucky mennyire meg fog lepődni, ha hazaviszek neki egy új csajt, de én is meglepődtem, mert I., és kisfia, Ákos várt ránk. Hirtelen sokan lettünk, én már fáradt voltam, így udvariatlanul magukra hagytam a vendégeket. De ki tehetné meg ezt leginkább, ha nem én!? A hercegnő!? Később mégis előjöttem, és B. fotózása kíséretében nagyot játszottunk hármasban. Aztán elcsitult az este, és másnap reggel egyedül maradtam egy frissen főzött kibelezett velőscsonttal. Most megszakítom a diktálmányt, átadom G.-nek a szót, mert a továbbiaknak nem voltam részese, de szorosan a történetemhez tartozik!:

9 óra előtt indultunk, Luckyt hátra ültettük és a kezdeti izgatottság elmúlása után szépen leült, lefeküdt néha bóbiskolt is. Nagyon rendesen, nyugodtan viselkedett, Zsacival nem úsztuk volna meg ilyen könnyen. Jó iramban haladtunk, B. simán megtalálta a Tesco-t is, amikor Siófokra értünk. (Persze volt GPS is, de azt B. nem hajlandó használni, mert elmondása szerint: „meg kéne tanulnia”) Nem volt még háromnegyed 11. amikor leparkoltunk egy fa alá. Mivel 11-fél 12 között volt a randi a megbeszéltek szerint, B. elvitte Luckyt egy kis eredményes sétára… az eredményt bezacskózta, erre sem lesz gond! 11-kor telefon: még el sem indultak Pestről, mert a kocsi szervízben van, és komolyabb a baj, mint gondolták… A sofőr majd telefonál, ha elindulnak! Hurrá, jól kezdődik! B. kipakolt, szerencsére egy füves terület mellett álltunk, pokrócot ki, vizes-tálat, vizet ki, kocsiajtókat kinyit, és várakoztunk. Lucky jól érezte magát, persze végig pórázon, mert nem voltunk tisztában eltűnési képességeivel. Beszéltünk arról is, milyen kár. hogy székeket nem hoztunk… Pont délben jött a telefon, hogy elindultak. Na, akkor még egy-másfél óra… Egyre melegebb lett. Dicsértem magamat, milyen jó, hogy ide beszéltem meg a randit. Van itt minden: napsütés, fű, WC, Fornetti… így még éhen sem maradtunk.
Persze az utolsó pogácsa-darabok Luckyt illették. Egyre melegebb volt, szerencsére a fa alatti árnyék megmentett bennünket a hőgutától, csak az utazócsomagot kellett a nap elől mindig odébb rejtegetni. Végre negyed kettő tájban befutottak. Csak hárman voltak a kisbuszban, a sofőr és egy fiatal pár, akik mindjárt odajöttek egy Luckysimire. Ez jó jel, gondoltuk. Miután elvégezték a Tesco-ban végzendőket, a sofőr helyet szabadított fel a zsákos csomagok között a szállító boxnak, elköszöntünk Luckytól, aki beugrott a helyére, lefeküdt, majd rácsukták az ajtót, és elindultak. Magamban gondolkoztam még, hogy vajon Lucky meddig bírja a dobozt, az egyedüllétet, amikor csörrent a telefon, és a sofőr kérdezte, hogy nincs e egy másik boxunk, mert Lucky köszöni jól van, de már a fiatal pár között foglalt helyet, és a kutya szállítása így nem szabályos. Mondta: nincs. (Miért is lett volna, szerintem elég hülye kérdés.) Jó, akkor mennek tovább, az utasokat nem zavarja… - volt a válasz. Kicsit aggódtam hazafelé, hogy a sofőr kirakja valahol Luckyt, de az utolsó méterekig nem szólt újra a telefon. akkor viszont megcsörrent, de mire felvettem, már abbamaradt a csörgés. Mivel a telóm olyan, hogy én csak a „pince sötétjében” tudom olvasni a kijelzőjét, az izgalom újrakezdődött, és hazáig tartott.Pár perc múlva belépve a házba, Zsaci nagy örömmel fogadott bennünket. Gyorsan körülnéztünk, volt e valami „baj”, de miért is lett volna, és az induláskor adott velőscsonton is látszott, hogy alaposan „dolgoztak rajta”… Telefonnézés – szerencsére nem a sofőr, hanem F. K. keresett a szombaton megbeszélt, „idibe” jövő kisvizsla ügyében. „Melegváltás”. Zsacinak ideje sem lesz Lucky hiányát felfognia. A kisvizsla hamarosan megérkezett, Zsaciék sétálni mentek, én pedig az új jövevénnyel az ölemben, csendes egyedüllétemben Luckyra gondolhattam. Végleg csak akkor nyugodtam meg, amikor K. éjjel fél egykor felhívott, hogy szerencsésen hazaértek.

Na, ennyit G. dumájából, de az enyémből is, folyt. köv.

05. 16.

Csütörtökön egészen estig nem történt semmi, de akkor vittem B.-t a szokásos Zarázásra. Csatlakoztunk Lejlához és gazdijához A.-hoz, így ők hármasban rótták a köreiket, míg mi négylábúak nagy rohangászásban voltunk. Persze ilyenkor mindig összefogunk Zarával, és jaj a harmadiknak! Lejla bírta a gyötrést, hiszen ő „harcikutya”, itt látszik, hogy a gazdi számít, nem a fajta… Míg a kétlábúak fagyiztak, én is szétnéztem egy kis nyalánkságért, de most sajna nem találtam. Közben valahöl messze felmordult az ég, elindultunk hazafelé…. aztán egy kicsit szaporáztuk, de hazaértünk, mire felettünk dörömböltek. Aztán csak …kopp …. megint …kopp… és már nem hallottunk semmit a néhány perces jégveréstől. Az angyalkák biztos pezsgőztek odafent, s mikor elfogyott az itóka, a jeges-vödröket kiborították (ezt G. mesélte, mert ő nagyon ért az ilyesmihez). Bár én nem tudom, hogy kik azok az angyalkák, de a vödörről már hallottam, mert azt is fel szoktuk borogatni játék közben Luckyval, ilyenkor a személyzet kissé zsörtölődik, pedig mindenféle helyreállítás is benne van a munkaköri leírásukban. És a szakszervezetet nem engedélyeztem, mert ez itt kéremszépen nem „demokrácia”! Így sztrájkolni sem lehet! Itthon én vagyok a „Nagy Vezér”! (Kicsit kisebb, ha B. otthon van…) elkanyarodtam, de most visszatérek a jégkocka témához. Amikor ez a fehér-mogyoró zápor alábbhagyott, kimerészkedtünk B.-vel, aki fotózott is néhányat, még az utcára is kiment, biztos élvezte, hogy könnyebb ezt a kását fotózni, mint minket. Másnapra a levegő is nagyon lehűlt, tegnap nem is dolgoztunk kint a kertben. Ennek megfelelően a mai – kicsi napsütést is kihasználva – Szinte állandóan a kertben birkóztunk Luckyval. Csak a harangszó után hagytuk abba, mert mi is felrohantunk a csöngetésre. Alig akartuk beengedni Zs.-t, aki valami papírokat hozott G.-nek. Nem tudom miért, de annyira örültem neki, mint kiskoromban mindenkinek… Ennek megfelelően kicsit csorgattam is a folyosón- mondjuk úgy: „örömkönnyeket”. Aztán beljebb jött, és megint nem velem foglalkozott, hanem Luckyval. Engem G. meg is fogott néhány pillanatra, amíg simizte és dögönyözte Luckyt. Szépeket is mondhatott, mert Lucky hanyatt fekve, sípolva, szuszogva, kéjesen hörögve adta át magát az élvezkedésnek. Aztán Zs. felállt, és gyorsan elment. Valami csillogott a szemében is, ami akkor szokott megesni a kétlábúakkal, ha elönti őket a szomorúság… ők pedig boldogok voltak, láttam! Nem értem! Eztán már csak B. jött haza, de nem mentünk sehová, mert mondta, hogy kitombolta már magát a gyerekekkel. Ennyit mára. Vizslát!

05. 13.

Hétfőn persze nem voltam megint sehol, mert B. nem ért rá, de az udvari birkózások nem maradtak el. G. hiába mondja, hogy ne kekeckedjek Luckyval, nem hallgatok rá, mert jólesik marcangolni a nyakát. Lucky nem ellenkezik, csak húz magával, mert ő erősebb, de velem nagyon megengedő… majdnem azt mondtam: bárgyú, de ilyent mégsem mondhatok a barátomra és kinevezett testőrömre! B. is azt mondta a múltkor, hogy Zara a felét sem engedné annak, amit Lucky eltűr. Néha aztán ő is megmutatja, hogy tud ő is valamit, akkor egyből a földön vagyok, de itt meg is áll, nem akarja leharapni sosem a fejem. Ilyet csak a kajánál csinálna gondolom, de ha enni kapunk, külön faljuk be a hamit, és én véletlenül sem közelítek feléje, ilyenkor nagyon türelmes és udvarias vagyok – G. szerint csak ilyenkor – és kivárom a soromat. Szóval hétfőn napközben ugyanaz történt, mint kedden, „döglés” a teraszon a napon, onnan elvonulunk a poros földre is kicsit heverészni, majd ha eléggé felmelegedtünk, bevonulunk a fehér járólapra hűsölni. Miután lehűltünk, leverjük a maradék port és újrakezdődik a „körforgás”. B. ilyenkor szokott az égre nézni – gondolom, hogy meddig süt még a napocska – előveszi a partvist, meg a szemétlapátot, és elkezd szöszmötölni, hiába mondja G., hogy elég lenne, ha este egyszer rontaná el a szép mintákat, amiket a nap folyamán oda- mandaláztunk. Kedden nem csak Zarával, hanem egy ismerőssel: F. K.-val, és az ő Zsömijével és Dodijával is összefutottunk. Ő volt az, aki Luckyt fényképezgette nemrég. Zara éppúgy nézeteltért Dodival, mint szombaton Bejglivel, csak most F. K. nem rohant oda, hogy az édes kis picikéjét bántja az a nagy kutya…Zara nem is bántotta, de én már látom, hogy őnagyságának kezd kinyílni a csipája! Persze az én Zarám nem is csipás és alig várjuk a találkozást! Én, hogy a nyakát markolásszam, ő, hogy a lábaimat kuszálja össze… Aztán a végén keresek valami nyalánkságot, összekenem vele Zarát, és az aznapi jól végzett munka elégedettségével térünk haza. Persze még sokáig hallom a morcogást K.(!), hogy már megint összekente „az az átkozott”, (ez én vagyok) az ő kis patyolattiszta jólnevelt vizsijét… Mert nem csak a hallásom, de a képzelőerőm is kitűnő! A mai Zarázás után meglepetésemre elkísértük őket otthonukba, és B. sok finomságot kapott, amik valószínű, engem illetnek majd. Őhercegnőségemet közben Zara Kisgazdija és a szomszéd kislány próbált szórakoztatni, de amikor felém nyúlkálnak, pláne kitárt karokkal tollasütővel a kézben felém rohan valaki,…. hát azt nem szeretem! Ilyenkor egyesek azt mondják rám, gyáva vagyok, pedig nem! Ők nem ismerik finom, arisztokrata személyiségemet, pláne nem hallottak neveltetésem kiválóságáról! (Vagy hiányáról… De erről nem beszélek, mert semmilyen hiányban nem szenvedek természetesen!) Szóval a röpke látogatás után K. autóval haza is hozott bennünket, és mivel jólnevelt kétlábú, még Luckyhoz is beköszönt. Persze ezután sietett haza megfürödni. Ennyi történt máig, most alvás jön. Vizslát!

05. 10. / 2.

A PIKNIK NAPJA

G. azt mondta, hogy címet is lehet adni egy diktálmánynak, mert „a hangzatos cím felkelti a kétlábúak kíváncsiságát”, és többen elolvassák az irományt. Még akkor is, ha selejtes, de mindenki várja, hogy mikor történik valami izgalmas a szösszenetben. No, most kipróbálom!

Reggel lezajlott a szokásos egészségügyi séta, megvolt a kaja is, persze Luckynak csak mutatóban (gondolom, hogy még éhesebb legyen…)aztán vissza az ágyba, nehogy közben a matrac elveszítse jól kialakított, nehezen formált alakját! Mert G. még mindig nem szerzett be számunkra memóriahabos fekhelyet!  Akkor nem lenne ennyi dolgunk a vacok kifekvésével, és könnyebben szaladgálnánk, tanulnánk a vezényszavakat, apportíroznánk, meg ilyesmi. Akkor engedékenyebbek lennénk, a kétlábúak ez irányú sirámait hallva. De ha egyszer már reggel el kell kezdeni a tegnapi vacok alakjának őrzését, hogy estére megmaradjon a forma, sajnos más irányú tevékenységek nem férnek bele amúgy is szűkre szabott ébrenlétünkbe! De tegnap délelőtt egy csengetés megzavarta az ebbéli munkára való koncentrációnkat. Egy eddig ismeretlen kétlábú érkezett, akit persze az itthon szokásos ovációval leptünk meg. Testőröm azonban pár pillanat alatt lecsekkolta, hogy Zs. az, akit ő már régóta ismer. Kicsit ráugráltunk, hogy ismerje már meg egy szabad vizslahercegnő életét, és udvartartásában uralkodó szép és jó szokásokat, de ahogy láttam, ez nem töltötte el nagy áhítattal. Aztán hipp-hopp, pórázra vette Luckyt, és elvitte…  Én meg itt álltam a négy lábamon bambán, és bámultam a nem is olyan új kaput, mint az a bizonyos kisborjú. De alig egy óra múlva Lucky visszatért, mesélte, hogy amint lehetett, kibújt a nyakörvből, amit Zs. egyáltalán nem vett jónéven, és valószínű egy szurit is mindjárt belenyomtak…. Amit ő hősiesen viselt. és addig küzdött, míg vissza nem hozták, és most „szolgálatra jelentkezik”. Biztos így volt, én hiszek neki!

Kora délután megkezdődött a pakolás az autóba. Máig sem értem, minek kellett annyi szákfélét bedobálni abba a kis kocsiba, hogy én már alig fértem el!? Mert én is beültem ám, ami eddig csak két-háromszor történt meg „regnálásom” óta! Sajnos, most Luckyt kellett itthagyni, aki bánatos sípolással tiltakozott a merénylet ellen. Én elég izgatott voltam ahhoz, hogy ne nagyon törődjek vele… Mentünk, mentünk, egyszercsak megálltuk, és beszállt Nojcsi! Országos barátosném! Persze, hogy előre akartam mászni hozzá! De G. fullasztott a nyakörvvel, így feladtam. Megérkeztünk, kiszálltunk, és megláttam egy klassz, bekerített nagy rétet, amit biztos nekem hagytak szabadon a házak között. Bementünk, amíg a kétlábúak épkézláb része behordta a cuccot, addig G. letelepedett újonnan kapott horgászszékébe egy fa alá, így még az otthon hagyott szalmakalapja sem hiányzott, pedig akkor pontosas úgy nézett volna ki, mint a Nagy HO-HO-HO. Én pedig legott körülnéztem. Valaki blökivel is találkoztam, de azt G. nem látta, mert V. szerint a szeme telement szeretettel. G most már ezzel magyarázza vaksiságát. Közben érkeztek a piknikelők, így én is visszacsámborogtam.  Most pedig bediktálom a neveket, mert belezavarodnék különben. Jött Ildikó és Ákos, a kisfia, érkezett Eszter, kislányával Bogival, Anikó, és  nagyfia Dávid, valamint vizsláik Szofi és a csokibarna Bruno, és Kriszta az én Zarámmal. Végül, de nem utolsósorban eljött a Piperkőcök küldöttsége: Kata és Gábor két lábon, Guba a drótosvizsi és Kimi az aranyos labi pedig négyen. Így hatunknak pont ugyanannyi lába volt, mint tizenkettő kétlábú kísérőnknek. Mert ugye Nojcsit, B-t, meg G.-t már említenem sem kell! Megkezdődött az ismerkedés, versenyzés a simikért, és a rohangászós játék. Nojcsi egyszercsak elkezdett „cukrosnénit” imitálni, az összes ebzet köré gyűlt, kivéve engem, mert előzőleg „megsértődtem” rá: Állandóan Luckynak szólított, így megsértődve lekucorodtam G. mögé, és egész addig duzzogtam, míg a többiek a jutifalatok utolsó morzsáit el nem fogyasztották! Na, abban a pillanatban bántam meg az undokságot, de hát késő bánat… Azért jókat játszottunk is, üldözésest például, amikor egy kis angol szetter csatlakozott hozzánk, akkor őt kergette jóízűen az egész falka. Közben B. pogácsával kínálta a jelenlevőket. Minket nem szándékosan ugyan, de a vámot azért leszedtük! 

Közben jött egy Bejgli névre hallgató beagle, aki labdát is csórt tőlünk, de a gazdik hagyták, mert annyi teniszlabda volt Nojcsi jóvoltából, hogy Dunát lehetett volna rekeszteni velük. Később ez a „diós”Bejgli visszatért, és nézeteltért Zarával, a falkánk legkisebb vizslájával. Zara egy kicsit rászólt, erre a Bejgli-gazdák odarohantak, hogy az a nagy kutya bántja ez ő kicsikéjüket. Jól szórakoztunk. A mi kétlábújaink is! Mielőtt Gubáék elmentek volna, összeálltunk egy közös kép erejéig, aztán lassan Bruno és Szofi is hazavitte gazdáikat, oszladozott a jó társaság. Nagyon hamar elrepült az idő, de Lucky itthon várt minket, igy amikor este hat óra lett, gyorsan összepakoltak az inasok, és a kocsinál elbúcsúztunk Nojcsitól és Ildikóéktól is. Itthon Lucky „áttörve” a kerítést, a lépcsőfordulóban várt minket nyüszögve és nagy boldogságban. Most épp úgy elfáradtam a diktálásban, mint tegnap a mulatságban, aludni megyek. Ha még valami eszembe jut, ígérem, lediktálom később, nem hagylak ki belőle Benneteket! Vizslát!

.

05. 10. / 1.

Vasárnap délután a kétlábúak eltűntek, meglátogatták A.-t, mert Anyák napja volt. A.-ra még emlékezem, nem tudom miért nem vittek engem is, pedig valamilyen „kertbe” mentek, és a kerteket én is szeretem. Persze még pénzért sem engedték be őket ezen a napon, így G. is begyalogolt. Mi itthon epekedve vártuk őket, és a megfelelő módon üdvözöltük is őket, mikor megérkeztek. Hétfő délelőtt a barátja jött G.-hez, de már nem izgat nagyon, az ajtó nyitva, ki-be mászkálhatunk, így, hogy szabad volt a pálya, inkább bent heverésztünk Luckyval. Minek kiabáljunk, hogy márpedig mi ki akarunk menni, amikor megtehetjük? Azért se mentünk ki, inkább bent maradtunk… Akkor érdemes harcolni a szabadságért, ha küzdeni kell érte… ha csak úgy adják, már nem is annyira érdekes. Este voltunk a Ledinán, egész kis vizsla-találkozót tartottunk, mert szokásos párosunkon kívül még Muffy is csatlakozott hozzánk. Sőt, ott volt még Athos is, az „oroszlán”, Roxy és Jami is, akit gazdája néha Janinak, vagy pláne Jánosnak szólít, ezzel teljesen megkeverve szegény kislányt. 5:1 volt a vizslaszerű barna ebek aránya, persze a prímet mi vittük, a „valódiak”!

A kedd, szerda, csütörtök egyformán telt. Mindegyik nap voltunk Zarázni, bár az első napokban olyan meleg volt este 5-kor, hogy kitaláltuk a fekve-birkózást. Ez úgy zajlik, hogy három lépést az egyikünk előre megy, a másik pedig körbeugrálja, harapdálja, míg a másik védekezik. Mikor az álló elfárad, cserélünk. Így egyikünk mindig pihent valamicskét, ha már a kétlábúak annyira erőltetik ezt a „sétát”! Ők sétálgatnak, de nekünk harcolnunk kell, mert akkor érzik jól magukat. Piszok fárasztó dolog! Egyszer elmentek fagyizni, örültek, hogy nem ugrálunk rájuk, nem kunyizzuk azt a nyalnivalót. Persze, mert aznap elvitték azt a hatalmas összerohadt fűkazlat, amiből eddig csemegézni szoktunk. Most azonban a helyén a föld pompás illatokat árasztott, öröm volt hemperegni! Éjszaka még kiakasztottuk egy kicsit G.-t, mert Luckyra rájött a vadászhatnék… és ilyenkor az amúgy tökéletes testőröm hirtelen megsüketül. Nem lehet behívni… G. próbálta, de mivel sötét volt, azt sem látta, hogy a kert melyik részén van… aztán különböző technikai trükköket vetett be, a nádpálca ütögetéstől a kajás-zacskó zörgetéséig, de semmi! Az esetek 99%-ában ez a zacskózörgetés mindig bejön nálunk, mert észvesztve rohanunk a hang irányában, ha meghalljuk, de most semmi reagálás nem volt Lucky részéről. Én persze rögtön ugrottam, és a fotelomból az álomból ébredve kirohantam, de nem kaptam semmit, sőt G. testőröm után küldött, hogy harapdáljam haza… Ez is sikerülni szokott, mert ilyenkor addig marcangolom finoman a grabancát, míg be nem pipul, és üldözőbe nem vesz.. eztán már követ az ajtóig, mint vezérürüt a falkabirka. Most ez sem jött be, így G. mérges lett, becsukta az ajtókat, és elmentünk aludni. Éjjel kettőkor ébredt meg a tutulásra, ekkor méltóztatott a nagy vadásznak bekéredzkednie. Hogy mire vadászott két órán keresztül, az rejtély, mert nem hozott semmit. Ekkor viszont nagyon hálás volt, hogy bejöhetett, és egyből húzott a helyére. Tegnapelőtt pénteken folytatódott a lazulás… B. előbb ért haza, így előbb mentünk a Ledinára is, hogy a gazdijaink kihasználják a félárú fagyinyalogatást, mert e napon néhány helyen – nagyon kevés helyen - A Magyar kézműves fagylalt napja alkalmából olcsóbban nyalták azt a hideg, édes izét, amit annyira szeretek, de most nem kaptam! Helyette megint kerestem magamnak nyalnivalót, igaz, nem volt hűtve, de az élményen ez mit sem változtatott! Mivel sikeresen összeillatosítottam Zara Nyakát is a parfümmel, mindannyian vidáman tértünk meg otthonunkba. És ekkor már vártam nagyon a tegnapi holnapot, azaz a szombati PIKNIKet. Erről azonban csak estefelé diktálok! Tehát: folyt. köv.!

05. 03. / 2.

Aztán jött a kedd meg a szerda, amikor G.-n látszott, hogy valami nagyon nem tetszik neki, mert állandóan a gép előtt ült és olyan bőszen pötyögött rajra, mint még soha. Nem tudom mi baja volt Luckyval, de őt is gyakran emlegette a magában elmormolt szavai között, de azokból semmit nem értettem, mert olyanokat még nem hallottam tőle. Luckyt említve nem olyan volt a hangsúly, mint a többi, számomra idegen szónál. Ezekben a napokban nem sokat foglalkozott velünk, csak a szieszták voltak megtartva. Ezeken G. Luckyra tette a fejét, én meg rá másztam, tehát én irányítottam az alattam levőket, azaz az „alattvalókat”! Mint egy rendes arisztokratával oly gyakran történik! Mert arisztokratának születni kell! Nem akárki tudja ám irányítani és gyámolítani a rábízottakat! Nekem persze ez a képesség megadatott, és egyre jobban rutinná válik!

Ezekben a napokban csak a délutáni, esti Zarázásokban telt maradéktalan örömöm, mert Zarát látni mindig nagy boldogság, birkózni, szaladni vele mindig nagyszerű, és miközben összeszedem a magam ínyencfalatkáit, mindig óriási vidámság látni az elképedő kétlábúak ábrázatát! Szóval Zarázgattam a hét elején, sőt, még csütörtök este is, amikor B. hazaérkeztekor egy nagy dobozt tett le a lépcső tetején. Én mellette rohantam fel, de nem érdekelt mi van benne, csak már menni akartam kedves barátnőmhöz. Visszafelé is Lucky üdvözlésére rohantam, így a doboz-vizsgálat elmaradt. Másnap délelőtt betoppant Nojcsi. Aránylag szép volt az idő, csak a szelet sokallta kint, de azért hősiesen bírta a kintlétet. Megint mindenfélét hozott, nekünk préselt csontikát, a kétlábúaknak szárit ott varázslevelet, lekvárt és macskanyelvet. Utóbbi kettő engem is érdekelt volna, de egyelőre maradtunk a csontjainknál. De csak egy darabig, mert Lucky ilyenkor nem testőr, hanem harácsoló rablólovag!  Az is kell neki, ami az enyém, begyűjti és utána morogva, féltékenyen őrzi! Alig győzöm visszalopni. Addig morgolódott, míg G. végleg elszedte tőle mindkettőnkét, így hoppon maradtunk! Nojcsitól Lucky ajándékot is kapott, egy klassz kis kötélrágókát, amivel megint – irigyen – csak ő akart játszadozni. Nem tudom, én miért nem kaptam, de amikor többet foglalkozott Luckyval, mint velem, komolyan megsértődtem! G. is szinte csak őket fényképezte, szerencsére csak pár darab sikerült. Mert olyan bénán tartotta a gépet, hogy a legtöbbön Lucky egyáltalán nem látszik, mert vaksin felfelé tartotta a masinát. Ez az én bosszúm is a mellőzésért!  Azért mindhárman nagyon örültünk Nojcsinak, és sajnáltuk, mikor elment. Mi el sem akartuk engedni, de G. nem segített nekünk, nem tudtuk visszatartani! Kár! Szombat délelőtt bent játszottuk a kinti játékainkat, mert esett az eső. Természetesen kulturáltan társasjátékoztunk. Ez egymás harapdálásából, rettenetes morgásokból, egymás feldöntéséből, az ágy percenkénti összedöncöléséből állt, megspékelve a legváratlanabb hanghatásokkal, amit csak egy magunkfajta vizsla ki tud csikarni magából. G. az elején élvezte, aztán egyre kevésbé, de nem nagyon törődtünk vele. Délutánra elment a felhő, és sor került a doboz kibontására is. G. valami boxot emlegetett, én kíváncsian vártam, hogy mi kerül ki belőle: Kokó vagy Madár? Egyik sem, csak egy csinos, ládaféle sátor. Persze ez megint Luckyé lett, azonnal elfoglalta, és éjjel még benne is aludt! Felháborító, hogy én már nem kapok semmit! El is határoztam, ha megkaparintom, szétrágom! Sajnos ez csak később valósulhat meg, mert G. összehajtogatta, és elrakta ma reggel valahová! Hogy akkor miért feküdt benne Lucky, azt nem értem egyelőre. De majd kiderítem! Talán utazik valahova Lucky? Néha kiismerhetetlenek a kétlábúak…. Vizslát!

05. 03. / 1.

G. nem ért rá! G. egyszerűen nem ért rá az én dolgaimmal foglalkozni, pedig el sem tudok annál fontosabbat képzelni, minthogy állandóan naprakész legyen a diktálmányommal! Most aztán kapargathatom elő „agyam rejtett zugaiból emlékeim morzsáit”! Az utolsó bejelentkezésem óta eltelt első pár napot nyugiban töltöttük, általában délutánonként Zaráztam, Lucky addig G.-vel enyelgett, vagy tudomisén mit műveltek. Sosem láttam, hogy két fiú ennyire beleszerelmesedjen egymásba, bár a mai modern világban már minden megtörténhet. Fő az, hogy amikor otthon vagyok, kivétel nélkül mindenki velem foglalkozzon! Erre állandóan figyelmeztetem is az udvartartásomban lebzselőket, mert az utóbbi időben nagyon elkanászodtak. Lucky azonban már egyórányi távollétem után is úgy örül nekem, mintha legalább öt éve nem találkoztunk volna! Azért pont öt, mert G. kitöltött egy kvízt, amiben az volt a jó megfejtés, hogy a kutyák ötig tudnak számolni…Hogy ezt honnan vették nem tudom, de a vizslákat biztosan kutyába se nézték! Na, hagyjuk, mert ilyenkor mindig felhúzom magam, és hisztizek egy kicsit. A múlt vasárnap a kétlábújaim Péter-napot mentek ünnepelni délután és mikor visszajöttek, bemutattuk nekik, hogy hogyan kell örülni a hazatérőnek! Sikerült a szemléltető oktatás, mert utána elvihettem B.-t sétálni. A múlt héten szinte mindig jó idő volt, a délelőttök általában napozással teltek el, csak a délutánok voltak kissé eltérőek. 27.-e délutánján például beállított egy eddig mindannyiunk számára ismeretlen, de rögtön megszeretett Kétlábú, F.K., akit örömünkben az első pillanatokban majdnem szétszedtünk. Látszott, hogy valamennyire hozzá van szokva az egyáltalán nem visszafogott üdvözlésekhez, ha nem is mindennap esik át ilyen „tortúrán”! Mert két ilyen gyönyörű, kissé neveletlennek nevelt vizsla az ilyesminek megadja a módját! (közbevetem, hogy Lucky egy hónapja még nem ugrált felüdvözléskor azt hiszem, de én megmutattam, hogy hogyan kell a köszöntést hercegi-hercegnői módon végrehajtani. És Lucky naggyon, de naggyon tanulékony!) Szóval ez a kétlábú jött, beszélgetett a mieinkkel, aztán elkezdett fotózgatni. De legnagyobb megdöbbenésemre nem engem, hanem Luckyt! Szóltam is neki a blúzát megrángatva, hogy: „Hé! Eltévedtél? Ő csak egy testőr! Nem arisztokrata! Az én vagyok! Én! Én! ÉN!!!” De nem lehetett kizökkenteni a végzetes tévedéséből. Miután elment, nemsokára a Fészen kellett szembesülnöm a Luckyról készített fotóival, videóival! Át lettem verve! Nem is nekem, a Hercegnőnek szólt a jövetele! Folyt. köv.

04. 24.

Hát…. nagyon kikaptam….! Ezt először be sem akartam diktálni, de erőt vettem magamon, és mert a napló az napló, és tulajdonképpen magamnak diktálom, legyen ez is megörökítve… Szóval vasárnap este, Zarázás után, úgy éreztem, hogy nem hagynak pihenni, és előbb csak morogtam, majd odakaptam mindkét kétlábúmnak egy kicsit, de úgy, hogy meg is látszott. Ekkor makarenkói nevelésben részesültem, de az elején még a nádpálcát is meg akartam enni! …. Aztán már nem… Elvonultam, és álomba duzzogtam magamat, aztán kicsit később odamentem hozzájuk bocsánatot kérni. Közben szerencsére láttam, hogy Lucky nem „örvendett kárt” rajtam, (vagy hogy is mondják), hanem együtt érzőn követett, majd ő is visszafeküdt a helyére. Így lettem másnap egy éves! Mindenesetre jól megünnepeltük első évem utolsó napját.  

Hétfőn egy éves lettem, ehhez új bekezdés dukál. szinte egész nap nem történt semmi, Lucky már sokkal jobban van, játszott is velem. B. dolgozott, így nem számítottam Zarázásra, korán is vacsiztam. De B. időben jött, így mentünk a Ledinára! Itt K., Zara gazdija rögtön gratulált a szülinapomra, amit jóérzéssel fogadtam, annál is inkább, mert mákos kifliket vett elő! Ezeket azonban B.-nek adta, hogy nekik, mármint a kétlábújaimnak hozta! Felháborító! Nekem van szülinapom, és más kapja az ajándékot! A finom sütit! Ezért nem is hagytam, hogy az egyiket B. nyugodtan elmajszolja! Mikor hazaérzünk, hamarosan jött a „TORTA” (ezt kisebb betűkkel kellett volna diktálnom, hiszen láttázok, mondjuk így: ”TORTA” ) Viszont a parádé annál nagyobb volt, B. innen fotózott, onnan fotózott, aztán végre nekieshettem, és egy-két harapás, nyelés, és senki meg nem mondta volna, hogy itt egy igazi Hercegnő szülinapját ülték volna! Lucky is ki volt rekesztve a meghívottak köréből, mert félreértette volna a helyzetet, és ilyenkor kissé bárdolatlan, nem ismeri az udvari etikettet! (Udvari, mert az udvaron voltunk.) Persze utána összeszedte a morzsákat, felporszívózta a tetthelyet, és ő is kapott egy kis nasit, mert ilyenkor a kétlábú uralkodók is szoktak némi aprópénzt hinteni a „nép” közé!  Az ezutáni napok egyhangúan teltek, délelőtt az udvaron, ha szép volt az idő, meg egy kis játék, szundi, délután ugyanez, gyakran Zarázással tarkítva, mint ahogy ma is történik, de a régebbieket így is tudom távdiktálni. Lucky már napról napra virgoncabb lett, de hiába kekeckedek vele, nem vesz komolyan. Szeretném, ha itt maradna, de B.-nek nem akaródzik itt tartania, mindig felemlegeti, hogy csak vendég, és ő a vendégnek kétszer szokott örülni… Szeretnék Luckynak egy jó gazdit találni, mindenesem G. meg is tesz cél érdekében amit tud, de ez édeskevés. Ezért most a blog-olvasóimnak üzenem, hogyha ők tudnak egy álomgazdiról, email címemre üzenjenek!  Mert a Fész nem a világ, hiába kapott 1000(!) megosztást, még akkora sem volt az érdeklődés, mint a tortám!                                                  

Most értem haza a Zarázásból, jót játszottunk megint, begyűjtöttem a Kétlábúak simijeit, kísérőink is elfáradtak a sétálásban, és mikor hazaértem, Lucky is kitörő örömmel fogadott. Már vacsiztam is, most még gondolkodom, mihez lenne kedvem, de azt hiszem, szundi lesz, mert este jönnek a Gazdiékhoz  Z.-ék, de nem hiszem, hogy ez minket már zavarna… Az ajtó nyitva lesz, ki-be tudunk mászkálni, mint tegnap is, amikor este 10-kor valami durrogásra eszméltünk. Persze kirohantunk, én nyomban fordultam is vissza, mert már útközben rájöttem, hogy a bolond kétlábúak megint szilveszteresdiznek! Én pedig – származásom és neveltetésem okán – utalom, amikor valami hangosabb nálam! Lucky persze – jó testőrhöz illőn – kiállt a terasz szélére, és addig kiabált bele a sötétbe, míg a durrogás megijedt és elhallgatott! Ha lesz valami, majd jelentkezem, addig is: Vizslát!

04. 19. / 2.

Itt, a folytatás elején kell közbeszúrnom azt, hogy nemrég szóbeli atrocitás ért Zara kisgazdija részéről, amiért egy roppant fontos dolgot elfelejtettem a múltkor megemlíteni. Édesanyja híven tolmácsolta Zara B.-jának neheztelését, és mivel tegnap is megtisztelt bennünket jelenlétével, itt az apropó vétkem jóvátételére. Tudjátok, múltkor nem akartam vele barátkozni, hiába tett meg bármit, én nem és nem bratyiztam vele! Végül már lefekve hódolt előttem, és ezt vadiúj, szuper, piros-fehér-kék motoros-dzsekijében tette! Hát ez maradt ki múltkori beszámolómból, de most pótoltam, annál is inkább, mert ebben a „csodában” jelent meg most is, és én megenyhülve iránta, engedélyeztem irántam való áhítatának kifejezését, mintegy „magamhoz emeltem”, képen nyaltam, és megköttetett a barátság. Hazaérve már nem sok minden történt, én szétrágtam a szájkosár csatját, de erről most nem szeretnék értekezni… Minek hagyják elől, ugye? Ma már kicsit jobb az idő, délelőtt ki-be mászkáltunk a gazdik örömére, és most elvittem B.-t Zarázni… Ha megjöttem folytatom, mert még nem tudom, lesz e valami említésre méltó esemény.

Na, már itthon is vagyok. Megint találtam kincset, amit megosztottam Zarával is, akivel csak kisgazdija és annak barátja jött, így „hosszabb pórázon” érezhette magát. Volt egy kis veszekedés is, így mi vizslák elváltunk Nalától és Lejlától a két steffitől, és kettesben róttuk köreinket. Előtte még mindenkit vehemensen üdvözöltem, aki nem szerette volna, de azt az egyet – Zara B.-ját – csak elkerültem megint, aki pedig legjobban áhította illatos puszijaimat. Lehet, hogy szeretetem kicsikarásának a szándéka zavar benne kissé? Még a barátját is üdvözöltem, csak őt nem! El is vesztette a labdámat! Hogy miért nem szimatolta ki, hogy hova dobta? Akkor simán visszahozhatta volna nekem, nem? Miután hazaértünk, vacsiztunk, majd jött Z. is, és segített lecserélni a kerekeket a „mi autónkon”. Úgy volt, hogy jönnek vendégségbe is, de hét közben kórházat nyitottak otthonukban. Na, ennyit mára, holnap nem érek rá, mert audienciát tartok, és várom a rajongói bókokat Első Születésnapom (vagy ez a második?) alkalmából! Akárhányadik is, holnap EGY ÉVES leszek! El ne felejtsétek! Fővesztés jár annak, akinek nem jut eszébe! Vizslát!

04. 19. / 1.

Péntek délután még elvittem B.-t a szokásos Zarázásra. Ott volt Lord is, a csodaszép angol szetter, aki később megvédte barátnőmet – igazi úrikutya módjára – egy nem szociábilis husky acsarkodásától. =Hogy micsodás szavakat tanulok én B.-tól!” A hazaindulásig jól elvoltunk, amikor szimatot kaptam, és el kellett vonuljak a titkos „kincsesbányámba”. Ami már nem is annyira titkos, de most is sikerrel jártam, és boldogan loholtam B. felé zsákmányommal, az értékes cellulóz darabbal, aminek utolsó előtti rendeltetése az volt, hogy az emberi végterméktől tisztítsa meg annak gondos kibocsájtóját, utolsó pedig, hogy – mivel B.-nek nem kellett, - jóízűen megegyem. Ekkor mondta azt Zara gazdija: „Mindjárt elhányom magam!” Ezen én mindig elcsodálkozom, miért ne lehetne néhanapján ínyencségeket is fogyasztanom? Mások- úri és arisztokrata körökben – csigát, rákot, osztrigát, kaviárt, fecskefészket, szalonkabelet eredeti tartalmával töltve, majomagyat, meg ilyen nyalánkságokat kedvelnek, amikkel én nem élek. G. nagyon okosan mondta: „De gustibus non est disputandum!” Aminek magyar értelmezése: „Ízlések és pofonok különbözőek!” Hazaértünk után, vacsikunyizás közben is emlegetett B. valami „slag”-ot, amivel legközelebb kimossa a számat. Aztán jött a szombat, amikor elvileg el kellett volna búcsúznom Luckytól, mert visszaköltözött volna enyhén zsúfolt, szűkösebb rezidenciájára. Nég jó, hogy erről semmit nem tudtam, mert feleslegesen izgattam volna magamat, Lucky egyelőre maradt. Elég hideg volt már tegnap, így csak néhányszor vonultunk ki futó napozásra testületileg, azaz testőröm Lucky és Őhercegnőségem. Délután azért elmentem Zarázni, ahol újból találkoztunk Athosszal, az afrikánussal. Olyan elegáns a hátán visszafelé álló szőrsáv, hogy csuda! Én persze már első alkalommal is tudtam, hogy egy igazi oroszlánvadásszal hozott össze a jósorsom. Olyan – vagy inkább csak majdnem olyan – szép, mint mi vizslák! És nagyon muris is! Akkorákat ugrik, mint egy bakkecske, és olyan gyorsan fut, szökell, hogy még Zara sem veszi fel vele a versenyt. Nem búcsúzom, folyt. köv.

04. 17.

Ismét eltelt majdnem egy hét. Már régen elfelejtettem összezördülésemet Luckyval, és két napja már éppen úgy nyúzom, mint előtte. A hét elején még nem sok mindenhez volt kedve, G.-nek erőnek erejével sem sikerült lebeszélnie a talpnyalásról! Ha még az enyémet nyalná olykor, azt természetesnek, irántam való hódolatának venném, de ostoba módon a magáét nyalja folyamatosan… Mintha skizofrén lenne, és az egyik Lucky nyalná a másik talpát… Az utóbbi napokban G. rájött végre, hogy mi kell , hogy elterelődjön a figyelme4 Mert se simi, se ciróka – maróka, dögönyözés nem számít ilyenkor. Mivel Lucky főleg az ágyon kezdi a talpmasszázst művelni, G. egyszerűen a „busafejűre” hajtja az ő busa fejét, és a nyalogatás abbamarad, Lucky nézelődik, majd elszundít. Persze nem hagyhatom, hogy a személyzet ne állandóan az én kényeztetésemmel legyen elfoglalva, így bárhol vagyok, ezt az akciót érzékelem, és rohanok, hogy kivegyem a részem belőle: Egyszerűen felugrom G.-re, és elterülök rajta nyakától a lábáig, mint a Nagyalföld! Ilyenkor – bizonyára jólesően - nyöszörög egy kicsit, új csontokat, porcokat, ízületeket és izmokat fedez fel magában. Ez utóbbiakat néha meg is jelölöm színjátszó festékkel, hogy addig se felejtse el, míg újra rájuk nem kerül a sor. Lucky csak este kap szép sárga zoknit a két ballábára, és már ezt is szépen tűrte egy darabig az utóbbi napokban. Szerdán itt volt A., B. egykori neveltje, és többek között a virágokat is betelepítették a tóba. (itt közbevetőleg megjegyzem, hogy már G.-t is naggyon zavarja az ábécé felidézése a nevek említése helyett, de mivel ezt a naplót nem csak itt –az ismerősöknek – hanem a blogomban is közzéteszem, így jobb híján ez marad, mert ott nincs rálátásom, hogy kik olvassák.) Ott tartottam, hogy szerda. A. rettenetesen (nagyon) meglepődött, mikor rájött, hogy nincs kettőslátása… „Jéé, két kutya!” visította, és mindketten nagy csóvával üdvözöltük. Ő volt az, aki segített hazahozni az altatás után. B. takarított vele, meg virágokat pakolászott, mi meg segítettünk nekik. Csodaszép idő volt, igy hamar elfáradtunk, és csak a teraszról, napozás közben irányítottuk őket, amibe G. is beleugatott, amire egyáltalán nem volt szükségünk, nekünk, melósoknak. Délután végre Zarázhattam, már hiányzott. Elfáradva értem haza, így Luckyt sem piszkáltam. Másnap, csütörtökön is meleg, szép idő volt, strandoláshoz még egy kicsit hideg volt a víz, - meg különben is G. árgus szemekkel figyelt – ezért a „Tóparti sétány” gondozásába kezdtem, megmutatva Luckynak, hogy kell kicsupálni az előző nap vízbe eresztett gazokat. Őt nem érdekelte, de G.-t annál inkább, éppen akkor vette észre, mikor végeztem volna. Valamit haragosan mondogatott az ő bikkfa nyelvükön, amin beszélni szoktak egymással, és én a felét sem értem, De Lucky farkcsóválva helyeselt neki. Ezt megjegyzem majd, és emlékeztetem rá legközelebb, ha jön, mert úgy van, hogy letelt az előszezoni nyaralása, és holnap hazamegy. Hiába hirdettem a Fészen, hogy jó, megbízható, örökös cselédet keresek neki, a kétlábúak a füle botjukat sem mozdították! Meg van a véleményem! Hogy egy ilyen cuki vizslafiú ne érdekeljen senkit, számomra hihetetlen! Persze itt nem Rólatok beszélek, mert Nektek 99%-ban van saját gyönyörűségetek, hanem azokról, akik még meg sem tapasztalták a vizslával-élés csodáját, az élet magasabb dimenzióját! Ennél feljebb már nem sok minden van, ami megédesítheti a földi létet a kétlábúak számára!

Holnap szomorkodom, ha jön a búcsú, aztán majd jelentkezem. Vizslát!

04. 11.

Délutánonként és esténként megy a küzdés Luckyval a zokniharc. A kétlábúak felhúzzák rá, ő leszedi … Ez néhányszor ismétlődik, amíg G. át nem telepíti Ősántaságát a közelébe, akkor Lucky is belátja, hogy zokniban kell aludnia. Csütörtökön fel lett töltve a tó, de társam már előző este őrizte a száraz tónak partján kuruttyoló békákat (a nóta többi része nem stimmelt). Valószínű már ismerte eddig is a békák ízét - gondolom olyan csípős-savanyú kínai - mert csak az orrát dugta közel hozzájuk, és amikor mozdulta, ő is ugrott egyet. Délután voltam Zarázni is, ami szerintem jól sikerült, B. és K. szerint egyáltalán nem, mert találtam egy szép barna rakást, és miután alaposan belekóstoltam, büszkén vittem a mellette fellelt használt papírzsebkendőt B.-nek, aki undorodva fordult el tőlem. Aztán némi Zarázás után az ő gazdija is megjegyezte, hogy „büdös” lesz az autója, meg az orvosi rendelő is, mert utána készültek az éves kötelezőre menni. B. még itthon is lökögetett magától elfele, (olyan arisztokratikusan bírok fogalmazni néha!) panaszkodva, hogy nem tud vacsorázni ha rálehelek, mert lefordul a székről… szóval kicsit túljátszotta magát szerintem. Ezek után mentünk ki a béka lesre, mert ők már követelték a - minden évben ilyenkor – feltöltött tavat. Nem is kellett lesni őket, mint mondottam, mert ott rajzottak körülöttünk. Engem nem is érdekelt annyira, de Lucky sokáig foglalkozott velük. Másnap aztán víz került a tóba, és este már dúlt a békaszerelem, kuruttyal és egész éjjelen ét „csicsergéssel” kísérve. Mert ezek a „zöld varangyok” szinte csicseregnek… Aztán majd hosszú fekete petefonalakat eregetnek a vízbe, és az azokból kikelő ebihalakat lassan megeszegetik a később kihelyezendő aranyhalak. Ez a természet körforgása! Azt nem tudom ugyan, hogy az aranyhalat ki esti meg, de G. mondta, hogy ezen ne töprengjek, nem az én dolgom. Tegnap – pénteken- nagyon szép idő volt, koradélután már elmentünk az immár szokásos Zarázásra. Ott volt még a két steffi is, Nala és a másik - a neve nem jut eszembe. Mikor a Ledinára értünk, a domboldalban- mintegy parancsszóra állt fel, és húzta föl a nadrágját három sárgamellényes „közhasznú”. Meg akartam nézni, hogyan játszották a „nyuszi ül a fűben”-t, de B. nem engedett oda. A kétlábújaink számára nyugalmasan telt el a találka, mert már a múltkori rakat helyén sem volt semmi. Mikor hazaértem, ismerős illat csapott meg: itt volt Nojcsi! Észvesztve rohantam le hozzá, és körbepucoltam rendesen! Míg nem voltam itthon, Luckyval próbált játszani, de ő inkább aludt, nem volt játszós kedvében. Az üdvözlés után mindjárt azt kerestem, mit hozott, meg is kaptam a szokásos ajándék- rágcsát (nem sokáig tartott). Lucky már előbb befalta a magáét, sőt még G. is kapott ajándékot, egy bögrét. Ez engem nem érdekelt – nem lehet megenni – viszont ezt az ajándékot lehetett egyedül lefényképezni, mert mi elpusztítottuk a magunkét. G. kinevezte „mindennapibögrének”. Majd ezt fogja használni, mert róla Nojcsi és Radar mosolyog rá. Kimentünk közösen a teraszra, olyan jó idő volt még mindig, felváltva kuncsorogtunk süteményért, még Lucky is úgy pacsizott, mintha semmi baja nem lenne. Éppen ezért nagyon megijedtem, amikor egyszercsak nekem ugrott, és megtépte a fülemet, közben azt ordította, hogy ne tapossak az ő fájós lábán! Annyira berezeltem, hogy remegtem, Nojcsi nem győzött vigasztalni! Mikor hamarosan elment, még mindig nem hevertem ki az affért, es messziről kerülgettem „vaddisznó barátomat”. Azért a vacsi után már – úgy ahogy – már megbékéltem, de egy darabig biztos nem fogom a nyakát játszásiból sem rágicsálni… ki tudja, mikor hozom ki belőle az állatot. Ennyi történt máig, Vizslát!

02. 09.

A hétfő estéhez még hozzátartozik, hogy Lucky annyit nyalta bal mellső talpacskáját, hogy a vastag elszarusodott bőrt teljesen leoperálta róla. A kétlábú ellátóink megpróbálták bekenni neogranormonnal, meg zoknit is húztak rá, de ha egy pillanatra nem figyelt G., már lent is volt a fuszekli, és a talp is mentes volt a kenőcstől. Mivel másnapra már sántikált is, G. elhatározta, hogy szerdán megnézeti a dokibácsival. Kedden sem voltam Zarázni, még nem jöttek vissza a tanyáról, amit Káca tanyának hívnak, és B. már rendelt is tőlük néhány finomságot. Tegnap sem akaródzott Luckynak jobban lennie (szép magyarsággal), így hiába csalogattam játszani, nem nagyon jött. Ezért új, nyugalmasabb elfoglaltságot találtunk. Mivel a szemtelen rigók állandóan kifötrik a komposztládát, körülötte mostanában nagy a rendetlenség. Köztudomású, hogy mi mennyire szeretjük a rendet, ezért újabb önkéntes feladatunknak a rigóriasztást választottuk. (Lassan a buksimban sem tudom tartani, mennyi önkéntes munkát végzünk!) Az újabb meló abból áll, hogy letelepszünk a láda közelében, és figyelünk! Erősen figyelünk és koncentrálunk – nagyon felelősségteljes munka! Aztán mikor a kis bestiák lerepülnek a komposztra kifötörni mindent a ládából, mi ugrunk és elkergetjük… aztán várunk tovább, de előbb az érdekesebb darabokat – narancshéj, faág, stb. – felhordjuk a teraszra B.-nek. Szóval ilyesmivel szórakoztunk egy ideig, de nem volt túl jó az idő, sűrűn megfordultunk bent is. Eljött a szerdai nap, elég ramaty, esős idővel. dél elmúlt, amikor Nojcsi megérkezett. Luckyval hevesen üdvözöltük, majd szusszanáshoz jutott, és B.-vel is megismerkedett. Hozott két rágható cipőcskét is, amit birtokba is vettünk. Én rögtön hozzákezdtem az elpusztításához, de Lucky – mert valószínű még nem látott ilyent – csak az őrzésével foglalkozott. Én így szabadon garázdálkodhattam Nojcsin. Aztán mikor Luckyt is odacsábították, nyomban elhappoltam a cipőcskéjét. Mire a kétlábúak elvették tőlem(!), és vissza is adták további őrzésre a „Cerberusunknak”. Igaz, Luckynak nincs három feje, mint az igazinak, de őrizni nagyon tud! Persze csak egy darabig, aztán megint lecsaptam. Csöngettek, érkezett a doktorbácsi. Én tudtam, hogy kicsoda, és kis tartózkodással vegyes kíváncsisággal néztem, mikor kapja el Lucky grabancát, hogy ellássa a baját. A szó mindkét értelmében! A következő pillanatban belém szúrt! Köpni, nyelni nem tudtam a meglepetéstől! Ilyen váratlan merénylet még nem fordult elő a „praxisomban”! Kiderült, hogy G. megrendelte a kombinált oltásomat, és az éves harapási-engedélyemet is! Eztán került sor Lucky tappancsára, de élőtte egy kis szájkosarat is kapott, amin meglepődve simán engedte megvizsgálni a tappancsát is! A diagnózis az, amit g.-ék gondoltak, és a gyógymód sem valami kolosszális újdonság… Napi egy-két kenegetés neogranormonnal, utána zokni viselés legalább húsz percig… Amíg teljesen rendbe jön, visszaszarusodik a bőr, az három hónap, de a sántikálást jóval előbb abba fogja hagyni. Hát G. nem lett boldogabb ettől.  Dokibácsi elment, én meg jól megsértődtem Nojcsira, mert nem velem foglalkozott, hanem bicegő barátommal. Talán öt percig a helyemen duzzogtam, de láttam, hogy nem hatásos, visszamentem hozzájuk a kanapéra. Mikor elkezdett búcsúzkodni kétlábú barátnőm, mindketten megpróbáltuk visszatartani a felsője rángatásával, aztán sírtunk neki, de ez sem volt hatásos, végül csak Lucky maradt búcsút nyüszíteni, mert én újból visszamentem a cipőt elorozni. Sajnos G. szemfüles volt, ismét elvette tőlem Lucky jogos jussát, és visszaadta tulajdonosának, aki most már nem őrizgette, hanem felkoncolta és megette. Lassan elérkezett a vacsi ideje is, utána már elpihentünk, Luckyn egy órán keresztül sikerült rajtatartani a zoknit, így sikeresen ért véget a szerdai nap is. Vizslát!

04. 06./2.

Ez fél-egy órát tart attól függően, hogy meddig bírja. Ha hár nagyon fészkelődik, megint irány a kert, majd elkezdem B.-t szólongatni, gogy eljött a Zarázás ideje. Ha megyünk – mostanában gyakran mentünk – B. megjelenik a vizslás pólójában, én majdnem áttöröm a lépcsőnél a rácsot, és indulunk! Addig Lucky G.-vel marad, biztos fiús dolgokat beszélnek meg. Mi pedig B.-vel megyünk, megyünk, szerinte vonszolom, de előbb-utóbb odaérünk. Mikor megpillantjuk egymást Zarával, jön a támadás! A kétlábúak ezt nagyon élvezik, mert előbb lekushadunk, lassan kúszunk a másik felé, majd az utolsó métereken hajrá! Vagy nem, mert csak fölállunk, finoman üdvözöljük egymást, ahogy hercegnőkhöz illik az udvari bálon. Legutóbb egy kis gikszer csúszott a ceremóniába, mert egy másik kétlábút pillantottam meg Zara mellett. Kiderült, hogy Zara kisgazdija, akivel nekem is illene jóban lennem már csak azért is, mert hercegnőbarátnőm kisinasa, vagy családtagja (mert ők is olvassák esetleg). Nekem akkor és abban a pillanatban-félórában ez nem ment. Pedig B. (mert ő is B., csak fiú B.) igyekezett, naggyon igyekezett. Talán az volt a baj, hogy először ő nyúlt felém.. Leguggolt, lefeküdt, kedveskedett, de egyelőre nem fogadtam el ráugrálósbarátnak! Aztán megjött Nala a kis steffi és Tóbiás a borderek gyöngye. Olyan rohangálást csaptunk, hogy elfeledkezve magamról, még Zara kisgazdijához is odafutottam néha, így lopva meg is tudott simizni. Nala nem sokáig bírta az iramot, de mi hárman jól szórakoztunk. Hazafelé visszatért belém az egészséges arisztokrata felsőbbrendűség, és nem vettem tudomást Zara kisgazdijáról. Majd legközelebb, mert úgy látszik, néhány létlábúnak ki kell érdemelnie a velem való barátságot. Ez még szombaton volt, azóta nem Zaráztam, mert ők a tanyán vannak. Mikor hazaérek, általában kirohanunk Luckyval egy kis levezetésre, majd jön a vacsi amit már mindketten nagyon várunk. Először Lucky szokott kapni, én türelmesen, udvariasan várok (tanultam az első alkalommal elhintett morgolódásából), majd jövök én, és a nap egyik fénypontja! Utána kölcsönösen ellenőrizzük a másik üres tányérját, a biztonság kedvéért néhányszor belenyalunk, ellenőrizzük, hogy mit kapott, majd egy-egy jutifalattal megtámogatva nagy egyetértésben a nappali pihenőhelyünkre vonulunk. Az igazi alvás akkor jön el, ha G. abbahagyja a pötyögést. néha már nem bírom ezt kivárni, egyedül vonulok a fotelomba, persze ilyenkor is megvárom, míg G. elcsitul. Egyébként íródeákom mostanában elütésekkel borzolja a kedélyeket, amiket néha csak többsz9ri átolvasás után vesz észre és javít ki. Nézzétek el neki, néha nem itt jár az a cseppnyi esze sem. Vizslát!

04. 06./1.

Most már Húsvét hétfőiének estéje van, megpróbálom összefoglalni a héten történteket. Luckyval nagyszerűen elvagyunk, sőt – G. szerint – egy kissé el is szemtelenedtem. Pedig én csak gyakorolok rajta, a nyakát harapdálom, meg a fülét akarom cibálni, és többnyire hagyja is. Bent a lakosztályban is űzzük ezt a sajátságos birkózást. Én előbb felugrom az ágyra, rálépek a hátára, és úgy felülről próbálom átharapni a nyakát. Ezt egy darabig tűri, erre én ugatni kezdek, hogy mi lesz már, ekkor ő is beindul, mellső lábaival fellép utánam, kezdődik az általános hangoskodás, mert G. ilyenkor szól közbe, hogy ebből elég volt, kifelé az udvarra! Persze ezt hallva eszetlenül vágtatunk az ajtóhoz, hogy mi lesz már? Nyissa ki végre az ajtót, hisz az a dolga! Aztán néhány gyors kör kint, és ha nincs napsütés, vagy Pirike, vagy madárkák, vissza gyorsan a melegre: mert kint csak akkor szeretünk heverészni, ha süt a nap, míg ha Pirikét kell visszakergetni, vagy madárkákat zargatni, akkor munka van, és mi dolgos vizslák vagyunk! A visszaengedés kikényszerítése megint az én dolgom, nekem kell kétlábra állva addig zörögni az ajtó ablakán meg a műanyagon, míg G. be nem enged bennünket. Mert olyan firnyákos ajtót szereltettek be, hogy a kilincsével nem bírok… Lucky persze ezalatt úgy ücsörög, mint egy jól nevelt úriember, ő a világért se kapargatna, hogy bejussunk, mintha ő jól érezné kint magát. Bezzeg mikor nyílik az ajtó, ő az első, aki betüremkedik! Na, szóval hűvösben ez megy félóránként, jó időben kétóránként! Ha délután nem vittem el B.-t Zarázni, a kétlábúak ebédje után jött a csendes-pihenő. Ez úgy kezdődin általában, hogy G. letelepszik a géphez, mi a mellette levő ágyra, és előbb csak halkan, majd egyre hangosabban nyüszögünk. Hol felváltva, hol együtt, de a fő cél a kakofónia előállítása! Ha ezzel sem érünk el gyors eredményt, odaférkőzöm, és emelgetni, lökögetni kezdem G. egeres kezét! Tudjátok, amivel birizgálja azt a micsodát, amihez nem szabad hozzányúlnunk! Ez általában sikeres manőver szokott lanni, ilyenkor ő feláll, Lucky gyorsan összekuporodik az ágy fejénél, én leugrom, és türelmetlenül várom, hogy elhelyezkedjen valamennyire, fejét Lucky hátán pihentetve. Ekkor felugrom a lába közé, és amikor kéjes visítása elhal, tudom, jó helyen járok! Még egy-két pördülés, és én is elhelyezkedem. Azt tudom, hogy nekem jó helyem van, Lucky sem panaszkodik, G.-t meg azért tartom, hogy a kényelmemet szolgálja

03. 31.

Hogy befejezzem ezt a hónapot, diktálok pár sort! Tegnap sajnos nagy volt a szél, de délelőtt még nem esett. Ezért az időt kint töltöttük, de délután már esett és nagyon lehűlt, amit mi kanapévizslák már nem szeretünk. Délelőtt még itt volt G. barátja is, ami alatt ugye mi a lakosztályunkban maradtunk, egészen addig, amíg Lucky le nem nyüszögte G,-t aki kiengedett az udvarra bennünket, így ezt a vendéget is simán átvészeltük. B. tegnap „nem” dolgozott, de alig láttuk, mert egész nap csak jött-ment. este már szundikáltunk, amikor beállított a szobánkba Z.-vel, és lányával. E.t nagyon szeretem, mert ő is hagyja magát vizslamódra üdvözölni. Lucky sem zavartatta magát, egyáltalán nem volt visszafogott. Z. – aki kölyökkoromban visszaugatott, - most is tartott tőlem, mert én olyan erős és bátor vagyok, hogy rettegnie kellett, képen ne nyaljam! Ezzel le is zárult számunkra a hétfő, majd eljött március utolsó napja. G. még éjszaka beszélt Lucky gazdájával, de egyikük sem kapott üzenetet Lucky örökös-gazdásítása ügyében. Hiába diktáltam, volt sok megosztás, de egy érdeklődő sem. Én valahol örülök is ennek, mert talán B. is rájön, hogyha egy ilyen hercig vizslafiúnak sem jelentkezik gazdijelöltje, akkor az égi üzenet, és még az ottaniak is támogatják jóbarátom itteni véglegesítését. Pár napig még mindenképpen itt marad, mert Gyódon a lányok még nem fejezték be a fiúk iránti érdeklődésüket, és ilyenkor még egy golyómentes jóképűség jelenléte is tud ramazurit okozni. Most már este van, még egymás mellett alszunk, de hamarosan átvonulok éjszakázó-helyemre. Annyit még idediktálok, hogy G. éppen most Kérdezte mag Nojcsit hogy van az ő „kis” Radarja, mert tegnap ahelyett, hogy minket látogatott volna meg, Radart kellett orvoshoz vinnie Ízületi gyulladással. Ma már kicsit jobban van, de innen is mindketten - Luckyval – jobbulást kívánunk neki, amihez kétlábú személyzetünk is csatlakozik! (Bár  - „A kétlábúak jókívánságaitól ments meg Uram minket!” – vagy valahogy így van…) Vizslát!

03. 29.

Csütörtökön B. dolgozott, mi meg megint nem hagytuk reggel felöltözni G.-t. Azt mondta, kicsuk minket, mert olyan rosszak vagyunk együtt, hogy nem bír velünk! Pedig csak öt perce4t kellett várnia, hogy örömünk lecsillapodjon… Ezután már minden a „szokott” rendben folyt a dolgok medrében. Kimentünk az udvarra, bár nem volt olyan szép idő már, mint előző nap. Botokat rágcsáltunk, Pirikét lestünk, egymás kergettük, - főleg Lucky engem – meg egy csomó ilyen hasznos dolgot csináltunk. G. is próbált velünk foglalkozni, de rájött, hogy itt komolyabb tanulásról szó sem lehet, mert mindig egymással vagyunk elfoglalva. Ebéd után – nem tudom, miért nevezem ebédnek, hiszen csak G. evett – bevonultunk csendes pihenőre. Elég volt a kinti létből, kanapéra, vagy ágyra vágytunk, amit meg is találtunk G. gépe mellett. G. naívan úgy gondolta, hogy majd körbenéz a Fészen, amíg mi szundizunk, de addig nyüszögtünk, és mancsoltunk neki, hogy inkább közénk telepedett, azaz jobban mondva leheveredett, és mi rámásztunk. Mire mi is elhelyezkedtünk rajta, azt hiszem elege volt a vizsláspihiből, de már késő volt – csak egy óra múlva kecmergett ki alólunk, mert már keze-lába elzsibbadt. Eltelt ez a nap is, amikor B. hazaért, kicsit izgatottak lettünk, mert éreztük, hogy hozott valamit, de csak másnap tudtuk meg, hogy micsodás csontokat is kaptunk, amikor felébredtünk! Reggel elénk tették a csontokat, amit Zaráéktól kaptunk, és mindketten elámultunk a méreteket látván. Mindegyikünknek jutott egy-egy, a szőnyegünk mellé, és mi csak néztük. És néztük…. Aztán persze nekiálltunk. A méretek lenyűgözőek voltak! Én biztos nem, de szerintem Lucky sem látott még ekkora csontot! G. azt mondta, hogy „marhalábszárcsont”, ami nekem semmit nem jelentett, de láttam már néhányszor G. lábát, hát az is elég hosszú, tehát valami olyasmi lehet az a „marha” is, mint G., csak nem tudom hány lába lehet…. De bizonyosan neki is kettő, mert kettőt kaptunk. Mindenesetre először mindenki a magáét rágcsálta, élénken figyelve a másikét, de amikor egyszer egy pillanatra valamiért beszaladtam, mire kiértem, Lucky az enyémet is lenyúlta, és vissza sem akarta adni! Morgott, meg minden, így bementem G.-nek panaszkodni, aki kijött, hogy helyre állítsa a világ rendjét. De Lucky őrá is morgott, úgy látszik, a nyers csont kihozta belőle az őskutyát. Erre G. jól leteremtette, és behozta az enyémet a szőnyegemmel együtt a folyosóra, mert Lucky annyival magasabb, mint én, hogy nem fér be rendesen az ajtómon. Mivel lehajolni nem akar, mikor bejönne, szól G.-nek, hogy nyissa ki a nagy ajtót… mert olyan úrnak képzeli magát, azt hiszi, neki ez kijár! Egyedül viszont unalmas volt a rágcsálás, és azt hiszem izomlázat kapott az álkapcsom is. Úgy tűnt Lucky is megunta, mert csak nézte az övét, és be akart jönni…. Erre G. elrakta a csontokat, és mosat már szent volt a béke köztünk is. Azóta minden délelőtt így zajlik: Megkapjuk a nagy-nagy csontot, rágjuk, Lucky elveszi az enyémet, őrzi, G. elveszi mindkettőt Luckytól, elrakja, és vége is a délelőttnek. Délután egy kicsit szunyálunk G.-n, aztán ő összerakja magát, mi kivonulunk az udvarra játszani és harcolni, és kész. G. egy darabig szemmel kíséri a harcot, aztán bevonul, csak a nagyobb morgásokra jön ki, de akkor is csak azt látja, hogy „naggyon” küzdünk egymással. Ekkor szoktam kipróbálni a különböző technikáimat, amikkel Zarát szoktam lenyűgözni. Tegnap és ma is voltam Zarárzni, egy-egy jó órát birkóztam és rohangáltam vele is. Én nyakra megyek, ő a lábamra hajt. Ma különösen jó volt, mert B. kihozta a frizbit is, jót lehetett azután is futkorászni. A végén már csak Zara rohangált érte, én okosan megvártam, míg a közelbe ér, akkor elvettem tőle rendszerint. Persze ez sem ment egyszerűen, és mivel ma a Zarázás kivételesen késő délelőtt történt, csak Lucky képviselte az uralkodó osztályt az ebédnél. En elfáradva szunyókáltam. Jólesik, hogy Lucky olyan boldogan üdvözöl mindig, mikor hazaérek, ilyenkor végigszagol, hogy kivel találkoztam, majd az udvaron szoktunk kicsit örömködni egymásnak. Délután ma már csak kisebb hancúr következett, mindjárt jön a vacsora, amit külön helyen kapunk, hogy véletlenül se legyen balhé. Utána mindegyikünk leellenőrzi a másik üres tálkáját, és tulajdonképpen vége a napnak. G. most a lelkemre kötötte, hogy ne feledkezzem meg bediktálni, hogy 15 évvel ezelőtt, a mai napon született meg Borcsi, legendás elődöm, akit a Kétlábújaim mindig emlegetnek! Tehát ezúton tisztelgek nagyhírű elődöm emléke előtt! Vizslát!

U. i.: Ígérem, a későbbiekben gyakrabban és rövidebben diktálok. Vizslát!

03. 25.

Szombaton számomra váratlanul betoppantak Ákosék, aminek nagyon örültem. Kint voltunk a teraszon a jó időben, persze miután kellő üdvözlésben részesítettem őket! Ákos biciklizgetett, én körülötte sertepertéltem. Sajnáltam, mikor elmentek. „Túléltem” a rokonlátogatást is, nem sok vizet zavartak, nem is foglalkoztam az ittlétükkel, mert B.-tól megkaptam a második nagy marhacsontot, amit Zaráék ajándékoztak, így sürgős rágnivaló feladatom támadt! Ezt másnap – vasárnap – újult erővel folytatta, egyéb dolgom nem lévén.

És tényleg! Hétfő reggel megérkezett Lucky! Én éppen kertészkedtem, csak a csöngetésre akartam a folyosóra betörni, ezért nem láttam, amint Lucky levágtázik a lépcsőn, de azt már igen, ahogy engem kikerülve kiront az udvarra, és körberohangálja, mintha az ő birodalma lenne… Mintha ő lenne a király, és hosszú távollétéről visszatérve lelkesen üdvözölné rég látott népét… a fákat, a bokrokat, a virágládákat, … mindent, ami hirtelen az eszébe jut! Én közben elegánsan üdvözöltem E.-t, Lucky kísérőjét, aki miután szerencsésen megkapaszkodott kifinomult köszöntéseim után, Lucky szertelen elfoglaltságát kihasználva, hamarosan elköszönt. Persze Lucky észre sem vette, hogy itthagyták, de hát annyit ért a kifinomult udvari szokásokhoz, mint Pirike az ugatáshoz… Pirike, a szomszédér vörös macsekja csak délután ismerkedett meg a barátommal, és rögtön visszavett beképzeltségéből. Mert én ugye, arisztokrata bájomból adódóan, sok mindent elnéztem neki. eddig megengedő mosollyal vettem tudomásul, hogy nem köszön, csak kifekszik napozni a bungim – az én bungim (!) – tetejére, hogy fel-alá mászkál az udvaron és a kerítés tetején, hogy az én kertemben kaparja el tápláléka végtermékét B. nagy örömére… Ennek most vége! Azt hitte, hogy minden vizsla olyan elnéző, mint én…. Hát nem! Luckyból minden, ami mozog, kihozza az ősi vadászt! Legyen az macska, rigó, vagy szélharang! Pirikét, mivel elsőre nem érte el, mert egy deszka alá bújt a szerencsétlen szemmel verte, és nem tágított a vadmegállásból… annyira nem, hogy B.-nek kellett szabad utat biztosítani a macsnak, mert Lucky elhatározta, hogy kiéhezteti. Néhány hétig biztos nem fog degesíteni Pirike, aki szerencsésen megmenekült az éhenhalástól. De ez csak délután volt, addigra Lucky már rég lenyugodott az eszetlen rohangálásból, és rám is figyelmet fordított. Volt nagy kergetőzés, ugatópárbaj, birkózás, minden, ami ilyenkor kell. Szép idő volt, de a rövid csendes pihenőt bent töltöttük. Utána kapott hosszú távra nevelést Pirike, majd B. szólított, és mentünk Zarázni. Lucky itthon maradt G.-vel, a két öreglegény jól megérti egymást… Bár Lucky inkább a fiatalabb kategóriába tartozik. Mire megjöttünk, már meg is vacsiztak mindketten, így én is nyugodtan vehettem magamhoz estebédemet. És mivel Zarával is a szokásos intenzitással folytattuk le mindenkori egy órás őrjöngésünket, gyorsan eltettem magamat másnapra. Lucky is szundikált este már, de aztán ő is álomra hajtotta buksiját a már megszokott kanapén. Kedd reggel G. alig tudott öltözködni tőlünk, mert a reggeli köszöntésünk kicsit elhúzódott. Luckynak mindig az kell, ami nekem, és utána nem akarja visszaadni, pedig mikor meglátom, hogy mivel játszik, én mindig otthagyom neki az enyémet. Irigy kutya! Pedig itt minden az enyém! A gép melletti ágyon is mindig oda telepedik, ahová pont én akartam menni! Ezt leszámítva jól elvagyunk, néha ránk „jön valami, és akkor nagy rohangálás csapunk. Mindenhova együtt vonulgatunk, mint két elválaszthatatlan jóbarát. Ez alól csak a Zarázás a kivétel, mert oda Lucky nem jön velünk. Tegnap , bár B. itthon volt, de Zara Gazdija nem, így nem is volt tervbe véve, ezért már vacsiztunk, amikor mégis jött a telefon, hogy vihetem B.-t. Itt a szokásos „egymásfárasztás” közben megsértődtem egy kicsit, mert egy kétlábú megdicsérte Zarát, hogy milyen szép a buksija. Rám semmit nem mondott! Vaksi volt, az biztos! Aztán hamar túltettem magam rajta, mert miközben rohangáltunk és birkóztunk, fél füllel – az is elég hozzá – K.-t hallgattam Zara viselt dolgairól, mert hiába a legjobb barátnőm, azért megelégedéssel tölt el, hogy otthon ő sem egy angyal! Kellően kipurcanva, csak ímmel-ámmal üdvözöltem Luckyt, aki pedig nagyon várt már. Én már csak féléber voltam egészen a tényleges esti alvásig, de Lucky és G. még sugdolóztak egy kicsit összebújva, ami már igazán nem tett féltékennyé. Azt azért nem kis kárörömmel néztem, mikor az utolsó esti kintlétünk után G. rövid úton a helyére parancsolta Luckyt az ágyáról! Ha nekem nem szabad, neki mégúgysenem! Vizslát!

03. 21.

Amint korábban diktáltam, a hét első felében semmi különleges nem történt. Néha labdáztunk, kertészkedtem, de a száraz nád nagy részét B. már a múlt héten eltűntette, szerencsére az egészet nem tudta belepakolni a zöldhulladékba! Még nem említettem, hogy nagyon környezettudatosan vezetem a Hercegségemet. Állítólag kancellárom, és háztartásom főnökasszonya már évek óta így tettek, de mióta tavaly hozzánk is eljutottak a Biokom szelektív hulladékgyűjtő tartályai, azóta amellett, hogy kényes nózimat ráncolva kerülgetem őket a szomszéd macskák miatt, én is tevékenyen részt veszek környezetünk védelmében. A két marhanagy tartályt nehéz B.-nek hegyen-völgyön – akarom mondani: lépcsőn le-föl – kirángatni az utcára, de módfelett örülünk a guszta, a természetbe belesimuló kék és sz@rbarna színű „edénykének”. Én főleg a kidobandók szecskázásában aktivizálom magamat. Kétlábújaimnak sem kell most már messzire szállítani a hulladékot, mert helyben belepakolhatják az edényekbe. Tehát önként vállalt napközbeni feladataim közé tartozik az előzőleg összerakott 2-4 méteres nádszálak apró darabokra rágása, és más fadarabok további aprítása. Mindezeket G. eddig gépesítve végezte, de immár megkímélem őt is, és a társadalmat is a fölös hanghatástól, és a nagy áramszámlától. Természetesen az én rágóizmaim sokkal hatásosabbak, és halkabbak a komposztálónál, és ha végeztem, szét is teregetem az egész udvarban a feldolgozott nyersanyagot. Egyrészt száradás végett, másrészt ez apró kedveskedés B.-nek, hogy vajon minden csomagomat elsőre megtalálja-e a feldíszített területen, vagy némelyikbe belecaplatva hálával emlegeti-e a nevemet? Csütörtökön délelőtt Gazdiék megint egyedül hagytak, de már rutinosan veszem ezeket a kellemetlenségeket. Persze jobb lenne, ha közben Luckyval szórakoztatnánk egymást, de ezen a héten csak nekem hiányzott. A jövő héten talán ismét ketten leszünk. Tegnap végre kiszabadulhattam a saját kertből, és elvihettem B.-t egy kis Zarázásra. Mondtam neki, hogy itt az ideje, hogy felhúzza a Karácsonyra kapott vizslás pulcsit, nem fogom azonnal széthasogatni. Így, tavasziasan vonultunk a Ledinára, ahol nem csak Zaráékkal, hanem két másik ebzettel is találkoztunk: egy hét hónapos németjucival, és egy egy éves mentett harcimarcival. Én természetesen először végigpusziltam az összes gazdit, majd utána négyesben fárasztottuk egymást kis ideig, míg meg nem találta ki-ki a párját. K. meg is jegyezte, hogy Zara egész héten esténként őt nyaggatta, ahelyett, hogy kipurcanva aludt volna. Persze ezt G. is elmondhatta volna, ha ott lett volna. Állítólag egyszer kipróbáljuk majd a Zarázást hármasban is. Annyira lefárasztottuk egymást, hogy a vége felé már elfekve rágcsáltuk a fadarabokat. Remélem K. éppúgy meg volt elégedve velem, mint ahogy G. is köszönetet mondhatott Zarának az esti nyugalomért. Így kedvére bölcselkedhetett a fészen kedvére, persze megint az én nevemet használva! Ma nem megyünk sehova, mert Zara a tanyán van, - persze ott nincs egyedül, mint én, – hozzánk pedig a rokonok jönnek valami névnapok ügyében. Velük nem szoktam találkozni, mert tartanak közvetlen mivoltomtól, ők az olyan arisztokratákat viselik el, akiktől megtarthatják a három lépés távolságot. Én pedig nem ilyen vagyok, én mindenkinek annyira, de annyira örülök, még azt sem veszem észre, ha nem csípik a burámat…. vagy csak fényképről „kedvelnek”. Ezt a tartózkodást szenvedem meg a legjobban, mert tudom, hogy itthon vannak, és sokan vannak, én mégsem juthatok a közelükbe! De ezt is ki fogom bírni, mert mint már diktáltam, G. a jövő hétre Luckyt emlegette! Hát majd kiderül! Vizslát!

03. 15.

Csütörtökön egyáltalán nem a tavaszról szólt az időjárás. Ennek megfelelően egyedül „döglődtem”, de másnap már elállt az eső, B. is itthon volt, így délután ismét Zaráztunk, ami után már nem is sántítottam. Közben sűrűn rájártunk egy helyre kis barna rakatra, amivel sikeresen összekentük egymást is, mire a Gazdik észrevették. Legszívesebben hosszú-pórázon vittek volna haza mindkettőnket, ha lett volna velük. Itthon aztán B. tusfürdővel varázsolt belőlem számára is elfogadható illatú családtagot. Este jöttek a Gazdik barátai, így számomra meg a préselt csont és az elvonulás következett. Már nagyon szépen viselem a kvázi egyedüllétet, legalább is G. szerint.  Nekem azért még mindig nem tetszik, de már tudom, hogy úgyis visszajön! Szombaton B. dolgozni ment, aztán mikor hazaért, lejött hozzám, és itt is maradt, miközben G. eltűnt. Nem tudtam mire vélni, amíg egyszer csak megjelent egy ismeretlen apróság és az édesanyja társaságában! Az ismeretlenség csak pár másodpercig tartott – nálam még addig se, mert azonnal láttam, hogy egy törpe tünemény lépett be a rezidenciámba! Rögtön egy hullámhosszon voltunk, sok kétlábúnak látnia kellett volna, hogy - fajtám természetes intelligenciájából fakadóan, - milyen finoman kezeltem a kis törpét, Ákost. És ő, kis lényének teljes bizalmával közelített! Ez, hogy „közelített” nem fejezi ki pontosan azt az együtt-rohangálászós, nyalakodós pusziadás-sorozatokat, amit műveltem vele, és amit néha viszonzott is. Közben végigkacagta az egész ittlétét, maradhatott volna még, bírtam a kissrácot! Remélem, még néhány hancúrra összefutok Ákossal. Aztán már szombaton, és ma sem történ semmi, a mai kiadós Zarázáson kívül. Ma éppen - a nemzeti ünnepre tekintettel - a magyar harcművészet – a baranta - alapjait ismételtük át, futás, birkózás, bottal vívás, stb. Este már csak kókadoztam, a következő pár napot átadom G.-nek, találjon ki valamit, költsön mesét, mert a jövő hét elején nem fogok csinálni semmit! Vizslát!

03. 12. / 2.

Kedd reggel G. ellenőrizte az általa kidöntött víz feltakarítását, amit mi előző map összetapicskoltunk, szép mancsmintákat szórva a konyhakőre. Meg volt magával elégedve… B. nem, miután szemrevételezte… Mondtam G.-nek, ne avatkozzon bele más dolgába, úgysem tudja azt tökéletesen végrehajtani! Mivel szép idő volt, ismét az udvaron kezdődött a móka, de G.-nek hideg volt még, csak kettesben játszottunk. Átrendeztük az új naphoz illően a dekorációt, hordtunk egy kis fát a teraszra, megugattuk a mozgást a szomszédban. Aztán azt játszottuk, hogy nem engedtük leszállni a feketerigókat! Jöttek volna gilisztáért, meg csak összekapirgálták volna a komposztot, de mi megvédtük a Rendet! Mivel B. dolgozott, csak G.-t tudtuk mozgásban tartani, no és a rigókat. Ez utóbbit aztán meguntuk, strapás egy meló, mindig futkosni kell. Lucky bepróbálkozott nálam, mintha lenne valami sanszunk a közös családalapításra, de rövid úton helyre tettem! Aztán G.-n is gyakorolt a később, - álmaiban –adódó alkalmakra gondolva, de erről is hamar le kellett tennie. Délután pihi, aztán Udvari-Játékok, ahogy Hercegségünkben újabban nevezzük, és itt volt a vacsiidő, amikor G. gondolt egyet, És letette a helyére a tálacskámat, amit Lucky mindjárt el is tulajdonított! Mikor megközelítettem jogos jussomnat, még neki állt feljebb, erre G kirakta a teraszra a saját kajájával együtt. Vacsi után kölcsönösen kinyaltuk a másik tálját, és szent volt a béke. Takarodóig megint a már szokásos szundival, helyezkedéssel, egymás kitúrásával telt az idő, majd amikor G. is lefeküdt, Lucky úgy döntött, hogy ezúttal vele alszik. Mivel ez már régóta nekem sem engedélyezett, ő is a saját helyére lett tanácsolva, amit egy szóra meg is értett! Bár Lucky származása nem tisztázott, mégis, le a kalappal az esze előtt! Szerda reggel, délelőtt, és kora délután a z immár szokásos rutinfeladatok ellátása, de mivel B. aznap nem ment dolgozni, amikor lehetett, őt is bevontuk a szórakoztatásunk kielégítésébe. Aztán megjött E. – Lucky igazi gazdija – üdvözöltük, ahogyan csak vizslák üdvözölni tudnak, de mivel feldöntenünk nem sikerült, elvonultunk négyesben a Ledinára. Itt találkoztunk Zarával, de mivel Zara jóval kisebb Luckynál, ezért tartott tőle. Ő Zarát hívta ugatva játszani, én meg azért szóltam, hogy velem foglalkozzon inkább, Zara csendben hallgatta gazdija kabátja alatt a kórusunkat, aki füleit befogva jegyezte meg, hogy szerencse, hogy az ő Zarája nem ugatós fajta.  Aztán játszottunk is, majd hazasétáltunk, és B. elvitte Luckyékat otthonukba. Ekkor egycsapásra véget ért a szép idő, mert mikor B. hazaért, a betervezett dokilátogatás is elmaradt. Ma mag már csak heverészek, mert kint ocsmány az idő. Fúj a szél, esik az eső, hideg van, egyáltalán nem vizslaöröm a mostani időjárás. Ha javul majd, és a kedélyem is, újra jelentkezem

03. 12. / 1.

Hétfő reggel megérkeztek Luckyék! Nagy viháncolással fogadtam, gazdija hozott tápot, meg tálat, meg mérőedényt, meg saját ágyneműt, amit G. mindjárt felterített a gép melletti ágyra, de ez akkor nem érdekelt minket! Bejártuk az udvart, a kertet, Lucky ellenőrizte a régebbi jelölésgyűjteményét, mindegyiket külön-külön. Amelyiket kopottnak találta, azt jó gazda módjára rögtön felújította. Rájöttem, hogy azért iszik annyit, hogy be ne száradjon a fecskendője! Mikor E. elment, és Lucky velünk maradt, elkezdődött a sírdogálás, nyüszögés, aminek idejét G. igyekezett némi csemegével lerövidíteni. Lassan meg is nyugodott, én játszani hívtam, aztán már csak nagyon ritkán jött elő az otthona utáni vágyakozás. Szerencsére napsütés volt, így az udvaron tartózkodtunk többnyire. Megtanítottam neki a kutyaajtó használatát is, de kicsit alacsony, így nem is tetszett neki annyira. Én is szolidarítottam vele, így inkább G. inasi szolgálatát vettük igénybe, amíg meg nem unta, és az egész ajtót nyitva nem hagyta, hisz meleg volt… Ebédet már második napja nem kaptam, az étkezés kipróbálása estére maradt. Miután B. és G. megebédelt – természetesen szigorú felügyelet alatt, - csendespihenőre vonultunk. Mivel nem találtam a helyemet, mert Luckynak mindig az a hely kellett, ami nekem, (vagy fordítva?), ezért G. segítségét kértem. Erre ő alánk telepedett, mi rámászkáltunk, majd lassan elnyugodtunk rajta… Kicsit csontos, de azért ilyesmire is jól lehet használni. Mivel B. közben elment itthonról, hiába csöngetett a postás az új nyakörvemet hozva, G. meg sem próbált mellőlünk, alólunk érte menni, így szerdán kaptam csak meg, mikor B. érte ment. Aztán ismét jött az udvari dorbézolás, Lucky felfedezte, hogy milyen jól lehet rágcsálni az elszáradt nádat, büszkén hordozgatta, persze én is, és a végére sikerült is feldíszíteni az udvart. A náddarabok közé néhány ízlésesen elhelyezett fadarab is került, így a jól végzett munka örömével mentem Zarázni. Lucky itthon maradt sajnos, mert B. nem vállalta a kettőnkkel való sétát. Ebben kivételesen G. is igazat adott neki, így ketten itthon szórakoztatták egymást. Ahogy G. elmondta, Lucky utánam is sírdogált egy darabig. Mi megint nagyot játszottunk a Ledinán, mert Zara mellett ott volt Kalóz és Tóbiás is (a kis border collie), és mivel Kalóz  meglepő módon beszállt a hajkurászásba, néha három vizsla üldözte Tóbiást, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mire hazaértem, Lucky már megvacsorázott, így kicsukva őt, nyugisan étkezhettem. Persze előtte úgy örültünk egymásnak, mintha napok óta nem találkoztunk volna. Gyorsan eljött az este, G. még kattogtatott egy kicsit (fotót) és annál többet pötyögött, én pedig elvonultam a hálóhelyemre, megunva a meddő várakozást, hogy Lucky átadja kedvenc helyemet a gép melletti ágy fejénél. A fotelból csak egyszer startoltam vissza gyorsan, mikor leszállt inni, na, ekkor én telepedtem le a bemelegített helyre! Zokon is vette, próbált kitúrni, de nem hagytam magam! Eljött az éjszakázás ideje, én húztam a fotelomba, G. is lefeküdt, és Lucky is megtalálta a kanapét G. fejénél. Folyt. köv. Vizslát!

03. 07. / 2.

A szerda eltelt, a csütörtök és a péntek is, de akkor mindkét napon Zarázás is volt! Természetesen Kalóz „felügyeletével”. Kalóz szegény csak rohangászott a kerítés mellett, de gazdija nem engedte oda, ha fiú kutya is vilt bent. Ezalatt a három gazdi sétálgatott, mi meg a szokásos, sokadik birkózómeccset vívtuk Zarával A pénteki napon érdekesebb vilt az együtt töltött idő, mert amint megpillantottam az érkező Zaráékat, B. engedélyével eléjük iramodtam, aztán hogy, hogy-nem, valahogy beleakadtunk K. hosszú – kutyasétáltató – kabátjába, ő meg dobott egy hátast, akkorát esett, mint egy ólajtó, vagy hogy szokták az ilyen ’földre huppanásokat” emlegetni a kétlábúak, elég az, hogy akkorra szedte össze magát, mikor B. hozzánk ért. Sajnos ő nem látott az egészből semmit, így egy jóízű nevetésről is lemaradt. Volt még egy muris jelenet, ami nagyon tetszett szeretett gazdijainknak A ketrecben volt egy hölgy a blökijeivel, majd eltűnt. Ezt csak mi vettük észre, és keresésére indultunk Zarával, amikor hiányunk feltűnt kísérőinknek, és utánunk indultak… Aztán sürgősen hátat fordítottak és diszkréten távolodtak a helyszíntől.  Ők csak azt látták, hogy a hölgy cibálja fel a nadrágját, de K. szerint mi közelről figyelhettük a történteket, mert azt mondta, hogy ki kell mosni a szánkat, olyan illatos! Szóval minden alkalommal jól szórakozunk, mi hatlábúak! Erről jut eszembe, G. megint felhívta a dokibácsit, mert nem tetszik neki a sántikálásom, amit a Ledinai Zarázások után produkálok. A felesége vette fel, aki mondta, vigyenek vissza… Még hétfőn megkeresi G. a dokibácsit is, mert a beosztottjaim szerint nincs mit tapizni többet rajtam, vagy beszedeti velem a maradék öt napra való gyógyszert, vagy jön a R9ntgen, ami így előre félelmetesen hangzik! De hétfőtől megint itt lesz Lucky, aki itt is fog aludni! Először alszom majd fiúval, de azt hiszem, ez nagyobb esemény a kétlábúak életében, mint nálunk… Fogyókúrára is rászorítanak, de erről majd legközelebb! Miért, 28 kiló az olyan sok??? Örülök, hogy utolértem magamat, G. állandóan gépezik, de az én naplómra sosem ér rá! Vizslát!

03. 07. / 1.

Hétfőn este G. kapott egy FB üzenetet, ami megváltoztatta másnapi programomat! Mikor kedden szokásos pihimet töltöttem a reggeli-torna helyett, csöngettek, és beállított Lucky! A gazdiját jó darabig észre sem vettem – bocsánat E. – mert oda akartam szuszakolni magamat Luckyhoz, de ez csak az udvarin történt meg! Itt végre egy futólagos ismerkedés után – hajrá, neki az udvarnak! Meg a „tavacskában” levő kevés víznek!  Bemutattam az egész birodalmamat, de nem nagyon érdekelte Luckyt, igaz, engem sem … Lesz még arra időnk! A másik érdekelt bennünket! Joggal kérdezitek, hogy ki is ez a Lucky? Most lediktálom, amit E.-től hallottam, remélem G. nem keveri össze nagyon!  Lucky kb. 5 éves –már ivartalanított – vizsla fiú, akit E. családja talált. Csontsoványan, törött hátsó lábakkal, az egyik már régebbi törés volt összeforrva. (Az első napokban készített fotókat láthatjátok az albumban) Néhány hónap alatt meggyógyították, felerősítették, közben meglett a „gazdi” is, akinek nem akarták visszaadni… (Azt hiszem, érthető okokból) Pestre került gazdihoz. Két és fél év után értesült E., hogy az Illatos óton van, altatásra vár… Természetesem érte mentek, visszahoztál!... Kiderült, hogy odakapott egy gyereknek…   Hogy a gyerek mit csinált előtte, arról nem szól a fáma… Azóta Gyódon él E.-ék többi vizslájával. Hát ő Lucky, aki most vagy negyven kiló, és 65-67 cm a marmagassága… Ő jött el ismerkedni velem, mert itt fog nyaralni, és előtte össze akarnak szoktatni a Gazdik, hogy ne legyen probléma. Azt hiszem, én már összeszoktam Vele és őŐ is velem, de nem áruljuk el, hadd találkozzunk minél többször! Lucky reggel kilenckor érkezett, és majdnem délig maradt ezalatt birkóztunk is – Ő egy kicsit erősebb – de főleg eszetlenül rohangáltunk! Kár, hogy B. nem látta, nagyon tetszett volna neki!A kertet sem kell félteni, ha többször jönne, sokat segíthetne az ásásban, megtanítanám neki, és levennénk B. válláról a kerti munka nehéz terhét! Lucky előbb kidőlt – elfeküdt a terasz kövén a szép napsütésben, noszogattam egy kis játékra még, de pilledeztem már én is. Csak akkor élénkültünk fel, amikor a Gazdik suttyomban akartak képeket csinálni! Úgy látszik, ő sem szereti a paparazzokat, ebben is egy húron pendülünk!  Miután elmentek, kajáltam, es aludtam estig, akkor még egyszer kajáltam, és aludtam reggekig! Ez az első rész, Vizslát!

03. 01.

Nem volt eddig szinte semmi diktálnivalóm, de most eljött a vasárnap, én kiszabadultam a szobafogságból, most éppen Zarázom, így távdiktálok, de mikor hazaérek, G. még pötyögni fog, így nem maradtok le a mai bandázásról sem… Az előző pár napot egy-két mondatban letudom, mert csak annyi történt, hogy jobban kezdtem védeni a kajámat. Eddig sem engedtem, hogy evés közben piszkáljanak, de most aztán! Még a körülöttem mozgó felmosót is elkaptam, amikor közelebb jött, biztos el akarta venni a vacsimat! Hát még, mikor B. is oda akart nyúlkálni! Irtózatosan félelmetes hörgésekkel figyelmeztette, hogy az az én kajám! Elkezdett fegyelmezni, leültetett, illetve próbált, végül sikerült is neki, de idegességemben – mivel a „pohár” nyilván tele volt - kicsordult! Ezen, illetve rajtam jókat kacarászott, ami nem volt valami szimpatikus. G. azt mondta, ha jobb lesz az idő, kineveli belőlem ezt az irigységet. Mikor már csillapodott az éhség, általában már nem őrzöm annyira ami az enyém, de ha nagy csontot kapok, azt is védem míg bele nem fáradok az újdonság varázsába. Még meg van a K.-tól kapott csontom háromnegyed része, ezt éjfél felé szoktam előkapni G. nagy örömére. Nojcsi második csontját tegnap pusztítottam el, és itt rögtön áttérek a ma délben történtekre! Éppen szundikáltam a bandázás előtt, a gépet G. rendelkezésére bocsátottam, amikor privát üzenet érkezett. Ismerős volt, de eddig nem beszélgettem vele. Mondta, hogy szépek a kutyáim… ???...  G. mondta, hogy neki csak én vagyok egyedül… Erre mondta, hogy tetszünk neki…. G. mondta, hogy nem biztos, hogy jó helyen jár – elmondta a korát is, meg hogy inkább a lányokat kedveli. Ezt sem akarta elhinni a balga! Kérdezte, akkor ki van a fényképeken? G. lánya? …???... Akkor esett le, hogy az Okostojás Nojcsira gondol… G. megint elmagyarázta neki, hogy nézze meg alaposabban az oldalamon a névjegyemet, ott megtalálhatja, kivel állok „bonyolult kapcsolatban”. Közben „elrebegte, hogy elege van az egész világból, igaz, hogy 34 éves, és hat éve nős, de nem jön ki asszonykájával, és én, mármint Nojcsi tetszik neki. Amikor pedig mindezek után megkérdezte: „Mégis hány éves vagy banya?” , akkor már közbeszóltam, és utasítottam írnokomat, hogy sürgősen törölje ezt a faragatlan pórt ismerőseim köréből. Így egy alattvalóval kevesebb lett hercegségem összlétszáma. Így, kellően felzaklatva indultam a Zarázásra! Rohangáltunk egy csomót, határozottan jobban ment, közben a két gazdi árgus szemekkel nézte, hogy sántikálok-e. Megállapították, hogy sokat javult. Közben szó esett Zara kertészkedéséről is, mert K. szeretett, frissen ültetett árvácskáit vette gondozásába szeretett barátnőm. Valami olyant is említett K., hogy erre a szezonra befejezte a kertészetet. Egy gonddal kevesebb szerintem, legalább nyáron nem kell annyit öntözni a drága vízzel! Persze lehet, hogy Zara kútásásba kezd, ezt még nem beszéltük meg, bár tanácsokat én is adhatnék neki. Mivel B. nem akart túlerőltetni, Kalózzal és egy kis foxival már csak hazajövet találkoztunk. Most pedig szundikálva várom a vacsit, ennyi telt tőlem március első napján. Vizslát! 

02. 25.

Meg volt a múlt szombati esti vendégjárás, nagyon szépen és okosan viselkedtem a Gazdik szerint! Elvonultam a csontommal és csöndben elkezdtem feldarabolni, de nem jutottam vele semmire! Mire elfáradtam, már el is mentek a gazdik látogatói. Vasárnap eléggé nem vizslás idő volt, nem is nagyon kívánkoztam ki, még az udvarra sem! Azért a szokott koradélutáni időben – mivel B. itthon volt – odaálltam a rácshoz, és felszóltam neki, hogy mi lesz már, nem megyünk? Elmagyarázta, hogy esik az eső, ilyenkor senki nincs kint, Zara is biztosan édesdeden alszik. Olyan meggyőző volt, hogy hittem neki, és abbahagytam a követelőzést. Pár perc múlva szólt a telefonja, K. volt az, mondta, hogy szerinte nem esik, ergo mehetünk Zarázni! Persze egy kicsit permetewzett, de minket nem zavart, a gazdik meg ugye mindent megtesznek értünk! Aznap is jól aludtam az este! Hétfőn is itthon volt B., így tudtam, hogy lesz bandázás! Mentünk is, Kalóz, és lakótársa Liza is ott voltak. Lizáról azt hallottam, hogy öreg, kövér, és azért nem sétáltatják. Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért nagyon boldognak látszott, hogy kiszabadult az egyhangú otthonából.  Mi a szokásos módom ökörködtünk Zarával, annyira, hogy a nagy ugrabugrában valamelyikünk lefejelte K.-t aki szegény percekig azt sem tudta hol van! Én persze tudom, hogy melyikünk volt, de a gazdik nem, és ez jól is van így! Aztán mikor hazaértünk, észrevettem, hogy valami furcsa történik: nem kaptam vacsit, hanem kocsiba szálltunk!  Én még nem utaztam sötétben, kissé el is fáradtam, néha el is bóbiskoltam, csak akkor eszméltem, mikor megérkeztünk! A Dokibácsihoz jöttünk! Az aznapi Zarázás is célzatos volt, hogy a Dokibácsi lássa, hogyan sántikálok. Megvizsgált, adott két szurit, és azt mondta „sportsérülés”! Megnyúltak a szalagjaim… Azt is mondta, hogy öt napig próbáljanak lebeszélni a nagy rohangálásról birkózásról! Engem! Adott még tíz tablettát, (Phen-Pred 50mg+1,5mg) ami gyulladáscsökkentő, és abból is napi egyet be kell szedem a szokásos GF 600 mellé. De csak ötször, a másik öt tartalék. Aztán jövő héten kiderül. A Gazdik úgy döntöttek, hogy mellőzik az úgyis céltalan lebeszélést, és szobafogságra ítélnek! Ennek megfelelően tegnap a csontocskám formálásával múlattam az időt, iga a nap sem sütött! B. azt mondta, legközelebb csak vasárnap mehetek Zarázni, így addig dögunalom! …. Lenne, mert nagy öröm az ürömben, hogy – mint megtudtam – délután jön Nojcsi!  De erről csak legközelebb számolok be, mert most a délelőttöt szundikálással töltöm, hogy kellően friss és kipihent legyek a Vele való foglalkozásra! Amúgy is kissé megszaladt most a tollam, de ez akkora képzavar, hogy csak G. találhatta ki! Vizslát!

02. 21.

Pénteken B. időben hazaért, elvittem a szokásos Zarázásra. Kalóz előbb ott volt, de vele nem nagyon lehet játszani… Néha megiramodik a labdájával, fut egy-két kört, aztán tovább várja választottját, aki nem mostanában fog megérkezni. Aztán megküzdöttem egy igazi afrikai oroszlánnal! Persze eb ő is, de ez a fajtaneve: afrikai oroszlánkutya! Kétszer akkora volt, mint én, földhöz is teremtett (ezt később visszaadtam Zarának), és Athos a neve. - G. itthon mondta, hogy a kiállításokon mindig megnézte őket, a hátukon a csík is nagyon tetszett neki, de mégse vizslák! - Mikor elment, Zarával játszottunk, kevésbé kulturáltan, mint mással szoktam, de hát az arisztokrácia felső köreiben is megengedett ez, ha magunk közt vagyunk. Közben egy egészségre nevelési projektben is részt vettem, egy kétlábú jött tüzet kérni a gazdiktól, mire kapásból kivertem a cigit a kezéből. Meg is tapostam volna, de felkapta és odébb állt.  Mikor indultunk volna hazafelé ismét előadtam szokásos produkciómat a két másik gazdi gyönyörűségére! Behívás, nyakörv, póráz felrakása… helyett csupa vidámság, nyakörv-rágcsálás, nehogy a helyére kerülhessen, fetrengés a földön, , végül B. is eldobálta a holmiijait, annyira röhögött! Zara és Kalóz meg csak ült és várt, míg a három szoknyás gazdi lecsillapodott és megbeszélték, hogy mi lesz a legközelebbi stratégia megzabolázásomra. Szeretem a vidámságot magam körül, na! Erre ma is alkalmunk nyílt, de még nem tartunk ott! Tegnap B. ugyanis két hatalmas marhalábszár-csontot kapott K.-tól, Zara gazdijától! Mindjárt tudtam, hogy nekem akar kedveskedni! Szeretem K.-t! A kisebbet B. délre megfőzte, mert ma (G. számára váratlanul) nem ment dolgozni. Pont délben megkaptam, volt videó is, meg fotózás is, de engem annyira lenyűgözött ez a hatalmas méretű csont, hogy egész testemben remegtem, amikor közben leültettek kényükre-kedvükre, és a szokásos morgások mellett most félelmetes, rémisztő hangok is jöttek kifele a torkomból! Így bemenekültek a házba! Szerintem! Aztán egy óra múlva B. elvette, mondván, hogy pihenjek, mert megyünk utána Zarázni! Erre én azonnal odaálltam a rácshoz, hogy indulhatunk. Erről, meg az estéről kicsit később írok, mert már elmentünk ugyan, de még nem értem haza!  Addig elmondom, hogy G. hétfő estére bejelentett a Dokibácsihoz, mert nem tetszik Nekik a nagy játszások utáni sántikálásom. Most azon imádkoznak, hogy hétfőn szép idő legyen (holnapra esőt mondanak), mert akkor a vizsgálat előtt le tudnak fárasztani, hogy Dokibácsi lásson is valamit.

Na, már visszaértünk B.-vel, Jól sikerült a mai bandázás is, bár az egyik gazdi megkérdezte, hogy nem vagyok-e egy kicsit pofátlan, amikor el akartam venni tőle a blökijének hozott hajigálós-teniszlabdát! Természetesen szóra se méltatok egy közönséges kétlábút, aki ilyen stílusban szól hozzám! Sütött a nap, így többen voltunk. Kalózt is próbáltam játszani hívni, de fél percig nézett csak ki úgy, hogy elfelejti bánatát, aztán hirtelen ráeszmélt, hogy mit is művel – játszik – és nekem ugrott! Pukkadjon meg! Én megpróbáltam… Elvoltam Zarával, és kész! Hazafelé is rendesen jöttem nagyjából, így meglepetésként ért, mikor a vacsim mellé megkaptam a délben beígért verést is! Még nem tudom, hogy megsértődjek-e azért a kis morgásért kapott pálcáért, mert esetleg este, mikor a vendégek jönnek, behozhatom a teraszról a helyemre a nagy csontomat. Akkor én is jobban ellennék, meg ők is! Ennyit mára. Vizslát!

02. 19.

Már régen diktáltam, de nem maradtatok le semmiről. Nem sok minden történt, talán annyi, hogy egyre jobban olvadt a hó és sütött a napocska, egyre többet tartózkodom az udvaron, és rágcsálom a maradék tetőlécet. Természetesen ezzel a szolgák is foglalkoztatva vannak –szép germanizmussal szólva -, mert a sarat valakinek le kell vakarni a mancsaimról, B. szerint ugyanis teherautószám hordom be a földet, lassan elfogy kint és B. már söprűvel jár a nyomomban. G.-t az egész nem nagyon izgatja, azt mondja „úgyse látja”. Igaz, hogy néha valami ropog a talpa alatt, de ezek lehetnek az elhagyott szárazkenyér jutifalatjaim darabjai is, bár ezeket általában felporszívózom! Azért kapom ezt, mert csak akkor vagyok hajlandó sarat töröltetni, hozzá leülni, ha utána kapok valami finomat! Ezzel szúrták ki a szemem! Nem mondom, jó elropogtatni, de ha az arisztokrácia megtudja, nevetség tárgya leszek! Azt mondják a Gazdik, nem bírja a pénztárca az ötpercenkénti jutifalatot. Hát akkor mi is összehúzzuk a nadrágszíjat, nyakörvet, megvárjuk, míg ide Pécsre is elér a gazdaság dübörgése…  Mert itt még nagy a csönd. G. egyébként elfoglalta előlem a Fészt, már napok óta majdnem éjfélig pötyög a klaviatúrán, engem ide se enged. Már előhoztam neki, hogy engedje át nekem először, én a négy mancsommal gyorsan lezavarom amit akarok, körbenézek, kommentelek a kedvenc oldalaimon, aztán kimegyek kertészkedni, már kell ásni a lukakat, a régieket meg betemetni. De G. semmire sem hajlandó, még arra sem, hogy helyettem, utánam jőve temesse a frissen ásott  kutatóárkokat! Tegnap voltunk – mert B.-t is magammal vittem – Zarázni.  Kalóz is ott volt, de egyedül, imádottja nem jött, mert egy hónapos karanténba helyezték tüzelésből kifolyólag! Most kezdem csak megérteni Kétlábújaim gondos előrelátását, nekünk Zarával nem kell kihagynunk a bandázásokat. Most Kalóz is futkorászott néha a labda után, de olyan frusztrált, hogy mindenkinek nekimenne, ha csak ferdén néznek rá. Szegény Zara is nyikkant, amikor nekiment, a kétlábúak közül csak K., Zara gazdija nem ijedt meg. Amikor Tóbiás jött, Kalózt elsétáltatták, mi pedig Tóbit is bevettük a hancúrba. Az emberek azt mondják, hogy a border collie-k nagyon okosak, de szerintem csak szerencséje volt Tóbiásnak, mert hiába álltunk össze ellene, hiába kerítettük be, megfogni nem tudtuk!  Mire hazaértünk nem kellett altatgatni sem, kipurcantam! G. még elmondta, hogy majdnem „beszervezett” a Ledinára egy másik – drótos – vizslát is, na, az lett volna az igazi! „Bundás” vizsivel még úgy sem találkoztam, talán jövő héten összejön! Vizslát!

02. 13.

Na, most már láttátok a videót, aminek az elejét G. levágta, mert B. szerint hosszú és unalmas. De amíg idáig eljutott, még történt egy, s más. Kezdjük azzal, hogy szerda délelőtt megint egyedül hagytak, de én már annyira megneveltem őket, hogy miután ideadták a kötelező jutalomcsontot, és hagytak a helyemre vonulni vele, már nem zavarogtak. Nem kellett őket nótaszóval elbúcsúztatnom, alig vártam, hogy szép csöndben elosonjanak! Mikor megjöttek – egy óra múlva – G. röhögve mesélte, amikor kiszálltak, és B. ránézett a ragyogó napsütésben, megint elszörnyedt. A kérdésére az volt B. válasza: „Igaz, a szeme alatti sötétlila már átment kék-zöldbe, de a fél feje sárga, mintha kínai lenne, és a másik feje a homlokán is kilóg még”.  Erre mondta G., hogy azért látja a monitort is rosszabbul, mert nem tudja elég bközel tenni a fejét! Mikor megközelítették az intézményt, a népek persze megbámulták, de hát látszott, hogy nem a fotószalon felé mennek, hanem a rendelőbe. Itt a doktornő percek alatt elvégezte az évenkénti nyaki-ultrahang kontrollt, és nemsokára már örülhettem is megérkezésüknek. Természetesen az örömködést a szokásos alapossággal hajtottam végre, ebből nem engedek! Délután Kalózék hívására kimentünk, szerencsére később megérkeztek Zaráék is, így már tudtam egy kicsit futkározni is! Mert ugye egyedül minek az a nagy rohangászás, Kalóz meg a csaját várta, aki nem jött, de a Kétlábúaknál is a fiúk jönnek rá utoljára, hogy felültették őket. Most meg különösen morci volt, mert gazdija nem mondta neki, hogy nincs is megbeszélve Dorkával. Így amikor már a később megérkező Zarával körötte rohangásztunk, még ránk is förmedt! Tegnap reggel meg eltűnt a nemrég kapott ágyacskám! Igaz, hogy csak útban volt, de akkor is! Mint kiderült, B. betette a kocsiba, és este Zaráékhoz vitte! Engem meg sem kérdezett! Igaz, hogy onnan mindenféle finomságokat hozott: kolbászt, stifoldert, gyöngytyúkot, meg mangalicazsírt. Ezek engem is nagyon érdekeltek volna, de még a közelükbe sem juthattam!  De nemsokára jött az üzenet képekkel, hogy Zara már az ágyban terpeszkedik! Használja egészséggel… nem nehéz lemondanom arról, amit ki sem próbáltam! (hi!) Ma aztán megint egy igazán jó Zarázás volt, nagy rohangálással, amit csak egyszer szakítottam meg, amikor kijött egy szépséges óriás a ketrecből. Persze nekem közelebbről is szemügyre kellett vennem. Mivel Zarát nyakörvön kapták, egyedül loholtam az óriás felé, B. hiába kajabált, ilyenkor mindig egy kicsit süket vagyok!  Odaértem, kétlábra álltam, és megismerkedtem Artúrral, a nyolcvan kilós ír farkassal. Aztán érkezett Sushi, a shar-pei mix, ő is beszállt a kergetőzésbe, Zarával be akartuk keríteni, de nem hagyta magát. Kellően lefáradva, már régóta álmomban diktálok, így G. nyugodtan pötyöghetett. Állítólag Zaráék is csináltak videót, ha sikerül azt is felteszem, aztán egy jó darabig nem untatlak a filmjeimmel Benneteket! Vizslát!

02. 08.

Csütörtök reggel megint itthon hagytak, de már kezdem megszokni. Szépen fogtam a kapott műcsontit – minden elmenetelkor kapok egyet, ebből tudom, hogy itt hagynak – bevonultam a helyemre, és nekiálltam a rágcsának. El se búcsúztam tőlük, úgyis visszajönnek, gondoltam. Így is történt, nagyon hamar visszaértek a kontrollról. G. szerint, amikor meglátták búráját, a nővérkék egymást mosták föl az ájulásból, a betegek a váróban meg a recepciót ostromolták, hogy tüntessék el gyorsan azt a randa-fejűt. Így annak ellenére, hogy a váró szokás szerint tömve volt, és B.-nek fél órába telt, míg bejelentette, aztán G.-t tíz perc alatt kiszórták. A nővérke kérdezte, hogy melyik szem volt műtve, ugye a bal? Erre G. mondta, hogy a jobb (úgy látszik a bal nézett ki úgy, mint mikor elszúrják a műtétet, a homlokán a strucctojásnyi daganat pedig az érzéstelenítés következménye), és ekkor már pupillatágító sem kellett, (az is 15 perc), megnézték a szemeit, és indulhatott is haza, a közönség nagy örömére. Majdnem megtapsolták távozását.  Itthon azért örültem nekik, megvolt a szokásos nyali-fali, amit szívesen is prezentálok, hiszen simi jár érte! Meg néha jutifalat is, nekem meg nem kerül semmibe, hadd örüljenek az inasok. Javaslom bevezetni ezt a kétlábúak munkahelyein is: Megsimizhetik a főnöküket, és máris a dolgozók napi boldogsághormon adagja. Pénteken G. csodálkozott, hogy B. autóval indul dolgozni, de itt nálunk csak akkor lehet az övé az utolsó szó, ha az: „igen”! Délben elkezdett esni a hó, G. pötyögött, és a rádiót hallgatta, én mellette szundikáltam. Amikor azt hallotta, hogy Pécs bedugult, leállt a tömegközlekedés is, akkor azért kinéztünk, hát tényleg már jócskán volt hó, és nagy szél is fújt. Aztán B.-t vártuk haza, meg is jött, de gyalog, a kocsit lent hagyta a Tesco-nál. Nekiállt a járda megtisztításának is, mire azzal is végzett, kellően elfáradt ahhoz, hogy ne nagyon tudjon tiltakozni heves ovációm miatt. Másnap, szombaton is ment dolgozni, de délben már kocsival jutott el Pécsváradra, majd onnan simán haza is jött. Aztán pedig mentünk Zarázni! Ez volt az első igazi havas Zarázás! Jól kirohangásztuk, birkóztuk magunkat! Mások is voltak, de annyira nem érdekelt minket! Annyira remek volt a játék a hóban, hogy B. el is határozta, ma megpróbálja kivinni a videót, hátha mázlija lesz, és a fehér háttérben észrevehetőbbek leszünk. Ma, vasárnap is beszedtem a reggeli zöldkagylós tablettámat, mert a Gazdik javulást várnak, és elég türelmetlenek! Délig még jól bírtam a várakozást, a konyhában is segítettem sütni, de ebéd után már nem sziesztáztam sokat, a megbeszélt idő előtt már fél órával a rácshoz álltam nyüszögni, nehogy elkéssünk. Kétlábújaim ezt sürgetésnek vették, pedig én csak az eltelt öt másodperceket jeleztem. Végre elindultunk, a Ledinán már várt a banda. Napsütés volt, de szél is, a gazdik fáztak álldogálni, ezért sétálták a köröket a focipályán. Én főleg körülöttük sertepertéltem, B. panaszkodott is, hogy mintha tudnám: videózni akar! Persze, hogy tudtam! Eddig soha nem volt a kezében az az izé, amikor Zaráztam. Kekeckedtem egy kicsit Kalózzal is, - mert persze ő is ott volt (őrizte Dorkát) – de rám üvöltött, hát otthagytam, csak strázsálja a barátnőjét tovább! Most már nagyban horkolok, így G. be tudta fejezni a mai diktálmányt is. Állítólag a videó is nézhető valamennyire, (bár B. nem egy Sára Sándor, vagy egy Zsigmond Vilmos), de mire letöltésre kerül, még eltelik néhány nap. Csak türelem, és Vizslát!

02. 04./2.

Tegnap B. hazajőve a melóból nagy zacskózörgéssel lépett be, én persze intenzíven segítettem a Valami kibontásában! Kiderült, hogy B. az ALDI-ban megvette a neten szóba került leértékelt ágyat! Nem egy hatalmas, baldachinos hercegnői nyoszolya, de a kétlábújaim szerint a régebbi priccseimnél fényévekkel jobb. Szerintem, meg G. szerint jó lesz majd a tesómnak tavasszal, akiről B. még mindig hallani sem akar! Én még nem próbáltam, mert azon kívül, hogy körülugatóztam, még bele sem leptem B. nagy bosszúságára. Tegnap is szokott, lepusztított fotelomban hajtottam álomra buksimat. Ma délután B. meghozta a tablettáimat is, valami GF 600. Kipróbálták, nem kell lenyomni a torkomon, magamtól is lenyelem. Majd szépen beszedem reggel-este, hogy ne aggódjanak a híveim. G. utána nézett, és szállítással együtt máshol se lett volna sokkal olcsóbb. K.-t is felhívta B., megyünk megint Zarázni, Utána befejezem a mai liturgiát. most előtte is szundizok egy kicsit, könnyebb várakozni alvás közben. G. előkotorta a játékaimat, és meglepve tapasztalta, hogy mostanában egyiket sem rágtam szét, teniszlabdát sem hámoztam, úgy látszik mennél több van belőlük, annál jobban vigyázok rájuk. A szétszaggatott rongyocskáimat B. kidobálta, Pedig ezekkel kiélhettem gyilkolászó kedvemet. Ezért nem kapok mukikat sem, mert a Gazdik drágállják azok egynapos életét a mancsaim között. Tegnap láttunk a neten egy csodásan böfögő malacot, ami G.-t lenyűgözte, arra gondolt, hogy ugyanígy nyűgözné le látogatóinkat is, mert nem elég, hogy vizsla fetreng a kanapén, még böfög is! (Mondanom sem kell, hogy én játszanék a „hangszeren”!) No, visszaértem a Zarázásból. Ott volt Kalóz is, aki egész idő alatt Dorkáját várta, meg még néhányan. Sikerült Zara gazdijának bőrkabátját is egy-két karomnyommal dizájnosítani, de hogy hívjam fel magamra a kedves kétlábúak figyelmét? Megint sántítósra futkorásztam bal hátsómat, de remélem a következő két hét a gyógyulást hozza. G. is téma volt a Ledinán, pontosan nem hallottam a hangsúlyokat, de G. most hozzágondolja… Jelenleg, amikor már alva diktálom az utolsó sorokat, annyit még feltétlenül közzé kell tennem, hogy B. súlyosan megzsarolt! Először is beleült az új ágyacskámba, illegette-billegette magát, hogy milyen pihe-puha, aztán belefektetett, és mikor hamarosan visszamásztam a helyemre, jött az ultimátum! Ha két napon belül nem veszem birtokba a fekhelyet, átadja Zaráénak! Az én ágyamat! Akkor sem fekszem bele! (Most is mellette horpasztok!) Engem nem lehet zsarolni, mert Én vagyok maga Zsarolta! Vizslát!

02. 04./1.

Szombaton mégis elmentünk B.-vel bandázni, mert Kalóz gazdija telefonált, hogy találkozzunk. Persze Kalóz ismét féltékenyen őrizte szerelmét Dorkát, le nem szállt volna róla, ha pedig annak gazdija leültette Dorkát, Kalóz is szorosan mellé ült. Szegény E. már majdnem mindenkitől kapott hideget-meleget „kanocskája” miatt.  Szóba került ott a tiki-takitól kezdve a golyótlanításig minden, amivel viccelődni lehetett a jó ízlés határáig. Egyszer én is közel mentem Kalózhoz és jól megugattam, B. majdnem frászt kapott, hogy itt a vég, de nem történt semmi! Gondolom hirtelen köpni-nyelni sem tudott! Amúgy Kalóznak elég fura ízlése van vizsla létére. A Ledinán Dorka, a réten pedig Piggy. Nem elég, hogy mindkettő szőke, még hozzá képest debella is! Vasárnap nem történt említésre méltó, hétfő meg ugyebár hétfő volt egészen este hétig, amikor is G. egy hirtelen ötlettől vezérelve lefejelte a parkettát! Az én cuccomat akarta felvenni állítólag, nem is tudom, minek nyúlkál hozzájuk! Aznapra abbahagyta a fészelést, és inkább csillaghullást nézett második, rohamosan növő lejét tapogatva. Mikor B. meglátta, majdnem kiszaladt a szobából, gondolom fényképező gépért, de aztán fagyasztott zöldborsóval tért vissza. Ezt kellett volna G. második fejére nyomni, de lassan egyre kisebb lett a zacskó a szemmel láthatóan gyorsan növögető kisgömböchöz képest. Persze én is igyekeztem a segítségére sietni, és éles vakkantásokkal utasítgattam a művelet precíz végrehajtására. Valahogy akkor, abban a pillanatban nem alkottunk nyerő párost! Ő lett az igazi Fejenagy! Másnapra szépen be is lilult, most már úgy néz ki, mint egy indián félig kész harci festéssel. Már most azon töpreng, hogy a holnapi kontrollon milyen jelmezt válasszon, hogy ne legyen feltűnő. Egyelőre sötét szemüveg és ByeAlex sapka a befutó. De ez még odébb van! Tegnap konzultálta doktorbácsival is, aki nem tartotta szükségesnek a mai vizitet, helyette porcerősítőért szalajtotta a szolgálóimat azzal, hogy két hét múlva számoljanak be neki az esetleges változásról. Akkor esetleg egy röntgenre is sort kerítenek. Ma már meg is kapom a bogyóimat, majd megírom, hogy mit, mert G. a patikában is érdeklődött, de a sok fajtából majd B. fogja kiválasztani személyes tanácsra. Lehet, hogy amiket Virág és Andi ajánlott, nem kaphatóak itt,. de majd kiderül.

Laki Réka : Magyar vizsla

Magyarország a hazája,
Őt az összes vadász imádja.
Feladata vadászkutya,
Ejtett vadat apportolja.
Elegáns és izmos,
Szőre soha ne legyen piszkos! smile hangulatjel
Rendszerint háromnegyedére kurtítják a farkát,
Nála viszonylag szépen íveltek a bordák.
Mellkasa legalább a könyökéig ér,
Gyönyörű eb,ehhez kétség nem fér.
Nyaka ívelt,nincs rajta lebernyeg,
A stop erős,egyenes az orrnyereg.
Értelmes tekintetű,
Harapása ollószerű.
Marmagassága 56-61 centi közt lehet,
De 4 centiméter eltérés megengedett.
A vizsla mindig egyszínű,
Zsemlyeságra,vörösbarna szerű.
Szemének sötétnek kell lennie,
Füleinek a pofa mellett kell lengnie.
Értelmes és barátságos,
Igényli a társaságot.
Tanulni nagyon szeret,
Ezért engedelmes lehet.
Családjához hűséges nagyon,
Ez a kutya megér minden vagyont.
Lételeme a munka,
Ezért lett ő vadászkutya.
Sportban elég jó lehet,
És engedelmességi próbákra is mehet.

01. 31.

Kedves Ismerősök és Barátaink! (Mert most már sokan közületek a Barátaink is.) G. alighogy hazaért a kórházból, már a géphez ült, mert nem bírta ki nélkületek! Így én is egy nappal előbb térhetek vissza az ígértnél. Hát lássuk!

Amikor szerda délelőtt megint itthon hagytak, még nem tudtam, hogy G. nem jön vissza, ahogy szokott. Keresgéltem egy darabig, hátha elbújt, de sehonnan sem jött elő. Megebédeltünk, aztán elvihettem B.-t Zarázni, de előtte még a kajacsomag is megérkezett, benne néhány rágcsa, meg játék is, amikből csak egy marhafület kaptam, de az nagyon ízlett! Zarával ment a hancúr, K. csodálkozott, hogy Zara mennyire rácuppant a teniszlabdára. Este már hazaérkezés után elhevertem, és mivel B. leköltözött G. helyére, a tévé előtt is vacsoráztunk egyet. Aztán szundiztam egyet a kanapén B. ölében is, szokásos almázás elmaradt, de sebaj. Éjjel kikéretőztem egyszer, aztán a fotelből szép lassan, óvatosan átmásztam az ágyra, de B. pont akkor ébredt fel, amikor még mellette éppen el akartam heverni. Hát ez nem jött be, rövid úton visszaparancsolt leamortizált fotelomba. Reggel még mindig B. volt G. ágyában, így az ébresztés sem úgy történt, ahogy eddig, mert B. már javában elmélkedett, mire én magamhoz tértem, így a G. által annyira imádott fülpuszilgatás is elmaradt. Délelőtt megérkezett A., B. régebbi neveltje, aki segített nekem hazajutnom azon a bizonyos hiányképző napon a rendelőből, és akit majdnem megkaptam első ocsúdásomban. Most mintha nem is emlékeztem volna rá, ami felettébb valószínű is, az akkori állapotomat figyelembe véve. B. szerint úgy fogadtam, mint N.-t szoktam, de G. szerint ez lehetetlen! És mivel egyik Gazdim se látta, hogy mindkettőt hogyan fogadtam, és G.-nek diktálok, tehát biztosan ő írja az igazat! Mindenesetre jól elszórakoztattuk egymást, míg B. a dolgait intézte. Eztán újra Zaráztunk, egészen jó így, hogy G. nincs itthon, mert akkor mindig elvihetem B.-t a Ledinára. Itt találkoztunk a kis, öt hónapos mix Larával, aki nem nagyon volt még más kutyákkal, és úgy megijedt tőlünk, a két vizslától, hogy hanyatt-homlok dobálta égnek a lábait. Gazdija is nagyon féltette, mire kétlábújaink elmagyarázták, hogy mi vizslák, rettentően jóindulatúak vagyunk. (Kivéve Kalóz, de őt elvakítja a szerelem.) B. ismét megállapította, hogy Zarázás után sántikálok egy kicsit. Majd G.-vel konzultál. Az este már szinte rutinosan telt, éjjel megint kikéretőztem, de az ágyba már nem másztam át. Ébresztenem sem kellett, B. megint előbb eszmélt, mint én, a nyalakodópuszik is elmaradtak. Délelőtt B. elment, amit már rutinosan fogadtam, de rövid idő múlva együtt jött meg G.-vel, amitől hanem is olvadtam el, de úgy örültem, mint egy hercegnő rég nem látott alkalmazottjának. Szóval elegánsan, kis felsőbbrendűséggel, de azért a falnak támaszkodott, nehogy feldöntsem. Ebéd után lefeküdtünk G.-vel, ő, hogy kipihenje a kórházat, én meg ugrásra készen vártam a „Zara-időt”. El is jött, el is mentünk, és ugyanúgy sántikáltam a végén. G. mondta, hétvégén úgy sincs Zara, mert a tanyára megy, így én is pihentethetem a bal hátsót is, aztán hétfőn felhívja az illetékest. Ma, szombat reggel megint fehér a kert, de a nap is süt, így hamarosan gyakoroltathatom a Gazdikkal a lábtörlést. Most már kezdek ebben is kikupálódni, mert ha bejövök az udvarról, tekintetemmel azonnal erősen fixírozom a radiátor szélét, ahová a jutifalatot szokták tenni, míg a tappancsaimat törlik. Ha nincs ott, kicsit süket leszek, nem ülök le mindjárt, de majd csak rávezetem őket a helyes sorrendre: jutifalat előkészítve, utána jöhet az összes többi!  

Mivel ma Zarázás sem lesz, ezennel befejezem ezt a diktálmányt, remélve, hogy lassan visszaáll minden a szokott kerékvágásba. Vizslát!

Szolgálati közlemény!

Ebben a hónapban ne keressetek, VIZSLÁT februárban!

01.26.

Jaj de unalmasak ezek a téli napok! Ha ez a tél, hát egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet! Csak esik ez a hideg ronda eső, fúj a szél, hideg van, nem süt a napocska sem! Huba gazdija is átvágott, hogy majd meglátom, milyen jó lesz, ha jön a hó! Hát volt is valami fehérség, amit a Gazdik úgy hívtak: HÓ! Egy két napig megmaradt ez a valami, de inkább víz volt, nem lehetett vele semmit csinálni. Majd lehet hókétlábút építeni, meg hókutyát, mondta G., hát ez csak pocsolya volt és sár! Nem is emiatt estem kétségbe, hanem mert miattuk tanulnom kellett! Ahányszor bejöttem az udvarról, hagynom kellett, hogy letöröljék a tappancsaimat. Mostanra már elég szépen megy, bejövetel után az ajtónál előbb-utóbb leülök, és pacsit adok. Ezzel kezdődik a szertartás. Az első praclik simán megvannak, aztán jön a „bújj, bújj zöld ág”. Ilyenkor át kell bújnom valamelyik alkalmazottam lábai között, hogy a hátsók is megtörlődjenek. Valamiért ezt nem szeretem, talán mert nem látom, mit csinálnak hercegnői hátsómmal. Ha ez kész, jöhet a jutifalat! Hisz ezért csinálom az egészet, hogy a kétlábújaim örüljenek, hogy megjutalmazhatnak! G. nagyon meg van velem elégedve, de B. sokszor emelt hangon szól hozzám, mintha alapból süket lennék. Azt hiszi, itthon is a Dolgozóban van, és értelmileg korlátozott vagyok. B.-t amúgy mégis meg kell dicsérnem, mert szombaton és vasárnap is elvihettem sétálni. Zara egyik nap sem volt, mert kint a tanyán töltötte a hétvégét. Szombaton Bruce, a kopó éppen elmenőben volt, már nem jött játszani, később megjött Kalóz, és szívszerelme. Kalóz éppen olyan pokróc, mint volt, egyszer sikerült elhoznom a labdájukat, de akkor is inkább neki adtam, legyen vele boldog! Tegnap reggelre megint esett egy kis fehérség, de délutánra a nagyja már eltűnt, mikor a Ledinára mentünk. Senki ismerős nem volt, így B.-t szórakoztattam a labdával, amíg meg nem untam. Hideg szél fújt nagyon, jólesett itthon a vacsi utáni szundizás a melegben.

Végre ma kiélvezhettem egy hétfőt! Az történt, hogy délig nem történt semmi. De ebéd után csörgött G. mobilja, nem vette fel, kinyomta, és megpróbált engem a szobában hagyva kisurranni. Előbb szülessen az, aki ilyen trükkel át tud vágni! Persze akkor már sejtettem, hogy lesz valami, de amikor fölértünk csigalassúságú alkalmazottammal, már tudtam! TUDTAM, hogy Nojcsi az! Megint zsilipeltünk, mert G. nem akarta, hogy az utcán bontsam ki Nojcsit a kabátjából. Meg kellett várnom, amíg bejön, majd együtt levonulunk, és csak akkor tudtam teljes szeretetemmel körberajongani. Közben sikerült a kabátjából is kibújnia, és a sálját sem tudtam megszerezni, mert a hozott finomságokkal is törődnöm kellett. Aránylag nyugodtan letelepedhetett, én is mellé, no, nem telepedtem, hanem megmosdattam, megfésültem, megrágicsáltam, ami az igaz barátosnémnak kijár az első percekben. Megint kaptam teniszlabdákat, ami G. szerint túlzás, szerintem meg nem, mert a kétlábúak teniszmeccseit sem egy labdával játsszák! Amikor az enyém az ágy alá gurult, szóltam, hogy jöhet z asztalról a következő, de nem adták, hanem azt mondták szedjem ki. Én! Végül Nojcsi megkönyörült, és előkaparta. De csak egyszer! Legközelebb már ő sem mozdult, hanem kinevettek! Erre megsértődtem, bevágtam a durcit, hátat fordítottam nekik, leültem a konvektor elé, és kibámultam az ablakon keresztül a nagy semmibe! Rögtön megrettentek, és elhallgattak! Aztán persze megbocsájtást nyertek, leheveredtem a kanapéra, kicsit bóbiskoltam is, meg karfát hámoztam. Nojcsi fülbevalóját most békén hagytam, csinos volt vele, ellenben ahogy a cipőjét jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy nincs jól bekötve. Ezt akartam kijavítani, kibontani és újrabogozni, de többszöri nekifutásra sem jutottam a végére. Amikor készülődni kezdett, persze próbáltam visszatartani, de nem sikerült, sőt még át is vert, mert mikor kinyitotta a teraszajtót és kiszaladtam, azt hívén, hogy jön utánam kicsit futkározni, hát egyszerűen kicsukott! Így G. nélkülem engedte ki, még el se tudtam tőle rendesen búcsúzni! Idegileg lefáradtam egy kicsit, de remélem mindketten emlékezetessé tettük egymás hétfőjét! Vizslát!

01. 19.

Már régen diktáltam, de nem is volt mit. A hétvége kicsit mozgalmasabbá vált, de nem annyira, hogy egy-egy napért érdemes lett volna vakkantanom G.-nek. Péntek délelőtt megint kipróbáltam a rácsot, mert jött G. barátja, aki szokás szerint munkaruhában volt, és az öltönye színe sosem passzol a szőröm színéhez. Ezen kívül, még allergiás is, szóval elfuserált kétlábú a számomra. G. őt az emeleten szokta fogadni, amit én a legkevésbé sem tolerálok! Ennek megfelelően először eltörtem a keményfatiplit, majd felvonultam meglátogatni T.-t. Csak a fordulóig jutottam, amikor B. megjelent, (ilyenkor mindig itthon van, hogy nekem keresztbe tegyen), És „visszakísért” a territóriumomba, ami szerintem egyre inkább rezervátumnak tűnik számomra, hogy egyebet ne vakkantsak! Miután még hatszor megpróbáltam a vendégünket üdvözölni, B. kezdett ideges lenni. Elbarikádozta a rácsot, mint azt tanulta történelemórán, mikor a Francia Forradalomnál tartottak, és ez már nekem is sok volt. Igaz, G.-nek is, mert félóráig tartott, míg visszajutott hozzám! B. azt mondta, hogy itt az ideje a fejlődésnek, és áttérünk a fakorszakból a vaskorszakba! Állítólag a kétlábúnál sem azért ért véget a kőkorszak, mert elfogyott a kő… . Tehát nálunk is volt még tipli, de B. fémcsavarral helyettesítette. Ennek a próbája szombat este jött el, de előtte elvittem B.-t Zarázni, mert K. véleménye alapján Zara már meggyógyult. Annak rendje és módja szerint élveztük egymás társaságát, a kétlábúak meg minket, amikor megérkezett Kalóz is a szívszerelmével. Kalóz, aki azt hiszi magáról, hogy ő az egyedüli vizsla a világon. Amikor ráförmedt Zarára, mert nagydarab nőjének közelébe ment, K. megjegyezte, tán golyótlanítani kéne a Nagy Harcost…  Ők bent a ketrecben, mi kint, és a gazdik a rácson keresztül beszélgettek, mint egy igazi beszélőn. Hazafelé állítólag szégyenbe hoztam K. előtt B.-t, mert nem sikerült neki a sétálós nyakörvemet rám adni. Futkároztam, lefeküdtem, Á-t mondtam a számmal, meg ilyesmi. Zara Már öt perce szépen ült, neki még tanulnia kell, hogy hozza izgalomba a Gazdiját! B. hiába mondta, hogy nyugodtan induljanak, nem, megvárnak, mondta K. Végül nagy röhögések közepette kettesben legyűrtek! Bocsánat, K. csak kuncogott a sálja alatt, és B. is inkább kínjában nevetett.  Ilyen vidám hangulatban értünk haza, miután jött J. és Z., megint a felső szintre. Mivel a csavarral most nem bírtam, alulról sikerült a rácsot felnyomnom, így újra jött a rács mögé az úttorlasz. Ez emlékezetes napja volt B.-nek. Vasárnap a Gazdik mentek el itthonról, ekkor szinte mintaszerűen viselkedtem, meg is lettem dicsérve, amikor visszajöttek. Azt már értem, hogy néha el kell menniük nélkülem, de hogy amikor itthon vannak, miért nem lehetek én is ott, ahol ők, ez még mindig nem megy a buksimba! Vizslát!

Szeretnék pécsi vizslapajtásokra szert tenni!

Ezért, aki nem restelli, kérem ossza meg az alábbi hivatkozást!

Az oldalt G. készítette, direkt(!) az én majdani lefárasztásom, és mások esetleges öröme érdekében!

 https://www.facebook.com/groups/pecsivizslak/ 

01. 13.

Ez a hétfő nem a szokásos hétfő volt. G. hajnalban kelt, én még aludtam volna, de kaját is korán kaptam. Nagyon gyanús volt az egész! Amikor láttam, hogy nem a normálisba öltözik, már tudtam, hogy most is egyedül hagy! Hajnalban! Szokás szerint itthon akartam tartani, aztán sírdogáltam utána, nyüszögtem, majd elaludtam. Arra ébredtem, hogy itthon vannak! Jött a szokásos örömködés, puszi osztás, nyali-fali, aztán lecsitultam, azt hittem vége. De ebéd előtt újra ugyanez lejátszódott: átöltözés, marasztalás, sírdogálás, stb. Megint hamar visszajöttek. Kezdtem azt hinni, hogy engem akarnak trenírozni! Ők, engem! Ebéd után váratlanul elmentünk a ketrec felé sétálni, ahol összetalálkoztunk a fiúnevű lánykopóval Bruce-szal, akivel jót birkóztunk. közben jött egy cuki öthónapos német juhász fiúcska, akit rögtön kezelésbe vettünk. Ezt látva gazdija hamar kimentette mancsaink közül, pedig ő még benne lett volna a mókában. Gazdija még elnézést is kért B.-től, hogy az apróság felugrált rá. Ugrálás? A kétlábúak térdéig? Az nem ugrálás! A nyakukig, mint én, az az ugrálás! Röviddel haza érésünk után ismét elmentek kétlábú alkalmazottaim. Rutinosan vettem, tessék-lássék nyüszögtem amíg hallótávolságon belül voltak, hadd higgyék, hogy hiányoznak. Rutinosan fogadtam is őket, mikor újra megjöttek, Kevesebb elánnal, mint először, de azért adtam a látszatra. Ilyen bugyuta trükkel nem fognak engem magányra dresszírozni! Négyóránként itt hagynak egy-egy órácskára? Mi az nekem? Majd ha valóban el akarnak menni nélkülem! Akkor tuti átrendezem a lakást! ….Ha el nem alszom… G. szerint ez „Szép Parizer-ázós Probléma”! Nem tudom, miért mindig ilyenkor jut az észébe, hogy egy szétázott parizer az annyira ocsmány, hogy biztosan én is csak csukott szemmel enném meg, mert bizony én nem tartom problémának, csak sok legyen belőle! Az a probléma, hogy G. nem ad, mert szerinte sós! Mivel ma, vagyis kedden, nem fog történni előreláthatólag semmi, egyébként is 13.-a van, mára átadom a gépet G.-nek. Vizslát!

01. 11.

Péntek délelőtt G. elkezdett készülődni, mintha el akarna menni. A rendes, normális ruhája helyett olyant húzott fel, ami után itt szokott hagyni. ikor elindult, kénytelen voltam jelezi, hogy én is itt vagyok, velem mi lesz? Egyre erélyesebben húztam vissza, hogy kérem szépen, ne hagyjon itt. Mondta ugyan, hogy mindjárt jön, de amikor lerázott és felment a lépcsőn, én a rács lebontásával igyekeztem utána, ami kissé durvára sikeredett. Kijött a falból az egész hóbelevanc! Tartóstól, tiplistől, vakolatostól! B.-nek elállt a szava az elismeréstől, visszavezetett a rácson túlra, és mindenféle szerkezeteket épített hamarjában, miközben G. csendben megjegyezte: „Majd meg kell csinálni”. Ebből is látszik, G. milyen okos már! Ezután már csak sírdogálni tudtam utánuk, bár ők biztos fogadásokat kötöttek, hogy miket kell majd összesöpörni még, ha hazaérnek. Ehhez képest azt sem hallottam meg, amikor hazaértek. Aludtam, és a berendezésben sem esett semmi kár, így hagyták, hogy „nyugodtan” kiörömködjem magam rajtuk. Azért ez az ideiglenes cserbenhagyás annyira megviselt, hogy aznap már le se szálltam róluk. Szombaton is felháborító dolog történt! Mint megtudtam, B. a hét elején barátaitól kapott egy nagyobb darab egyben sült tarját, amit nekem szántak, mert vasárnapi ebédjük lett volna, de egyikük kitalálta evés közben, hogy a húsnak szaga van! Igaz, hogy előtte való nap vették, igaz, hogy a kétórás sütés előtt sem volt, meg utána sem, csak az ebéd közben jött meg a szaga! B. elhozta, de itthon érzékszervi próbák alá vetette, és úgy döntött, márpedig ezt ők eszik meg a hétvégén, és nem az enyém lesz! Fölháborító! Én csak kicsit kaptam belőle a látszat kedvéért! Persze azért óvatos is volt, mert szombaton, amikor nem evett itthon, ezt tálalta fel G.-nek, azzal, ha vasárnapig nem lesz neki semmi baja, úgy az lesz az ebédjük. És így is lett! Hiába szóltam, ha ideadják, mindenki jól jár, az ő egészségük is megmarad. De nem adták, irigy kutyák! Ma még ide akartam írni a délutáni bandázást, de olyan pocsék idő volt, hogy nem mentünk. Pedig jövő héten biztos nem Zarázhatok, mert holnap ő is átesik az utódmentesítő beavatkozáson. (Ezt most olyan finoman mondtam, mint egy valódi arisztokrata!) Kénytelenek leszünk addig valaki ideiglenes partnerrel beérni B.-vel, ha egyáltalán olyan lesz az idő, hogy ki tudom rángatni B.-t egy hosszabb körre. Egyébként tegnap és ma hosszan „türelemjátékot” játszottam alkalmazottaimmal, hogy ne érezzék magukat elhanyagolva. Ez abból állt, hogy amikor félóránként kimentem körülnézni, hogy történt-e valami az utóbbi félórában, kicsit több sarat hordtam be, mint szoktam. Ezt megelégelték, elhatározták, hogy bejövetelkor lábtörlés lesz! (Nem tudom, Árpád apánk bejövetelekor foglalkoztak-e ilyesmivel, de itt ez lesz az új divat!) Nem lennék én én, ha nem csináltam volna belőle új játékot: mikor jeleztem, hogy bejönnék, ők egy ronggyal a kezükben vártak, és törölgették a mancsaimat. Kettőt, hármat sikerült is, de négyig soha nem jutottak, mert vagy a ronggyal, vagy egy fadarabbal elszáguldottam, és újra szép köröket róttam az udvari sárban. Erre ők visszamentek és becsukták az ajtót, mire én újra bebocsátásért jelentkeztem, és kezdődött minden előröl. Na, ezt játszottuk hosszú negyedórákig tegnap és ma, de mostanra elértem, hogy gyorsabban tegyék ezeket a felesleges macerákat, ha nekik olyan fontos, és ne tartsanak fel a halaszthatatlan ügyeim intézésében! Hát, ennyit mára, Vizslát!

01.07.

Hétfő délelőtt meglátogatott engem és G.-t apartmanomban a Gazdik régi barátja: Z. – a visszaugatós Z. – felesége J., és ő sem riadt vissza tőlem. Ő most már a harmadik kétlábú lány, aki bemerészkedett a birodalmamba (persze B.-n kívül). Lehet, hogy a kétlábú hímek finnyásabbak? G. tiltakozik, de nem tud ő se egy olyan nadrágos barátot mondani, akit nyugodtan megmászhatnék. Délután mentünk volna Zarázni, de K. a Gazdija telefonált, hogy elkezdett esni a havas-eső, és inkább nem jönnek, nehogy Zara megfázzon, mert voltak dokinál, aki azt mondta sok havat evett, gyulladt a torka. Kapott injekciót, meg vitaminokat. Remélem, hamarosan újra találkozunk. Ma pedig újra eljött N., azaz Nojcsi! Megérdemli, hogy kiírjam a hívónevét, ő már olyan nekem, mintha igazi négylábú barátosném lenne, (holott vérbeli kétlábú lány, G. mondta). Nagy üdvrivalgással fogadtam, leszedtem, kipakoltam a kabátját, táskáját, addig leülni sem hagytam, amíg meg nem kaparintottam a nekem hozott finomságot! Aztán amikor előszedte az ajándék teniszlabdákat, egészen odáig voltam! G. csak egyet adott oda játszani, ami nagy hiba volt, mert hamarosan elgurítottam valahová, és nem voltam hajlandó megkeresni azonnal, inkább Nojcsival foglalkoztam! Nyaliztam, harapdáltam, pusziztam, kivertem a szemét a csóválásban, lefejeltem az orrát, odakaptam az arcához, lerágtam a gyűrűjét, szóval remekül szórakoztam! Néha már lepihentem volna, de újra nekiálltam inkább egy kis harapdálásnak, nyalizásnak, fülétől a nyakáig. Azt hiszem, kicsit törődöttebben ment el, mint ahogy jött. Mert sajnos elérkezett az a pillanat is, hiába húzkodtam vissza a kabátjánál fogva. Megígérte, hogy újra meglátogat majd, így nehezen, de elengedtem. Nem tudom, mi lehet nálam fontosabb dolga!? Rögtön utána megjött B., így sajnos megint nem találkoztak. Jó hírt hozott, Zara meggyógyult, így nemsokára indulhattunk a Ledinára! És nem elég, hogy Zara ott volt, de még jött Wuffi is, egy magasföldszintes tacsi-forma fiúcska, akit külföldi diák gazdája két éve kölyökként talált az orfűi erdőben. Így először életemben hárman játszottunk eszetlenül, egymás hegyén, hátán. Annyira elfáradtam, hogy a hazaérkezés és a vacsi után csak ledőltem, és félálomban diktáltam, de eddig bírtam csak, ettől kezdve alszom! Vizslát!

01. 04.

Ahogy írtam, kétlábújaim nem várták meg a Szilveszter éjfélt, de én még felébresztettem G.-t az államelnök beszéde alatt, hogy kapcsolja ki a rádiót! No meg egy kis lelki támogatást is igényeltem a sűrű durrogások miatt. Az éjszaka többi része már nyugalomban telt el, azt sem vettük észre mikor ment el B. a dógozóba, mert este be lett húzva a sötétítő, hogy a villanások se zavarjanak. Így a szokottnál jóval később ébresztettem G.-t, aki ezt egyáltalán nem bánta! Ebből kifolyólag gyorsan eltelt a nap annak ellenér, hogy nem voltunk sehol, Másnap azonban, alighogy B. hazajött, mentünk Zarázni! És nem is a ketrecbe, ami jóval közelebb van, hanem a rétre, ahol mindig összegyűlünk néhányan. Már odafelé találkoztam agy jópofa, de félénk vizslalánnyal Jennivel, aki kora ellenére olyan félős, mint én voltam  egy-két hónappal ezelőtt. Látszott, hogy gazdijai eddig nem sokat vitték négylábúak közé. B. hívására később megjelentek a réten is, ahol így Zarával együtt hármasban képviseltük a vizslákat! Irigykedett is a többi gazdi! Pedig volt ott husky, német juhász, labi, meg mindenféle mix, de mi vizslák mindenhonnan kiragyogunk! Jenniék nem sokáig időztek, elsőre sok volt nekik a minden irányból jövő érdeklődés. Tőlem volt hangos a rét, mert mindig szóvá tettem, ha éppen kihagytak a játékból. Hazafelé még egy ismeretlen vizslafiúval, lassan feltérképezem a környékbeki arisztokráciát. Szombaton itthon voltam, a régi dolgaim totális megsemmisítésével foglalatoskodtam, mert még mindig előbukkan egy-egy póló darab, kötélcsutka, kesztyűujj, ami még rágható és lenyelhető. Együres műanyagpalackot is megkaparintottam, amit rövid úton ki is végeztem, de a kupakját G. sem találta néhány perc múlva, így ennek a nagyszerű játéknak egyszer, s mindenkorra véget vetett! Régen napokig eljátszottam eggyel, szép hangosan pattogott, amikor rágicsáltam, lehetett gurigázni vele, dobálgatni, most meg valahogy mindjárt szétesik, alighogy megfogom! Igazuk van az embereknek, régen tartósabb volt minden!

Most, hogy itt van a vasárnap este, lassan befejezem. Nemrég jöttünk meg a Zarázásból, megint voltunk legalább hatan! B. általában nem tudja megjegyezni a neveket, mire haza érünk elfelejti, pedig akkor pontosabban tudnék diktálni, mert ott nem érek rá ilyesmivel foglalkozni. A társak és gazdijaik hívónevének a megjegyzése az ő feladata lenne, hisz ezért tartom! Illetve ezért is! Lesz még dolgom a Gazdikkal, mire a hiányosságaikat kijavítgatom! Zara meg eltévedt egy kicsit! No, nem a beépített GPS-e ment tönkre, hanem pubertáskori zavarai lehetnek a csitrinek – két héttel fiatalabb nálam – mert fiúnak képzelte magát, és rajtam gyakorolt. Hát ez az, ami sosem lesz belőle. Szegénykét ki is nevették a kétlábúak, biztos nem esett jól az egójának! Egyébként is, mostanában rájár a rúd, mert a gyomrát is elrontotta, és nemsokára ugyanaz vár rá, amin én már átestem. Azért még kibírkóztuk magunkat, mielőtt hazaindultunk. Itthon hiába aludtam el, megint fölkeltett a csengő! B. barátnője É. jött látogatóba, lejött hozzánk is, nem félt tőlem, mint egyesek… Természetesen hercegnői eleganciámmal üdvözöltem, amit kellő nyugalommal fogadott. Na, most átadom a gépet G.-nek, megyek végre pihenni. Vizslát!

01. 02.

Összefoglaló vakkantás a 2014. évről

Előre kell bocsátanom, hogy az úgynevezett évek, pláne azok megjelölése, csak a kétlábóak tudálékosságának „köszönhető”!

Mikor úgy-ahogy magamra eszméltem, szerető család vett körül, amit inkább éreztem, mint láttam. Teltek a napok, csak a meleg tejcsaphoz jutással foglalkoztam én is meg még néhányan. Aztán kinyílt a csipám, és vele együtt a szemem is! Megismertem Zsiga aput, Lujza anyut és a tesókat is. Rájöttem, hogy vannak fura kétlábúak is, akiknek össze kellett hajtogatniuk magukat, hogy leérjenek hozzánk abból a szédítő magasságból! Nem mondom, sűrűn hajtogatták magukat, hogy megszeretgessenek, később, hogy furcsa bogyókat adjanak kajaként, aztán összeszedjék azokat, amiket átalakítottunk. De főleg azért, hogy szeretgessenek és simizzenek, amiket forró nyalintásokkal háláltunk meg. Közben nőttünk a tesókkal, mint a gomba, és azt is megtudtuk, hogy a kétlábúak vizslának neveznek bennünket. Azt mindig is tudtam, hogy nem akármilyen négylábú vagyok, most már azt is tudtam, hogy Vizsla vagyok! Elkezdtünk hát a tesókkal vizslaként viselkedni. Nagyokat aludtunk, ébrenlétünk jórészt azzal telt el, hogy felfedeztük a körülöttünk levő világot, megmásztuk egymást, a szüleinket és a kétlábúkat is, ha lehetőség volt rá. Gondtalanul, vidáman teltek a napok, amikor elkezdtünk fogyatkozni! És egyik verőfényes nap beütött a mennykő! Jött két idegen kétlábú, akiket örömmel körülugráltunk, (mert a tesókkal mindennek örültünk), beszélgettek egy kicsit a mi kétlábúinkkal, aztán felkaptak, betettek egy guruló dobozba, ami elindult, és azóta sem láttam a régieket! Azon az úton azt is megtudtam, (ki volt írva), hogy Nagyberkinek hívják azt a helyet, ahol eddig éltem, és ezentúl Pécs lesz az otthonom. Háromtagú emberfalkába csöppentem bele, ahol mindenkit Gazdinak hívtak. Erre csak másnap jöttem rá, mert amikor megérkeztünk, az otthon keresésével és sírdogálással, és alvással voltam elfoglalva. Mikor besötétedett, végleges helyemet G. gazdi lábai között, a takarón találtam meg. Akkor jöttem rá, hogy a kétlábúnak, az embernek – így hívják magukat - miért van csak kettő, és olyan hosszú lába: Azért, hogy pompásan elférjek közöttük, ki tudjak nyújtózni, és ne guruljak le az ágyról! Mikor kényelmesen elhelyezkedtem, álomba nyüszögtem magam. Ettől kezdve ez volt a benti helyem, mert G. akkor még többet feküdt, gondolom, hogy nekem a maximális luxust biztosítsa. Arra gyorsan rá kellett jönnöm, hogy sok gondom lesz ezzel a falkával, mire rávezetem őket egy hercegnő körüli feladatok alapvető ellátására. Mert természetesen hercegnő vagyok! Ezt jómagam is tudtam, de G. közölte a fészbukon is, ahol utasításomra oldalt nyitott nekem, hogy felvehessem az arisztokráciával a kapcsolatot, és fogadhassam alattvalóim hódolatát. Ezzel az oldalnyitásos ötlettel sokat segítettem G.-n is, mert mint képzetlen, de lelkes írnokom, ő bonyolítja azóta is a részvételemet a virtualitásban. Itthon falkám kiképzésével voltam elfoglalva, mert a reméltnél hosszabb ideig tartott, míg rávezettem őket hogyan kell egy menő udvartartást létrehozni és fenntartani. Persze még mindig az alapoknál tartunk, de hellyel-közzel már sikerült elfogadtatnom velük elképzeléseimet. A kertépítés, lakberendezés terén már nagyfokú haladást értem el. Sikerült egészségügyi problémáikat is orvosolnom, például ha nem akarják, hogy bent menjek ki, akkor időben pattanjanak, és mutassák, merre kell mennem, ajtók nyíljanak, - ez G. feladata lett - hogy mindannyiuk örömére oda tegyem dolgaimat, ahonnan B. könnyen eltakaríthatja. A.- nak nem osztottam feladatot, csak játszottam vele, botjánál fogva kísérgettem, amíg velünk volt. Így is néha megterhelő voltam számára, de szeretett, és ugrándozásaimat hősiesen viselte. Mikor nyár végén elment, nagy űr maradt utána. Közben megtanultam ülni, pacsit adni, le is fekszem egy szóra - ha jókedvem van – aztán tüzelőt behordani, Pirikét, rigókat abajgatni, szóval mindent, ami nem rangomon aluli. Barkácsolni is segítek B.-nek, a rácsomat még mindig együtt javítgatjuk, mert gyakorta tönkremegy a tesztek során. Rengeteg kétlábúval ismerkedtem meg és jók a tapasztalataim! Szinte mindegyik nevelhető, arisztokratikus bájom általában már az első nyalintásnál lefegyverzi őket. Sok négylábú hasonszőrűt is megismertem, legjobban Zarát csípem, most is velük vagyok, hogy G. nyugodtabban pötyöghessen. És ezért nem tudok eléggé hálás lenni B.-nek, hogyha egyet füttyentek, máris szól Zara gazdijának, K.-nak, és megyünk bandázni! Szerencse, hogy gazdijaink sem utálják egymást, így kihasználhatom négyünk kölcsönös szimpátiáját. Itt érkeztem el a fészbukhoz! Ennyi kedves vizsla, vizslagazdi, vizslaimádó, vagy csak engem-imádó létét fel sem tételeztem! G. tolmácsolásával ott lehetek a virtuálban, ezek között a nagyszerű, kedves két- és négylábúak között! Ha most az Oscar-díj átadásán lennénk, illene megköszönnöm névszerint mindenkinek, akik segítettek engem és G.-t az egymásra- és rátok-találásban. Az ABC-t is felsorolhatnám oda-vissza, némelyik betűt többször is említve, de ez már sok lenne nekem is, és Ti is elfáradnátok. (És még nem vagyunk az Oscaron, vagy a Nobel-díj átadásán sem!) Ezért egyszerre köszönöm meg Nektek a sok örömöt, vidámságot, jóérzést, ami eltöltött bennünket G.-vel Titeket olvasván a múlt évben. Remélem, hogy ebben az esztendőben is kíváncsiak lesztek rám, és szorgalmasan lájkoltok és írjátok a kommenteket is. Azt is remélem, hogy idén találkozom néhányatokkal, ha nem is mindenkivel… N.-nel már találkoztam, és rögtön egy húron pendültünk, de egy fecske nem csinál nyarat, én pedig Nyarat akarok! Köszönöm, hogy vagytok, Vizslát!

Aki olvas engem, és jóérzésű embernek tartja magát,

azt kérem, írja alá az alábbi oldalon megtalálható,

a durrogtatások korlátozásáról szóló petíciót!

Köszönöm!

https://www.kutyabarat.hu/hirek/184/betiltanak_a_tuzijatekok_lakossagi_hasznalatat

12. 31.

Alighogy eltelt tegnap a dél, és én még mindig nem kaptam enni, ami kezdett gyanússá válni, elmentünk Zarázni! Előtte kicsit megigazítottam a lépcsőnél a rácsot, de oda se neki, csak egy keményfa tipli törött le, majd „meg lesz csinálva”!  Mentünk Zarázni, de nem csak ő volt ott, hanem Tóbiás, a border collie is. Most végre kipróbálhattam, milyen hármasban rohangálni. Nagyon jó! Tóbiás egyébként nagyon okos kutya, mert gazdijai nyáron – amíg ők nyaraltak – befizették egy nyolc hetes bentlakásos tanfolyamra (cirka 150 ezerért). Állítólag olyan ügyes volt, hogy öt hét alatt megtanult mindent, de még két hétre volt szükség, hogy gazdija is elsajátítsa azt, amit Tóbiás már tudott, nehogy szégyenben maradjon. Lehet, hogy nem vagyunk olyan okosan kiképezve Zarával, de rohangászni mi is tudunk úgy mint ő. Egyébként is vannak, akiknek tanulniuk kell az intelligenciát, és vannak (például Zara és én), akiknek génjeikben van az intelligencia mindenféle fajtája! Ma ebéd után elindultunk bulizni a rétre, B. sörkiflit csinált. Itthon, indulás előtt az udvaron már volt „szerencsém” egy nem túl közeli petárdához, nem töltött el nagy lelkesedéssel. Csináltam egy kis kört magam körül a teraszon, aztán figyeltem, de nagyon, és besiettem, mikor nyílt az ajtó. Hideg volt, de ragyogó napsütés. Ahogy odaértünk, csak Zaráék voltak, senki más. Ők egy üveg pezsgőt hoztak, de pohár nem volt egyiküknél sem, gondoltuk, az 1-es személyi számmal rendelkezők közül csak lesz valamelyiküknél, mivel G. szerint kötelező tartozékuk. Azonban kétlábú kísérőink valamit félreértettek, mert a később érkezők elmondták, hogy a bulit január elsején szokták tartani, ami így utólag is logikusnak tűnik, a lehetséges durrogást figyelembe véve. Persze ez minket nem nagyon izgatott. Zarával játszottam aztán hármasban Zsömivel, de jött Béla-vizsla, aki nagyon akart tőlem valamit. Többször rászóltam, de a végén bemenekültem a kétlábúak közé. Hatan jöttünk össze a végére négylábúak. Én holnap nem leszek ott a bulin, de K. és Zara mennek, így majd újra kiviszik a pezsgőt. Hazafelé B. észrevette, hogy fáj a lábam, talán csak megrándult. G. megmakacsolta magát, azt mondta, most nem fog összefoglalót írni, mert B. reggel hatkor dolgozni indul, én remélhetőleg alszom, ő pedig inkább leül a tévé elé a forralt borral. Lehet, hogy pezsgőzni is csak holnap fog B.-vel, mert az éjfélt se várják meg. Ebben az évben utoljára vakkantottam, Vizslát jövőre!

12. 30.

Amint láthattátok legutóbbi vakkantásom kommentjei között, Zara és Gazdija felvette velem a kapcsolatot, és ennek már tegnap este egy kiadós Zarázás lett az eredménye! Így kell elintézni valamit! Persze köszönet érte a K. és B. jelű Gazdiknak is. Már sötétben értünk a ledinai ketrechez, ahol jót rohangáltunk. Közben megjelent egy egyéves német juhász jellegű fiúcska, aki félt tőlünk, hiába próbáltuk játszani hívni! Hamarosan le is szakadtak rólunk, mert gazdija nem akart négyesünkkel mászkálni. Az az igazság, hogy kétlábú kísérőink sokkal jobban fáztak, mint mi. Pedig nagyon be voltak öltözve, rajtunk pedig csak az, amit a természet ránk adott. Itt „vidéken” még nem divat a vizslák öltöztetése, úgy néznének ránk, mint öltönyösre a szabad strandon. Ez persze csak Gazdijainkat érintené kényelmetlenül, mert mi génjeinkben hordozzuk a köznép véleményének arisztokratikus semmibevevését! Azért meleg ruci nélkül egy idő után szóltam, hogy ideje hazaindulni. Nagyon jó a Zarázás télen is, de utána a kanapé melege is jó. Így tökéletes az élet! Itthon aztán B.-től megtudtam, hogy Zara sem mindig tökéletes hercegnőként viselkedik otthon, de erről nem beszélek, mert mi nem pletykáljuk ki a barátosnénkat, mint a kétlábúak köreiben erősen dívik, ahogy G.-től hallottam. G. mondta, hogy holnap lesz Szilveszter, amikor a petárdák és tűzijátékok durrognak, sisteregnek, robbannak, és ilyenkor a felelős gazdik nagyon vigyáznak ránk.  Azt mondta, hallotta a rádióban, (Abban a dobozban ahonnan csak hangok jönnek ki, de nincs benne senki, megnéztem.) szóval hallotta, hogy kutyabarát tűzijátékot is piacra dobtak! Ami abból áll, hogy nagyon halkan durrog! Ekkora marhaságot! Olyan, mint az alkoholmentes sör! Aki tűzijátékolni akar, az nem törődik velünk, akinek pedig fontosak vagyunk, az nem tűzijátékol. Ennyi. Talán meg jelentkezem idén – vagyis holnap – mert összegezni is kellene ezt az évet, meg a jövőt meghatározni… Vizslát!

12. 28.

Eltelt a Karácsony, tulajdonképpen csendben, nyugalomban. A Jézuska hozott egy nagy tüskéslabdát, meg teniszlabdákat is, a rágcsán, kendőkön, meg a jutifalatokon kívül. Igaz, a teniszlabdákat nem kaptam meg, csak megmutatták. Azokkal csak felügyelet mellett szabad eztán játszanom, mert a Gazdik azt mondták, hogy még egy akkora blamázst nem viselnének el, mint mikor N. előtt szedtem szét az ajándékát. Nem tudom, mit vannak úgy oda, én kaptam és én is játszottam tropára! Aztán megettük a vacsit, B. fényképezett, bejglit dobált, aztán maradék tésztát, amíg meg nem lett elégedve a fotóival. Nekem már a fülemen is tészta jött ki, mire abbahagyta. (De ezt már láttátok.) Karácsony első napjának délutánján itt volt P. családostul. Természetesen én lent maradtam a félórás juticsonttal, amit ilyen látogatások előtt adományozni szoktak lenyugtatásom érdekében. Egy kicsit hangoskodtam, aztán elfoglaltam magamat. Mielőtt a vendégek távoztak volna, P. megkérdezte családját, hogy ki akar tőlem is elbúcsúzni, csak a legnagyobb fiúcska mert lejönni hozzám. Ennek megfelelően udvariasan és nagyvonalúan viselkedtem, csak T.  hátát másztam meg, amit ő nagy nevetéssel fogadott. Az ünnep másnapján csak B. ment el, G.-vel itthon töltöttük a napot, aztán este mikor megjött, folytatta az Alapmű felolvasását. Tegnap kiderült, hogy este Z. és felesége J. jönnek egy kis karácsonyi traccspartira. B. mondta nekik, hogy hozzám öltözzenek, amit el is fogadtak. G. később úgy döntött, hogy mégsem itt lent lesznek, mivel már majdnem fél nyolc volt (amikor is utoljára ki szoktam menni), hát kiengedett egészségügyileg, aztán beadta a félórást és becsukta az ajtót, hogy még csak lehetőségem se legyen a folyosón a rácsozat nyitogatására. Hát ezt rosszul tette! Mikor szólt a csengő, elkezdtem nyüszögni jó szokásom szerint, de nem hagytam abba, mint máskor, és a csonttal sem foglalkoztam. Egész mással voltam elfoglalva, de ez a kétlábúak számára csak akkor derült ki, amikor B. és Z. egy asztalt akart kimenekíteni lakosztályomból. Szóval benyitottak, és folyós csomagocskák fogadták őket! Nem egy hercegnői apartman benyomását keltette a parketta! B. az első szörnyülködés után kiterelt az udvarra, és kitakarította „Augiász istállóját”, vagyis a szobácskáimat. Ezután B.! Hangsúlyozom B.! Fogta a lepedőmet, és a félórás csontikámat, és velem együtt (!) felvonult az emeletre! Ott egy kis kötelező örömködés után elhelyezkedtem leterített lepedőmön, és magamhoz képest nagy nyugalomban nekifogtam jutifalatom rágicsálásának! Az emeleten! A „fogadó-szobában”! Besz@rás! Akarom mondani, ha ez kell a feljutáshoz, ilyent máskor is tudok produkálni! Persze ha G.-nek nem támad az az eszement ötlete, hogy rám csukja a szobaajtót, akkor a kutyaajtóm zörgetésével jelezhettem volna, hogy ki kell mennem, de ízibe! Valami apróbb gyomorrontásom lehetett, mert éjjel még kétszer ugrasztottam G.-t. Ma délutánra nekem Zarázás, Gazdiknak barátok látogatása volt beütemezve, de reggel óta esik a hó és fúj a szél, így mindkettő elmarad. Én csak az udvarra megyek ki havat nézni, kóstolni, ők pedig nem mennek fel a hegyre ilyen időben, amit én helyeslek is, mert még ottragadnak, és akkor nem lenne , aki vacsit adjon! Mára ennyi. Vizslát!

12. 24.

A hétfői Zarázás sajnos nem jött be, mert csak a gazdija jött meg, ő még a tanyán maradt. Csak 24.-én találkozhatunk, ha a gazdik ráérnek… Megjött viszont a szokásos kajáscsomagom egy csomó nasicsont, és egy játékrágcsa társaságában, aminek rögtön neki is estem. Szégyenszemre be kell vallanom, hgogy egyelőre nem boldogulok vele!  A szokásos módon elkezdtem a rágcsálást, aztán csócsáltam, hordozgattam, megint csócsáltam! Aztán böködtem és megugattam!  Egy karcolás nincs azon az átkozott gumin! Teljesen frusztrált vagyok! Másnap B. meghozta a postáról G. ajándékát a zöld karácsonyi kendőmet piros díszítéssel, amit B. természetesen kapásból leszólt, hogy megint milyen bohóc-maskara van rajtam?!  Hát én se vagyok oda érte, mert még szokatlan, de nem ugatom le mindjárt G. ajándékát, inkább szép csöndben széttépem, ha hozzájutok. Mert egyelőre nem adta oda, vigyáz rá.

Ebben a pillanatban jöttünk meg a rétről! Leheveredtem a lábtörlőre egy kicsit, utána másztam le a helyemre az ágyba, és már alszom is! Így könnyebben diktálok. Amikor ebéd után elmentünk Zarázni, azt hittük B.-vel hogy csak mi leszünk négyesben.  Erre olyan parti volt, de olyan! Kilencen voltunk, meg a gazdijaink. Vittünk egy ajándékcsontit Zarának, amit B. előrelátóan már az elején átadott Zara gazdijának, így nem B.-n, hanem K.-n voltunk mindahányan, keresve a duginasit. Aztán előkerültek a sütik, meg a forralt bor, a mézes pálinka és a meggylikőr. Én persze több-kevesebb sikerrel, de igyekeztem magamat hasznossá tenni a bor (d)öntögetésében. Végre egyik gazdi megkönyörült rajtam, és kinyalhattam a poharát! Mint kiderült, ezekben a „körökben” így szokás: Karácsonykor, Szilveszterkor buli van! Szép szokás, jó szokás, finom szokás! B. már készülhet is a Szilveszterre! Lehet, hogy ma nem is maradok fenn sokáig? Mindenesetre most még egy kicsit alszom a vacsiig, aztán meglátom… Boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak! Vizslát!

Mindenkinek Bboldog Karácsonyt kívánok! 

12. 22.

Miután N. elment, és én kidőltem, aznap már nem történt semmi, G. nyugodtan pötyöghetett. Szombat hajnalra kipihentem N.-t, és fél hatra éberre nyalogattam G.-t, aki ugyan felkelt, de több mint egy órát nyavalygott a kanapémon, amire elhatározta a reggeli tálalását. Igaz utána én visszaheveredtem arisztokrata szokásom szerint. Ebéd után elvittem B.-t sétálni. Mivel Zarára nem számíthattam, így a nagykutyákkal játszottam a ledinai ketrecben. Ha utolértek lefeküdtem nekik, de nem mindig értek utol! Aztán a kétlábúakkal is foglalkoztam, akik már ismertek, mert előretartott kézzel várták a rohamaimat. Néhányan hátat is fordítottak, gondolom azt hitték, ha nem látnak, nem is vagyok!  Persze, megtaláltam őket is. Mikor hazaértünk, G.-nek volt vendége, de nem foglalkoztam velük, mert B. mikor hazajött még ebéd után, nyuszi-csontot szedett elő, amit az otthonból hozott. Az egész nem volt sok, de csak a felét adta oda! ezért egy darabig a hűtőt őriztem, néha meg visszamentem az üres tálkámhoz, nem került e közben bele… Na, ezt a maradékot is megkaptam vacsi után, így amikor később lejött M. – a Gazdik barátja – neki is kijárt egy kis hercegnői örömcsorgatás! Persze előtte elolvasta a „Házirend finnyás vendégeknek” kezdetű G. által kifüggesztett irományt. Ennek ellenére lejött hozzám, így örültem neki is! A vasárnap azzal kezdődött, hogy G. megmutatta B.-nek szétcincált ajándéklabdámat, de vesztére! Szidást kapott, hogy lehetett volna annyi esze, hogy előbb elveszi tőlem! Van is benne valami, mert akkor még mindig meglenne… Délután megint elvittem B.-t a ledinai ketrechez, ahol a vizsla+kopó Bruce lett az aznapi partnerem. Igaza volt I.-nak, amikor említette, hogy a kopók nyakra mennek, mert Bruce is kezdett belelendülni, amiért jól meg kellett morognom ahhoz, hogy magához térjen. Így kellően lefáradva tértünk haza. Már kezdem megszokni a mindennapi lefáradást, annál is inkább, mert állítólag ma Zarázni megyünk, ami szintén jó bulinak ígérkezik. Erről jut eszembe, hogy K., Zara gazdija csinált rólunk a telójával néhány videót, amit el is küldött „Dropbox”-ban, jól sikerültek, már amennyire egy kétlábú követni tud minket a nagy rohanásban, de amikor G. letöltötte őket, csak 90 fokkal elfordultak! Így pedig – amikor fekve le-föl rohangászunk, nem mutatunk olyan jól, mint normális testhelyzetben. Nem tud valaki G.-nek segíteni? A napi lefáradáshoz visszatérve, B. nem szereti, ha pórázon sétáltatom, mert akkor csak ő fárad el nem pedig én. Erre mondogatja G., hogy egy tesóval ez is megoldódna, de B. még mindig nem vevő rá! A kétlábú nők logikáját néha igen nehéz megérteni. Karácsonyig még jelentkezem. Vizslát! 

12. 19.

Tulajdonképpen az előző napokban nem történt semmi! Szerda reggel esett, így aggódtam, hogy B. nem jön velem sétálni, de később kisütött a nap, és ebéd után elmentünk a Gyükibe, mert Zaráéknak sajnos más dolguk volt. Nem is találkoztunk senkivel, így B. jobban elfáradt, mint én. Zaráék csak sötétedéskor telefonáltak, de addigra B. befejezettnek nyilvánította a rám szánható idejét! Igaz, kissé össze is sároztam, mert „ha ló nincs, jó a szamár is” alapon úgy játszottam vele, mint Zarával szoktam.

Úgy néz ki, nem lesz tesóm! B nem engedi! G. nem tett még le róla, mert őrá csak észérvek hatnak, és azokat is el tudják nyomni nála néha az érzelmek.

Ma viszont óriási meglepetés ért! Kint voltunk ebéd után udvarozni, mert ragyogóan sütött a nap, amikor megcsörrent a telefon és G. bement, engem meg kizárt az udvarra! Mondanom sem kell, hogy amint észbe kaptam, reklamálni kezdtem, de mire belelendültem volna, már jött is vissza, ám ketten voltak! N. látogatott meg, akit eddig csak a fészbukról ismertem. Egy pillanat tört része sem kellett az ismeretség személyessé tételéhez. Olyan szerelem első pillantásra volt, azonnal rajta voltam, és le se szálltam róla, míg el nem ment. Először persze a táskáját kutattam ki, mert éreztem, hogy nem üres kézzel jött, de már bontotta is a kutyacsokit, amivel már befelé végeztem, aztán megkaptam a Labdát! Ekkora „teniszlabdát” még nem is láttam, ennek megfelelő hévvel estem neki a szétszedéséhez! G. mondta, hogy ez egy-két napig biztos kitart! Ő is kapott egy kis „hazait”, amit teljesen feleslegesnek tartottam, mert hiszen N. hozzám jött, és nem a személyzethez! És még beszélgettek is! Persze csak akkor, amikor nem velem voltak elfoglalva! Én pedig igyekeztem, hogy rám figyeljenek! Először is meghámoztam a labdát, miközben barátnémmal foglalkoztam. Ez nagy figyelmet igényelt, mert szisztematikusan kellett végignyaliznom minden látható porcikáját. Jól bírta!  Ilyen barátosné kell nekem, ahogy hercegnőtársam mondta volt! A lasztihámozás után jött a szétbelezés, de ez már rutinosan, gyorsan ment. Egy óra alatt végeztem a drága labdával, azaz végeztem volna, mert amikor jóízűen falatozni kezdtem, elvették, és többet G. nem adta ki a kezéből. Ekkor visszatértem a játékhoz N.-nel, ami abból állt, hogy háromszor lebontottam a haját, kioperáltam a fülbevalóját, közben rágicsáltam ahol értem,  a telóját is próbáltam megszerezni, mert képet is akart csinálni rólam. G. mondta, hogy mozit lehet, amin néha rajta vagyok, de állóképet reménytelen. Majd átküldi ami sikerült, én meg feltetetem G.-vel, de ne reménykedjetek!  N. szűk két órát volt itt aztán már dolga volt, én pedig nem akartam, hogy elmenjen, így fondorlatosan megint kitessékeltek az udvarra, amíg G. kiengedte. Mivel lehet, hogy elfáradtam egy picit, rögtön utána ledőltem szundizni, hogy frissiben diktáljak, és álmodjak róla. Gondolom, hogy álmodok is, mert G. látja, hogy járnak a lábaim. N. olyan kedves és aranyos volt, hogy már holnap hiányozni fog! Most csak azért nem, mert ha itt lenne, nem aludnék, kialvatlanul meg morcos hercegnő  lennék esetleg.  És most befejeztem mára a diktálást is, még egy darabig álmomban N.-nel akarok lenni, mert ahogy G. látja, most átvonultam az alvófotelomba! Vizslát!

12. 15.

B. szombaton és vasárnap is egész nap dolgozott, így nem tudtam sétálni vinni. A szombat eltelt benti ökörködéssel, de azért G.-t sikerült kiakasztanom egyszer, amikor a csöngetésre kifurakodtam mellette az ajtón, és amíg átvette a csomagot, elmentem szimatolgatni. Aztán csak akkor mentem vissza, amikor nagyjából leellenőriztem a szomszédságot. Nem bírta elviselni, hogy egy kis időre kikerültem a felügyelete alól. Az egészet megúsztam egy kis szidással, meg valami makarenkói pofont emlegetett, de nem vártam meg a szónoklatát, és hogy becsukja mögöttem az ajtót, mert máshol volt már dolgom. Úgy otthagytam, mint eb a Szaharát, vagy mit. Vasárnap viszont olyan napsütés volt, hogy kimentünk udvarozni. Találtam még néhány termést a japánbirs bokra alatt, azokat hordtam G.-nek némi kővel és betondarabbal vegyítve, hogy lássam, ki tudja e válogatni a rághatókat. A teszt sikerült, de a birsek is olyan keménynek és savanyúnak bizonyultak, hogy csak gurigázás lett a rágicsálásból. Aztán G. nagyszerű elfoglaltságot talált magának: az előző napi rongytépésből lecsúszott darabokat halászta ki belőlem a másik oldalon. Ilyen vagyok én! Szeretek örömet szerezni! Ma délután elmentünk a rétre Zarázni. Megint úgy húztam B.-t állítólag, hogy leszakadt a karja! Ha egyszer lustálkodik, és nem tud igyekezni a rétre, persze, hogy húzom. Mikor odaértünk, kezdődött a rohanás, de most Zara jobban bírta, talán azért is, mert közben itthon is helyt kellett állnom: G.-t kellett telepatikusan irányítanom a neten, mert nélkülem összekavar mindent. K., Zara gazdija megpróbált minket a telójával lefilmezni, de nem hiszem, hogy használható felvételt tudott volna készíteni, mert mikor észrevettük – és ez tudtommal nemes vizsla szokás – mindjárt a két gazdi lábai körül ment a hancúr. Bosszankodtak is eleget. Jól elfáradtunk, mikor hazafelé tartottam B.-vel, még nézeteltértünk is, mert hiába mondogatta, hogy „Zebra, Ülj!”, én egy fia zebrát nem láttam, csak gyalogátkelőhelyet. Ha láttam volna, természetesen leülök, már csak a meglepetéstől is. Így azonban azt mondta, hogy még azt is elfelejtettem, amit eddig tudtam! Pedig ez nem igaz, mert nemhogy zebrát, de még nasit sem mutatott! Ha nasi lett volna, leülés is lett volna!  Az összképet tekintve azonban, ma meg voltam elégedve vele. Mivel elfáradtam, most nem a pokrócomat, hanem a lóbőrt húzom. Ma még vacsizni is kell, almázni, meg G.-vel meccset nézni, így az este sem lesz esemény nélkül. Vizslát!

12. 12.

Mostanában kedvenc elfoglaltságom a rongyrázás és a rongytépés. Előbbi arisztokrata mivoltomból következően szinte természetes, utóbbit kényszerből művelem, mert teniszlabdáim mind jobblétre szenderültek, és a Gazdik eddigi rucijaimat elém vetették, hogy játsszak azokkal. Eléggé derogáló egy magamfajtának rongyokat tépdesni, gyorsan végezni is akarok ezzel a dologgal, ami inkább munka számomra, mint játék. Az a játék, hogy az apróbb darabokat szétszórom a birodalmamban, és a Gazdik, mint két „hamupipőke”, kézzel összeszedik. Azért kézzel, mert seprűt, partvist nem nagyon engedek használni, a szemétlapátot percenként kidöntöm.  Ez a kiképzés része, G. már részesült ilyesmiben anno a katonaságnál, de B. még gyakran berzenkedik. Ma délután kellemes meglepetés ért: B. beszélt K.-val, Zara gazdijával, és megbeszélték, hogy négyesben randizunk a réten, ami ugye, félórai járás innen. Elindultunk, húztam, mint egy sörösló, mert már ki voltam éhezve egy jó kis futkosásra. Zara még nem volt sehol mikor a rétre értünk, B. levette a „köteléket”, én pedig hajrá, neki a nagyvilágnak! Mindent meg kellett néznem, szimatolnom, mi történt az alatt az idő alatt, míg hiányolt a RÉT, és én is hiányoltam az egészet, a teret, a zöldet, fákat, bokrokat, és főleg a haverokat, de legfőképp Zarát! Kicsit ilyenkor szelektív a hallásom, vagy a hangok nem érnek utol, mindenesetre B. hiába óbégatott, nem reagáltam rá. Aztán megláttam Dorkát idősebb gazdijával, elkezdtünk játszani, de csak finoman lehetett, mert a nénigazdi párja aznap esett el, és ő nem akarta megismételni. Így részemről nehezen, részükről gondolom sokkal könnyebben elváltunk, de akkor már jöttek Zaráék. Zara természetesen szépen láb mellett, csakhogy engem bosszantson, B.-nek pedig alkalmat adjon a dicsérgetésre! Ezt nem bírom! Amikor a saját alattvalóm más dicsérgetésére vetemedik! Ilyent nem sokszor hagytam még szó nélkül, de most Zara elvette az eszemet. Nem tudom, a kétlábúaknál hogy zajlik le két – egymást rég nem látott – barátnő találkozása, de nálunk szó szerint: ZAJLOTT! Viharosan zajlott! Aztán megpihentünk egy kicsit fekve, egymást alaposan benyálazva, majd jött a második félidő. Mikor az egy óra eltelt, én is majdnem olyan szépen jöttem hazafelé, mint barátosném (plagizálás) szokott. B. is elfáradt, de én most úgy érzem, csak horkolásra és diktálásra van energiám. A vacsi is elhalasztva! Vizslát!

12. 10.

Kedden délben jött a postásbácsi, csöngetett, én persze már rég a lépcső tetején vártam G.-t toporzékolva, hogy jöjjön már, esemény van! A bejárati folyosóra már semmiképp sem akart kiengedni, de velem ilyenkor nem lehet beszélni, így csak a kisablakot nyitotta ki és azon keresztül vette be a borítékot és fizetett. Még alá is kellett írni neki azzal az új érintőképernyős izével, de megelőztem, és a nózimmal megtettem helyette azt a macskakaparást, amit ő aláírásnak nevez. (Erről a „macskakaparásról” jut eszembe, hogy Pirikét már vidáman kergetem, utol még nem érem, de legalább már tudja, hogy ebben a házban én vagyok az úr!) Vissza a postához: Csak már bontottuk volna azt a borítékot, biztos voltam benne, hogy az enyém lesz., és így is volt, mert az új „tagLiFE” bilétám jött meg. Nagyon szép, az elején a magyar színek, másik oldalán pedig G. címe, telefonszáma. Este B. egy kicsit ócsárolta, mondta, hogy a másik jobb, megint megkérdezte minek kettő, mire G. mondta, hogy a leendő tesómnak kell a másik. Erre csak nyelt egyet, nem szólt semmit, ez lehet jó jel is, talán már nem tiltakozik a tesó ellen kézzel-lábbal. Ez persze G. véleménye, aki néha túl optimista! Szerintem „buktával dicsérd a napot”! (Mégpedig I. buktájával, aki a neten olyan kaja-költeményeket szokott küldeni, hogy a buktája is biztos nagyon finom!) B. különben jó volt hozzám, mert elvihettem sétálni, igaz, hogy nem találkoztunk senkivel, de a Gazdik még féltik a nemlétező sebemet, így örültek is ennek. Este beugrott  Z., felesége J., és számomra legkedvesebb lányuk D. Az autógumit hozták vissza, amit B.-nek kellett lecserélnie azon az emlékezetes esős éjszakán. Most nem vonultak fel az emeletre, hanem lejöttek, amit én - szégyen ide, szégyen oda – nagy örömmel és kis csurgással fogadtam.  Persze ezt Z. mindjárt meg is jegyezte, aztán vissza is ugatott, továbbra sem vagyok oda érte. Annál inkább D.-ért, aki mindig megengedi, hogy ugráljak, és nyaljam-faljam. Az ilyen vendégeket szeretem! Jövő hét péntekre megbeszéltük netes barátnőmmel, hogy meglátogat. N. rajong értem, én még  nem is ismerem, én is rajongani akarok! Most kezdek ébredezni az ebéd utáni szundiból, a diktálást berekesztem, szükségem van G.-re! Vizslát!

12. 07.

A mai nap van a rucihordás lejártának a gyönyörűséges napja! Több nap eltelt már utolsó jelentkezésem óta, megpróbálok beszámolni az azóta történtekről. A póló már csütörtök reggel leszakadt rólam, így B. nagy krokodilkönny-hullatás közben lecserélte egy újabb törölközőre. Azt ismételgette, hogy ő eddig mennyire vigyázott rá, és én most semmi idő alatt leselejteztem. Hát igen, a selejtezés az egyik tökélyre fejlesztett projektem. A következő ruci sem sokkal bírta tovább egy napnál, tegnap, Mikuláskor, egy egész nappal a lejárat előtt a Gazdik megszavazták a levételt, és hogy saját felelősségükre újat már nem kapok! Ez az utolsó förmedvény egy kicsit szűkre sikeredett, nem kellett több néhány egészséges nyújtózkodásnál és csak szakadt, szakadt… . Mikulásra kaptam csirkeláb jutifalatot, és egy szép új, piros, szívecskés nyakörvet G.-től, szerinte ez áll jól egy Hercegnőnek! B. kérdőre is vonta, hogy minek nekem egy negyedik nyakörv, amikor csak egyet tudok egyszerre hordani. G. nem sokat szólt, mert gyáva, de én most megjegyezném, hogy B.-nek jóval több pár cipője van, mint nekem nyakörvem, és ő is csak egy kétlábú, neki is elég lenne egy pár cipő. Egyszerűen csak irigy, pedig ezt eddig az ebzetekre mondták. Én eddig kivételesen nem voltam irigy, de most majd alkalomadtán meglátogatom a cipős-szekrényeket, és ott is szelektálok egy kicsit! Áldás például, Z.-ék nagyra nőtt kamasza, több mint tíz párat leselejtezett, mire észbe kaptak gazdijai. Ma vasárnap délelőtt van, esik az eső, alszom és diktálok. B. délután egy kicsit dolgozni megy, így csak egészségügyileg dugom ki az orrom a lakásból. Este rokonok jönnek, igy egyedül leszek egy-két órát, de előtte megkapom a vacsit, még műcsontikát is kapok, amivel elleszek egy darabig. Ezt már most megbeszéltük G.-vel, mert egyre jobban tudok beszélgetni vele. Már sok mindent megért, amit eddig – gondolom enyhe arisztokrata kiejtésem miatt – csak kapizsgált. Mivel holnap igazi hétfőnek nézek elébe, sok jót nem várok, bár G.-vel ilyenkor is elszórakozunk. Vizslát!

12. 03.

Azt még elfelejtettem bediktálni, hogy hétfőtől nem G. lábainál, hanem a másik szobában, az ágyon alszom éjjelente! Öt napja G. elvette a fotelomat, hogy ne aludjak összegömbölyödve a vágás miatt, és a földön ágyazott. Mintha ott nem tudnék gömbölyödni! Amúgy is, a húszegynéhány év alatt megtanulhatta volna, hogy mi csak négy lábon tartózkodunk hosszabb ideig a „puszta” földön, hason, háton csak akkor, ha játszunk, szusszanunk, hempergünk egyet az illatos fűben, vagy valami más illatos izében. De aludni, azt csak fotelben, kanapén, ágyon szoktunk, ha a szerencsésebbek között vagyunk! Szóval keddre virradóan bementem G.-hez fület nyalni, de ahogy félálomban megsimizett, rögtön felébredt! Azt mondta meztelen vagyok! Hát igaz, hogy a rucimból félig kibújtam valahogy, és  tangabugyiként viseltem, de hogy meztelen!? Mivel tegnap az óraszíja is elszakadt, bekapcsolta a rádiót öltözködés közben, hogy tudja, öt, vagy hat óra van. Mikor végzett, éppen bemondták, hogy a háromórás hírek következnek… Amikor a sokktól magához tért, felöltöztetett, kikísért egészségügyileg, megadóan leheveredett az ágyamba, én rá, de félóra múlva visszaóvakodott a sajátjába. Hagytam abban a hitben, hogy nem vettem észre. Reggelre megint úgy nekivetkőztem a sötétben, hogy a póló ujjai a mellső tappancsaimról a hátsókra vergődtek. Aztán B. helyreállította az ancúgot, felkötötte a nyakamba. A nap a mostanában szokásos módon telt el, aludtam, meg labdáztam, meg egy kicsit G. idegein táncoltam. Azt mondta, már gyógyulok. Vacsi után B.-vel főztünk, en megettem a káposzta vastagját, és a torzsát is, G. mondta, hogy kecske vagyok, nem vizsla! Őneki mindenki kecske, aki a húst nem hússal eszi, bár ez már nála is változik. Ezután suttyomban elfogyasztottam B. vileda-kendőjét, de a csücskét meghagytam, hogy ne keresse hiába. Rezignáltan mondta, hogy reméli, előtte felaprítottam. Éjszaka valahogy megint kivetkőztem, nem önmagamból, csak a pólóból. G. erre megengedte, hogy felmenjek mellé az ágyába! Így álmában is észreveszi, ha próbálkozom a pólómmal, vagy a hasammal. Erre emlékezni fogok majd ruha nélkül is! Reggel átvariálták az öltözékemet, most felül kötötték meg, de hát a póló próbája az evés!... Vagy a pudingé…? Mindegy, holnapra kiderül. Vizslát!

12. 01.

Na, beköszöntött a december, verőfényes napsütés, minden hófehér, vidáman röpködnek a madárkák az etetőre, és akkor felébredtem. Reggel ötkor! Gyorsan felvertem G.-t, hogy menjünk már ki havat nézni, de kiérve láttam, hogy zuhog az eső, sötét van, és hétfő. Madárkák sehol! Nem tudom, honnan szedtem ezt a havat, azt se tudom, mi az, biztos I. beszélte tele a fejem a neten. Vasárnap délután itt volt P. (a Gazdik testvére) és családja. Ők azok, akik félnek tőlem, mert rettenetesen félelmetesen vad vagyok! Igaz, ők már Borcsitól, idős elődömtől is tartottak. B.-t jöttek gratulálni, ennek megfelelően be lettem csukva a lakosztályomba. De eljött a vacsiidő, és B. feltálalta a kaját, majd azt gondolta, hogy úgyis az evéssel leszek elfoglalva, és nyugiban kinyithatja a rácsot, és felcuccolhatja a sütiket. Hát nem, mert én észlelve a lehetőséget, uzsgyi, fel az emeletre üdvözölni a vendégeket! B.-nek arra volt csak ideje, hogy kiáltson: megy a Zsaci!, megy a Zsaci! Mindenkinek látni kellett volna azt a mozgalmas két másodpercet! Négyen öt felé! P. előlépett, hogy védje családját a rettenettől, a többiek lábakat fel, a kisebbje fel az ülőhelyekre!  Én meg megnéztem őket, és elégedetten tértem vissza vacsizni.  Elégedetten, mert még megvan a respektem! Este B. még lefényképezett, hogy lássa a világ, mibe öltöztetett. Reggel ugye ötkor ébresztettem G.-t, aztán csalódva visszamentem a lakosztályomba. G. felöltözött, és morcogva leheveredett „közös” ágyunkra, én rávetettem magam, és így aluszkáltunk még egy órácskát! Kaptam egy pólót, B. a sajátját adta rám, mert amilyen gyerekpólókat hozott, azok rövidnek bizonyultak. Erről az új ruciról mindjárt láttam, hogy nem egy tartós darab, ennek megfelelően estére kicsit megszggattam, de nem nagyon, mert a hétfőt tulajdonképpen átaludtam. Délután kicsit a teniszlabdán dolgoztam, este, miután lefényképeztek a kék rucimban, a labdát is kicserélték. Kaptam egy másikat, annak azon nyomban kiszereltem a csörgőjét. Eddig, mikor nálam volt, nem zavart, de akkor megéreztem a technikát, és pillanatok alatt kint volt a csörgő! Jóízűen rágcsáltam, amikor G. egy almadarabbal elcserélte. A labdahéjat is túl gyengének találta, így labda nélkül tértem nyugovóra. Vizslát!

11. 28.

Csütörtök reggel galád, aljas merénylet történt! A szarajevói száz evvel ezelőtt kismiska volt ehhez képest! ( G. mondta, akkor is volt valami…) Pedig voltak gyanús előjelei is! Például szerda este nem ettünk almát, pedig az ritkán marad el. Másnap reggel aztán sehol a reggeli! Helyette autóba ültünk, még örültem is, hogy magukkal visznek. Kiszálltunk, és az a dokibácsi fogadott, akivel eddig csak otthon találkoztam. Gondoltam, megint jön a szuri, jött is, mehetünk haza! Csak ki ebből a rossz szagú helyiségből! De csak álltak a Gazdik és vártak. Egyszer csak éreztem, hogy valami nem stimmel! Leültem, majd szétcsúsztak a lábaim, nyüszögtem, hogy most mi van? Hol vagy Gazdi? Aztán snitt. Teljes megsemmisülés! Otthon, a helyemen kezdtem magamhoz térni, de nem ám a fotelomban, hanem a helyén a földre terített vackon! És a két gazdin kívül egy idegen is volt! Mint később kiderült, B. hívta el egyik régebbi neveltjét, hogy segítsen engem a lépcsőkön le-föl cipelni. Úgy látszik, ezt sem lehet G.-re bízni, tényleg tök béna! Szóval az elején még csóváltam A.-nak, amikor B.-vel valami szabó-varró tanfolyam első leckéjét gyakorolták rajtam. De még erre sem figyeltem akkor, a kusza gondolataimat próbáltam „mederbe” terelni, noha a pulik, pumik, mudik dolgához nem sokat konyítok. Azt éreztem, hogy kevesebb vagyok, mint voltam, és a gyomrom is kavargott, a hasamnál is fájt, éhes, szomjas sem voltam, egyszóval úgy voltam, mint aki nyári napsütésben éhgyomorra sok pálinkát vedelt. (G. olvasmányaiból) Mihelyt kicsit eszméltem, fölkeltem, (valami hacuka volt rajtam), én a földön nem fekszem, és fel akartam pattanni a kanapémra! Az azonban megnőtt idő közben, és a felpattanásból keserves mászás sikeredett, az is csak G. segítségével. Mikor felértem, végre elnyugodtam G. ölében, mert amikor még erősen gondolkodtam meg-meg állva, hogy min is gondolkodom, különféle beszólásokkal idegesítettek, nem hagyva koncentrálni a feladatra! Mindhárman! Éppen ezért rájuk mordultam, sőt kapdostam is a kezükhöz, amit csak G. nem vett zokon. Elröppent a délután, meg az este kaja nuku! Éjjel nem aludtam jól, kb. kétóránként kijártam, közben bent sétáltam, forgolódtam. G. a „fekhelyemet”,  szóval azt a földön levő vacakot is áttette a fejéhez, arra gondolva, hogy nyugodtabb leszek. Nem sok haszna volt, de azért tartom, hogy kreatív legyen ilyenkor. Eljött a reggel, meg a dél, kaja még mindig sehol, a vizet nem kívánom, de kicsit jobban mozgok. Most a gép mellett alvadiktálok. Mivel nincs tükör a szobában, nem tudom, mit adtak rám, egyelőre nem zavar, de ha kiderül, hogy nem a legújabb Dior-kollekcióból való, biztos, hogy leszaggatom! Na, jobbulást magamnak! Vizslát!

11. 25.

Hát, a hétfő az újra hétfő volt, csak hidegebb. Ez abból is látszott, hogy ebéd után, amikor B. dolgozni akart menni, a Suzuki annyit se mondott, hogy „bikkmakk”. Rárakta a töltőt, és elment busszal, de amikor hazajött este nem változott semmi, sőt, ma reggelre sem. Megkérte Z.-t, hogy ma estére hozzon egy újat! Na, többek között ezért jó, hogy van Z., akkor is, ha az ugri-bugrimat nem viseli el. G. ma megint morgolódik, valami felfújható úszógumit akar venni, amit a nyakamba tehet. Ilyen hülyeséget! Ebben a zimankóban jut az eszébe! Majd nyáron megmutatom, hogy tudok én úszni, ha nem is nagyon próbáltam. Azon morog, hogy mindent csak a Fővárosban lehet kapni, Pécsett semmit! Ekkora hűhót csapni egy nyavalyás úszógumi miatt! B.-t is utasította, hogy hozzon nekem gyerekpólót, mintha én azt fölhúznám! Egyáltalán nem akarok trendinek lenni. Valami tölcsért is elő akar kaparni, biztos a piáit akarja áttöltögetni! Viszont most kapaszkodjatok meg! Gondolom néhány olvasóm most az elképedéstől a saját fejét veri a falba (mert G.-ét nem tudja) Szóval G. tesót akar nekem szerezni! Kitöltött két kérdőívet, elküldte, és most vár. Azért kellett neki ilyen izéket kitöltenie, mert menhelyről szeretne tesót. Annyira azért nem bízik benne, mert ugyan őszerinte a teszteket jól töltötte ki, de egyszer legalább Pestre kéne utaznia, az pedig sok pénz, és nem sok értelmét látja. Most már értem, hogy múltkor miért hőbörgött azon, hogy minden mentett vizslát azonnal Pestre visznek, utána meg sipítoznak, (bocsánat G. nevében), szóval teleírják a netet, hogy nincs elég befogadó. Szerintem a tesztje sem sikerült annyira jól, mert néhány kérdésre még válaszolni sem tudott tisztességesen. Például: „Mit csinál akkor, ha önt vagy egyik családtagját megharapja a kutya?” vagy: „Tisztában van-e a helyi önkormányzat ebtartási rendeletével?” aztán: „Tisztában a vizsla esetleges negatív tulajdonságaival?” meg le kellett írni neki, hogy havonta mennyibe kerül szerinte egy eb, milyen magas a kerítés, mivel etetné az ebzetet, stb. Szóval töprengett néha, mint legutóbb az érettségin. Azt hiszem, B.-nek nem kell izgulnia, úgyis pótvizsgára kötelezik. B.-nek eddig csak érintőlegesen pedzegette, hogy „szegény vizslák a hidegben”, meg „ahol egy elfér, ott kettő is elfér”. Na, lassan ébredezek, vége mára az alvadiktálásnak, most már szükségem van G.-re. Vizslát!

11. 23.

Mivel nemrég múltam hét hónapos, B. megmért: 23 kiló vagyok. Lehet, hogy utoljára mért, mert amikor még Borcsit mérte jó pár évvel ezelőtt, és ő 25 kiló volt, na akkor roppant meg a dereka, és feküdt néhány hétig a kemény földön.  Mivel én sem szeretek ott feküdni, meg tudom érteni. Akkor még G.-vel nem lehetett méretkezni, mert kiakadt volna a mutató! Most meg nem tud megtartani az ölében, nem sok mindenre lehet használni. Tegnap voltunk a ketrecben, de csak Kalózzal, és vele csak egyszer futottam, amikor utolért, megint hanyatt vágtam magam. Mások be se jöttek a ni részünkre, mert Kalóz mindenkivel, főleg a fiúkkal pokróc, csak a nagydarab szőke „Brünhildákért” van oda én nem érdeklem. B. vett új pórázt, bőrt, ezt jó rágni, nem úgy mint a régi fém láncost, amit örököltem. Beruházott még új bakancsra, bélelt gumicsizmára is, hogy semmi akadálya ne legyen a kísérgetésemnek. Délelőtt, ahogy elterveztem, felvittük a virágokat a zárt teraszra, én csak lent segítettem, de így is gyorsan ment, mert B. igencsak kapkodta a lábait, mikor magyaráztam mit, merre, hova tegyen, vigyen. Aztán becsukott G.-hez, de addigra már végeztem a magam részével, az utómunkálatokat már egyedül is el tudta végezni. Délután pedig megint a kenyérgyár mögötti rétre mentünk, ami oda félóra, vissza félóra, meg még az ott eltöltött idő, szóval fárasztó B.-t sétáltatni. A réten megismertem Bendegúzt, az 5 hónapos labi-vizsla mixet, akinek az egyik gazdija vizslát, a másik labit akart, és addig keresgéltek a neten, míg megtalálták Bendegúzt! Vele jót szaladgáltam, voltak újak is, meg régiek, csak Zara nem volt, mert Gazdija sincs itthon. Egy kislány pedig örömmel futott felém, hogy Zara!, Zara!, de ki kellett, hogy ábránduljon. Őnekik is van kutyájuk, de már 13 éves, nem hozzák ki, csak anyukájával szoktak kijönni rohangáló kutyokat nézni, meg állítólag néha feltűnik egy ló is! A lovakról éppen tegnap beszélgettem a neten Frakkal és Bodzával, hát kíváncsi lennék, ki ijed meg, kitől!? Kalóz adta magát, most Piggy után kajtatott, akit az összes kan környékezett, még Bendegúz is! G. szerint ez a vakság a tesztoszterizé miatt van, ami a fiúknál általános. Hát nekem eléggé lehangoló, amikor hiába hívom őket játszani, mind a körül a Piggy körül lófrál, aki fele olyan szép sincs, mint én! Szerintem! Mivel most már vacsiztam is, egy órácskára ledőltem, és szundizok, így nyugodtabban diktálok, és G.-nek is van ideje bepötyögni! Vizslát!

11. 21.

Szerda este B. telefonált Zaráéknak, de nem járt sikerrel, már sétáltak. Nem indultunk nagy reményekkel az esti körre. Ám ahogy a ketrecek felé közeledtünk, és láttuk, hogy csak egy rokon van bent, szinte megállt bennem az ütő. Elkezdtem húzni B.-t, a másik is jött a kapuhoz, és amint nyílt az ajtó, se szimatolás, se ismerkedés, hanem uzsgyi! Csak a rohanás, a birkózás, és megint a rohanás! Ennyire még nem purcantam ki fél óra alatt! Utána ledőltem, és szundiztam egyet, Mint B.-től megtudtam hazafelé, ő egy féléves magyar vizsla-erdélyi kopó mix, Bruce a neve, és ennek ellenére lány! Mindez nem érdekelt az elején, mert mindkettőnknek más dolga volt. Remélem, még összefutunk! Csütörtökön délelőtt itthon hagytak megint, mert szurkálni vitték G. szemét, (nem tűvel,lézerrel) és ehhez ő is kellett, B. meg vezetett. Csak három óra múlva értek haza, én szépen vártam őket a helyemen, de mielőtt elindultak, bemutattam, hogyha akarnék, hangsúlyozom, ha akarnék, milyen egyszerűen leküzdeném a híres rácsukat. A mutatványomnak megfelelő izgalmi állapotban távoztak, arról beszélgetve, hogy a hétvége újra a barkácsolásé. Este ezt még egyszer nyomatékosítottam, amikor Z. jött segíteni kerekeket cserélni! Így a hétvégén valamikor rácsot szerelünk, és még a nagy virágokat, leandereket is felhordjuk a felső, zárt teraszra, az is nagy cécó lesz az én segítségemmel! Megtanultam G.-t is leállítani a pötyögésről. egyszerűen felugrok a gép mellett levő ágyra, egyik praclimat ráteszem a karjára, és máris meg van bénítva! Hiába rázza le, addig ismétlem, míg nem velem foglalkozik. Végső esetben az ölébe is felmászom, de erre már ritkábban van szükség, előbb kapcsol. Kora ellenére igen tanulékony! Az én szövegelésemet is egyre inkább úgy oldjuk meg, hogy amikor diktálok, akkor alszom! Ebben az időben mindkettőnk ráér! Vizslát!

11. 19.

Még kihagytam a vasárnapból, hogy amikor mentünk a rétre, a túloldalon észrevett bennünket G., aki nem az én G.-m, ellenben hűséges követőm a fészbúkon. Természetesen átrohant az úton, hogy üdvözöljön,mert még élőben nem találkoztunk. Udvariasságból B.-nek is köszönt, hisz régóta ismerik egymást. Hétfőn hétfő volt, az ezzel járó unalommal. Délelőtt G. itt hagyott megint, felment a vendégeihez, Ez már kezd nála szokássá válni, de én egyre jobban bírom. Főleg, ha időben visszajön ebédet szervírozni. G. nagy fába vágta a fejszéjét! Excel táblázatba akarja foglalni az ismerős ebzeteket és tartozékaikat (gazdijukat). Úgy megszaporodtak, hogy gyakran nem tudja ki kicsoda, hiába súgok neki. Mire hazaérünk B.-vel a rétről, ő is elfelejteni a neveket, pedig egyszerre csak 20-22-t kellene megjegyeznie, és ez sem megy. Hiába, ő is öregszik, és ebben nem tudok segíteni, mert ott nem a memorizálás a dolgom, hanem a rohangálás! Kedd reggel szakadt az eső, így csak a teraszajtóig jutottam, utána intimtornáztam egy kicsit, nem sokkal később elállt az eső, és ki is derült, így kikászálódtam az alvás utáni dolgokat elintézni. G. mondta, hogy elődömnek Borcsinak, az ajtóig sem kellett elmennie, ő már a helyéről tudta, hogy milyen idő van odakint. Ma már szerda van, de ismét esik reggel, úgyhogy visszafekszem aludni. Talán később eláll, és talán délután találkozom Zarával. Talán,… talán. Vizslát!

11. 16.

G megint zsörtölődik. Miért kell a Vizslamentésnek azon nyomban a fővárosba szállítani minden vizslát, aztán naponta közzétenni, hogy sürgősen gazdit, vagy ideiglenes befogadókat keresnek? Miért nem keresgélnek a kórnyéken pár napig, ahol megtalálták? Írattam én is, hogy ha más egyelőre nem is, de a téli hideg miatt szívesen látnék vendégül egy ideiglenes tesót, aztán, ha itt lenne, közösen csak meggyőznénk B.-t a véglegesítésről. Vasárnap délben megint itthon hagytak! Galádul! Mint eb a Szaharát (vagy mit). Megkaptam az ebédet, aztán elkezdtek készülődni. Igaz, hogy kaptam egy csirkelábat, meg egy kis csontirágcsát, de akkor is! Elmentek ebédelni testvérükhöz P.-hez, és családjához. Mintha itthon nem tudtak volna enni! Én is itthon eszem! Mikor két óra múlva megjöttek, olyan üdvözlésben részesítettem G.-t, amit meg sem érdemelt! B.-t csak azért nem, mert ő szokás szerint elvonult átöltözni, így csak szóban köszöntöttem. Már kezdtem lenyugodni, amikor B. megjelent az én ruhámban! Akarom mondani, abban a ruhában, amiben velem szokott jönni! Ez volt a jutalom hősies kitartásomért, hogy nem csak a lakást nem szedtem szét, de semmi kárt nem okoztam! (Valószínűleg aludtam!) Na! Nemrég értünk haza B.-vel vissza vacsira, így iderendeltem G.-t hogy diktáljak! Az ő vacsija ráér! Hát, tényleg volt nagy buli, mi hárman az arisztokráciából (Zara, Kalóz és én), aztán két goldi, meg husky, meg tacsi, összesen tizenegyen voltunk. A gazdik csak lestek erre-arra, meg a hátuk mögé, hogy éppen merről hova száguldozunk, B. próbált fotózni, a telefonjával, de meddő próbálkozás volt! Most valami normális bakancsot kell vennie, ami passzol a vizslákhoz, és a vizslaföldhöz. A zoknijából ugyanis már az elején csavarni lehetett a vizet. Ezek a városiak már megrettennek egy kis sártól is, nekünk pedig nincs időnk körülnézni hova lépünk, amúgy is egy pár lábbal több van, így dupla eséllyel lépünk bele valami illetlen dologba is akár. Most este háromnegyed hat van, ledőlök egy kicsit, mert sok volt nekem is, B. is elvonult, csak G. pötyög, de ő nem erőlteti a terepmunkát. Vizslát!

11. 15.

Péntek délután B. elvitt egy nagy körre, a rétre, de nem találkoztunk senki ismerőssel, csak egy idősebb gazdival és ebével, aki amikor látta, hogy belelendülnék a játékba, „elvonszolta” ebzetét. Mint kiderült, B. az egész sétát azon aljas hátsó szándékból hajtatta végre velem, hogy elfáradjak estére! A kirándulás után gyanútlanul belapátoltam a vacsit, és már éppen kókadoztam, amikor G. itthagyott, és csöngettek is! Hát nem Z.-ék jöttek meg és lesem jöttek hozzám! A helyett, hogy elém járultak volna audienciára, fönt beszélgetni kezdtek! Erős nemtetszésemnek hangot is adtam, erre B. lejött, és kaptam egy kis rágcsát. Némileg megbékülve helyemre vonultam feldolgozni szerzeményemet. Azért a bosszú csütörtökön majd bekövetkezik, amikor Z. segíteni jön a Gazdiknak! Majd jól megugatom! G. olyan későn jött vissza hozzám, hogy csak futólag üdvözöltem, és rögtön mentem vissza szunyálni! G. annyi elveszett kutyáról sót elveszett vizsláról olvas mostanában, hogy elmesélte, miként veszett el az ő Diája mintegy 20 évvel ezelőtt. Akkor még emeletes házban laktak, de majdnem minden nap elmentek öccse nemrég vett kertes házába, G. ott gyakran egyedül is hagyta, Dia nem bánta, lefeküdt a kapuval szemben, és várt. Ha olyankor csöngettek, amikor G. nem volt otthon, akkor csak csendben figyelt, ám ha akkor jöttek, amikor a Gazdi is ott volt, akkor bőszen ugatott! A második csengő szerepét játszotta el - és hát rafinált is volt. Egyszer amerikai rokon érkezett, úgy volt, hogy G. átadja az ágyát, ő és Dia P.-nél, az öccsénél alszanak, de előbb üdvözlik a rokont Diát otthagyták, majd este a rokoni üdvözlés után visszatértek, Dia sehol! Mindenhol magas kőfalak, a kapu 220 cm-es fa, a garázs teteje 250 cm. Vizsla sehol, indult a keresés a környező utcákban, de hiába! Egy sugallat G.-től, megnézi otthon. Hát Dia ott várt a sötét lépcsőházban, majd a rokont is felugatta, hogy mit keres a Gazdija ágyában. Remélem én is egyszer ilyen önálló leszek, csak G. most még nem sejti! Na, ma már eleget diktáltam! Vizslát!

11. 13.

A kedd, meg a szerda is olyan volt, mint a hétfő. Unalmas! B. tegnapelőtt felhívta a vizslás gazdikat, de senki sem ért rá, hogy Kalózzal vagy Zarával engem szórakoztassanak! Így csak itthoni beosztottjaim próbáltak lefoglalni, kevés sikerrel. Olyan lassúak! Főleg G.! Mint egy csiga hátrafelé! Hallottam, hogy a sivatagban él egy bogár, amelyik olyan gyors önmagához képest, hogy meg kell neki állnia, hogy körülnézzen, mert futás közben nem lát! Na, hát én is ilyen vagyok! Néhányszor már elütöttünk egy-két gazdit játék közben, köztük B.-t is néhányszor. Azt mondta, hogy eszetlenül rohangálok, pedig nem, csak olyan gyors vagyok, hogy az néha lemarad valahol! Így hát dőlnek a kétlábúak körülöttünk, mint a tekebábuk! Ez hiányzott az elmúlt pár napban, és ezt nem pótolhatják itthon. Már azt is megtanultam, hogy az ebéd utáni szieszta idején nem szabad a játékaimat rágicsálni G. lábai között, mert félálomban esetleg félrefogok… G. mostanában különben is morcos, mert néhány napja a tűzrókája nem engedi be a blogomba, és olyankor, amikor nem jön rá valaminek a megoldására, kissé visszavesz a kenyérre-kenhetőségéből. Ma délelőtt már kertészkedtünk is B.-vel, följebb menekítettük a leandereket, B. csetlett-botlott, még jó, hogy ott voltam segítségnek! A rózsákat is visszametszette, de ebben nem vettem rész, helyette lyukakat ástam, későbbi hasznosításra. (Így biztos jobban gurul majd tavasszal a fűnyíró.) G. eladta a légpusláját is, mert már úgy sem tud célba lőni, pedig Pirikét meg kéne leckéztetni, mert nemsokára itt a madáretető szezon, és nekem nem lesz arra időm, hogy állandóan őrködjek felettük! G. persze olyan nyámnyila, hogy úgyse lőne Pirikére, pedig az vadászat lenne! Gondolom, a puska árából nekem akar venni karácsonyi ajándékot, mert állítólag Karácsony is lesz, meg tél is lesz, benne hóval, de én meg egyikről sem tudom, hogy micsoda. Na, elég a diktálásból, ebből nem élünk meg, folytatnom kell G. kiképzését! Ma újra azt gyakoroljuk, hogyan kell védekeznie, he le akarom szedni a szobabicikliről. Ez még mindig nem megy neki! Vizslát!

11. 10.

Vasárnap este mérges lettem G.-re! Azzal búcsúztam, hogy megyek almázni, aztán alukálni! Hát én szépen be is vonultam esti almázó helyünkre, a kanapéra, és csak várok, és várok, de G. nem jön, és ami fontosabb, az alma se jön! Így almátlanul elvonultam a fotelomba, ahol nem álmatlanul forgolódtam, hanem gyorsan elszundítottam! G. csak jóval később jött, állítása szerint Nimródék agyon dicsérték. Nem tudom, mit dicsértek rajta, de mire föleszméltem, a fele almát megette! Egyedül! Azért félálomban odamásztam mellé, hogy az esti szertartás ki ne maradjon! Ilyenkor leülök, vagy lefekszem mellé, és áhítattal figyelem! Nem őt, hanem az almát, hogy mikor kapom meg a szeletből az utolsó darabot, mert az nekem jár! Mikor az utolsóval is végzünk, én mellé fekszem, az ölébe hajtom a fejem, G. bámulja a tévét, én csak úgy megtelítődök jóleső érzésekkel, aztán tíz perc, negyed óra múlva feltápászkodom, elindulok a fotelembe, es G.-t is elbocsátom az alvóhelyére. A reggeli szertartás sokkal mozgalmasabb, mert általában én ébresztem G.-t egy kis fül-arcnyaldosással, apróbb harapdálásokkal, majd fel a kanapéra, és toporzékolva várom, hogy összeszedje magát, és odaüljön mellém. Akkor aztán kiviháncolom magamat rajta, aminek mindig az a befejező része, hogy vetek egy bukfencfélét, hanyatt elterülök az ölében, ő simizi a hasamat, én pedig kéjesen dorombolok! Ezután kezdődhet csak a nap. Mindezt csak azért írtam ilyen, hosszan, mert hétfőn nemcsak hétfő volt, hanem köd is, ha sokáig kint lettem volna, a bajszom végén csöpögött volna a nyirkos hideg. Ezért inkább fotelban fekve bámészkodtam, szundítottam, és így tovább. Szerencsére délre már hétágra sütött a nap, így „testületileg” kivonultunk az udvarra ebéd, és a szieszta után. Mivel most ráérek diktálni, G. megkért, hogy a következőket is diktáljam: G. majd’ minden nap találkozik elveszett, csippelt kutyakereséssel, így felbuzdulva megnézte, hogy én regisztrálva vagyok e? HÁT, NEM! Írt egy ímélt vagy e-mailt a dokinak, most várja a reagálást. Miért van az, hogy a csip kötelező, de a doki nyugodtan elfelejtheti regisztrálni? Ha nem regisztrálják önként és felelősen a dokik a beadott csipeket, legyen akkor is regisztráció, amikor eladják nekik azokat! A pénzt ugyanúgy elkérik, és amíg a blöki el nem veszik, a gazdik nem is tudják, hogy az annyit ér, mint a halott hercegnőnek a fehérlovas csókja! Csak a mesében használ az is! Ha jó indulatú vagyok, és tényleg feledékenységről van szó, miért nem szól a doki a kuncsaft gazdijának, miközben kitölti az oltási-könyvet, hogy egy hét múlva ellenőrizze a „petvet.data”-n, hogy regisztrálva van e?  Ha nincs, jelezze neki! Na, miután G. is kipufogta magát, én sem érek rá, megyek fát rágni az ágyra, és szükségem van rá, hogy tartsa, mert úgy kényelmesebb! Vizslát!

11. 09.

Pénteken sikerült Zarázni., Z. drukkolásának is köszönhetően, B. időben jött meg, és mentünk! Nagyon jól elvoltunk, amíg ketten voltunk, de aztán megjött Lord, egy gyönyörű 2 éves ír szetter, és akkor én lettem a harmadik. Csak futottam utánuk, és ugattam, hogy rám is figyeljenek. Aztán elment, de a másik ketrecbe megjött Tóbiás, aki nem akart átjönni a másik ketrecből, mert azt hitte, hogy egyikünk Kalóz, akivel múltkor afférja volt. Szóltam neki, hogy most nincs itt, erre átjöttek a gazdijával, és akkor megint én lettem a harmadik! Ez a Zara olyan… izé, rendesebben is viselkedik, meg még a fiúkkal is… De azért a barátnőm! Mikor kettesben voltunk jókat birkóztunk is, G.-nek nem kellett elaltatnia. A szombat unalmas volt, ki-be mászkáltam, fát vittem be, meg szenet, készülök a télre. Gázt nem tudok bevinni nagyobb mennyiséget, pedig a Gazdiéknál azzal megy a fűtés, de a mikor kisebb adagokban eregetem, akkor is fintorognak, főleg B. Pedig ha az én hercegnői orromat nem zavarja, akkor minek az a nagy kényeskedés? Ma viszont kora délután kimentünk a rétre, a kenyérgyárhoz! B. 7 ebzetig bírt számolni, utána feladta, mert jöttek, mentek a fajtársak és gazdáik. Megint irigykedtek ránk, vizslákra, mert négyen voltunk. Zara megint néha otthagyott, ha újabb pajti jött, ismét harmadik voltam, de elnézem neki, mert ő a kisebb és fiatalabb (két héttel!). Rajtunk kívül még Kalóz mellett ott volt Béla is, aki 5 hónapos és kb. akkora, mint én. A többiek ilyenkor szokták gúnyosan megjegyezni, hogy megint a réten terem a vizsla! Irigyek a gazdik, hiába! Ott volt aztán még Miss Piggy, a bordeaux-i dog, de rajta Kalóz gyakorolt, így meg sem lehetett közelíteni, és volt tacskó, husky, snauzer, labrador, szóval kicsi, közepes és nagy is. Azt is megjegyezték a gazdik, hogy oldódnak a gátlásaim! Hát, amelyik kétlábú hagyta, arra felmásztam, az igaz, amelyik meg le is hajolt, annak szépen lesimítottam a frizuráját is! Ingyen! Hallottam, hogy ezért a kétlábúak fizetnek, de én első alkalommal lehetek jószívű is! Három órát voltunk el otthonról, meg sem álltam, így B.-t is sikerült kifárasztanom. Most megyek még almázni G.-vel, aztán alukálni. Vizslát!

11. 07/2.

 Most van itt az ideje, hogy G. feltegye. G. már napok óta nyaggat, hogy ezt diktáljam be neki, hát, tessék: „Az utóbbi időben minden napra jut egy, vagy két elveszett kutya, akit kétségbeesetten keres a gazdija. Most nem azokra gondolok, akiket nemtörődömségből hagynak szabadon bóklászni, hanem azokra, akik megpattannak otthonról, kíváncsiságtól, vagy szerelemtől hajtva elindulnak a nagyvilágba. A törődő gazdik miért nem raknak rájuk egy könnyű kis nyakörvet, és tesznek rájuk egy kis fém bilétát? Persze nem azzal a felirattal, hogy a „nevem Mucus”, a másik oldalán meg hogy „imádlak”, hanem a címet, meg a telefonszámot kéne ráíratni, és ez állandóan rajtuk lenne, még otthon is! 2-300 Ft. Persze tudom, hogy van a csip, de leolvasó nem mindenhol van, az már macerásabb elvinni a blökit egy leolvasni tudó kétlábúhoz, mint helyben értesíteni a gazdit, ha egy jóakaró feltartóztatta a kódorgót.” Ennyi volt a „kikényszerített” diktálnivalóm. Nekem is van bilétám, és itthon is hordom abból a megfontolásból is, hogy csilingel egy picit, és e nélkül nem hallanák meg Őpárducléptűségemet, hogy mikor járok láb alá! Mert ki nem állják, ha láb alatt vagyok! Mégegyszer Vizslát!

11. 07./1.

Tegnap vártuk a nasit, közben kint bóklásztam, G. meg hallgatta a madarakat. Megjegyezte, mennyien csicseregnek, cinkék, zöldike, a fekete rigó, ha halkan is, de énekelget, aztán harkály kopácsol meg szarka csörög. De mindebből engem egyik sem izgat, csak a szajkó! Mióta egy matyi kiskoromban rám reccsent, és megijedtem, azóta, hogy úgy mondjam, figyelemmel kísérem a mozgásukat, és ha közelebb jönnek recsegni, hát megmorgom őket! Mikor megjött a csomag, az én Csomagom(!), mindjárt kaptam egy csirkelábat, két roppantás, és kértem a következőt. G. azt mondta, ez kipróbálásra lett véve jutalomfalatnak, és még nem csináltam semmit, amiért jutalmaznia kellene! Erre kétlábra álltam, pördültem is, majd’ hanyatt estem, de ez sem hatotta meg! Pedig ezt már jól begyakoroltam, ha B. hazaér, mindig így köszöntöm, és még énekelek is hozzá! B. csak akkor jön le, ha már átöltözött, de addig is szóval, illetve dallal tartom! Volt a csomagban egy hám is, amit az autóban való nyugton maradásomra, és biztonságos utazásomra terveztek használni, elvetélt ötlet! Tegnap még a szobában sem tudták rám adni! G. azzal nyugtatgatta magát, hogy még nincs beállítva, de nem sietett a beállítással. Majd ma, bár ma nem autózunk, ha igaz, és B. időben jön meg, és ha nem esik, és ha Zaráék is ráérnek, és ha, és ha, és ha,…, akkor elmegyünk Zarázni! Túl sok a ha, majd meglátjuk! Vizslát!

11. 06.

A szerda is átlagosan indult, délelőtt kipihentem az éjszakai alvást, aztán kimentünk G.-vel, mert olyan szép napsütéses meleg idő volt, hogy vétek lett volna a szobában kuksolni. Ebéd után a szokásos szieszta G. hasán, aztán ő odaült a géphez, én meg tiltakoztam ez ellen! Behordtam minden tiltott dolgot a gép melletti ágyra, és elég hangosan rágcsáltam ahhoz, hogy észrevegye magát! Korhadt fadarabot, csigaházat, tojásszenet, (még mindig találok!), meg ilyeneket! Csupa olyan rekvizitumot, amit szétrágva nehéz eltakarítani. G. ennek megfelelően, mert félt B. leszidásától, szépen egyenként kihordta, én meg szép egyenként visszahordtam/ Végül beletörődve felállt, és otthagyta a netezést. Ennyi idő alatt már rájöhetett volna, hogy a gépezést csak akkor tűröm el, ha az én érdekemben történik. Például diktálok, vagy kaját rendel nekem. Ma is várom az új szállítmányt, lesz benne nasi is. Szóval kimentünk a jó levegőre, és attól fogva én is jól viselkedtem, hiszen a finom módszeremmel elértem azt, amit akartam. B. előbb ért haza a szokásosnál, és ekkor ért a meglepetés! Telefonon már lebeszélte K.-val, Zara gazdijával, hogy találkozunk egy kis hancúrra! Mikor B. magára kötötte az övtáskát, én már extázisba jöttem, kicsit kivetkőztem hercegnői hűvösségemből! Megfigyeltem már, ha felcsatolja az övtáskát, mindig együtt megyünk, egyébként állandóan bőrönd méretű ridiküllel mászkál, mint a többi kétlábú szoknyásnak teremtetett. (Akkor is, ha éppen nem szoknyában van a szoknyás, én azt megérzem!) Szóval elmentünk, találkoztunk, és végre egy hosszú, igazi játék volt! Közben B. dicsérgette Zarát, hogy milyen nyugodt, meg milyen szépen tud pórázon menni, de ez sem érdekelt nagyon, mert csak a játékra összpontosítottam, de nem felejtek, ezekekre a nem nekem szóló dicséretekre alkalomadtán majd emlékeztetem B.-t! Jól elfáradva, boldogan tértem nyugovóra. Most pedig várom az új nasit! Vizslát!

11. 05.

A hétfő az olyan volt, mint egy hétfő. A legjobb az az ebéd utáni egy óra volt, amit G.-n szundikálva töltöttem el, miközben ő rádiót hallgatott. Mást nem tudott csinálni, mert hol a lábai közt, hol a hasán helyezkedtem. Mondta is, hogy régen volt már, amikor ilyen fiatal nőstényördög mászkált rajta! Este elmentünk ebzetet keresni, de már késő volt, nem találkoztunk senkivel. Ez volt a hétfő de a kedd is hasonlóan alakult. Szerencsére a nap sütött, így többször kiugattam G.-t az udvarra. Biztos úgy gondolta, hogy Pirikével van afférom, de amilyen vaksi, egy kisebb elefántot se vett volna észre. Harmadszorra, azt hiszem, már kapizsgált valamit. Majdnem el lettem tiltva az új játékomtól, (megvan még), olyan jól esik halálra rázom, de a legjobban ezt mindig G. fejénél tudom, néha leverődik a szemüvege. Az éjjel nem aludtam valami jól, ébresztettem G.-t, aku kuengedett, az udvaron eltöltöttem egy fél órái, aztán visszajöttem, de tovább öklendeztem, harákoltam, G. vízzel itatott, aztán végre leesett neki a tantusz! Biztos az este kikunyerált abonett-darabka akadt meg a torkomon, adott fél marék magot, és mintha elvágták volna! Addig ide-oda mászkáltam, G.-t se hagytam aludni- egy lakáj ne aludjon, ha hercegnője nincs jól, még a foteljába is felmásztam, hogy vegye már észre magát! (éjjel különben sincs fotelre szüksége)! Na, ekkor végre mozgósította maradék szürkeállományát, és adta a magocskát. Hogy ilyen kapásból miért nem evidens neki, nem tudom! Éjjel fél kettő volt már, mire elaludtam. De reggel már vidáman ébredtem, a szokott fülbe- nyelvespuszival ébresztettem G.-t, és készen állok a mai feladatokra! Vizslát!

11 . 03.

Tegnap estére kipurcantam Elvittem B.-t oda, ahol múltkor nem volt senki, hát most több mint tíz fajtárssal találkoztunk! Nem tudom mennyivel, mert B. sem tudta megjegyezni! Elég volt a vizsikét megjegyezni. Kalózt már ismertem ugye, de most már kezd rendes lenni. Ott volt még egy bölcs, aki 6 éves hatásképtelenített fiú, (B. elfeledte a nevét, talán Mafi(?)), és Zara, a fél éves kislány, aki sokkal kisebb, mint én. A kétlábúak kérdezgették is B.-t, hogy anyukám nem a postással szűrte e össze a levet, és amikor hangosan tiltakoztam, még ők kérdezték, hogy nem lehetne e egy kicsit csöndesebben! Mikor megérkeztünk, természetesen hercegnői mivoltomhoz méltóan visszahúzódó voltam. Sokáig! Akkor lazítottam, csak kicsit a távolságtartásomon, amikor mi vizslák kicsit egyedül maradtunk. Még futkorásztam is, főleg Zarával, de még Kalózzal is! Mafit(?) nem nagyon lehetett kizökkenteni a bölcsességéből. Zara egyébként Taszárról jött négy hónaposan, lehet, hogy szüleink ismerik egymást! Azt nem tudom, hogy én mennyire szocializálódok, de a Gazdik már eléggé zsaciizálódtak, az tuti! Mire két és fél óra múlva hazaértünk gyorsan belapátoltam a vacsit, és mentem a helyemre szunnyadni! Arra sem jöttem izgalomba, hogy B. csinált néhány képet rólam Demény könyvével. Annyira nem lehet fantasztikus, hogy most lázba hozzon, legföljebb G.-t. Már most féltékeny vagyok! Na, jóccakát, Vizslát!

11. 02.

Péntek délben elvették az utolsó sünikémet is, azt mondták a Gazdik, böjtöljek! Aztán kaptam egy új rágcsálnivalót, B. egy ezresért vette, ehhez képest estére sikerült félig kibontanom. B. másnap vissza bogozta, na kíváncsi leszek! Elvittem B.-t a Ledinára, hogy találkozzam Kalózzal és a többiekkel. Most Kalóz nem nekem játszotta a nagyfiút, mert ott volt szívszerelme, egy goldie lány is, és mellette kellett testőrködnie. Volt még egy ónémet, egy beagle féle, úgy gondoltam, ő az én méretem, vele próbáltam játékot kezdeni. Nem sok sikerrel, mert mindannyian felnőttek voltak,és játék helyett egymásnak feszítgettek. Én egy darabig sertepertéltem körülöttük, de a kétlábúakat érdekesebbnek találtam, őket próbáltam ugrálós-játékra bírni. Tegnap megint voltunk, most ott volt Tóbiás is, egy 9 hónapos border collie, vele tudtam egy kicsit játszani, csak kár, hogy késón jöttek. Kalóz egészen elviselhető volt, amíg ketten voltunk, de amikor megjöttek a többiek, megint elkezdte játszani a nagymenőt. Én pedig játszani akarok, például olyant, hogy futunk, futunk, aztán akit utolérek, azt megharapdálom, de ő rám se mordul, aztán megint futunk, futunk! Nekem ez a jó játék é sport, nem pedig a „bodybuilding”. Ma is megyünk, de egy másik helyre, csak Kalózék lesznek állandóak. Ott nagykutyák is lesznek, kíváncsi vagyok, Kalóz ott is játssza-e a nagyfiút, vagy ott nem lesz akkora arc, hogy a gazdija külön viszi utána. Vizslát!

10. 31.

Át lettem verve! Tegnap délelőtt nekiálltunk befejezni a lépcső-rácsot. Mi hárman. ( Nem én, a Gyula, meg az Ottó) B. dolgozott, én segítettem neki, G. pedig osztotta az észt, és a nyakörvemet fogva próbálta visszafogni a lelkesedésemet! A vége az lett, hogy B. mindkettőnket bezavart a szobába, és egyedül fejezte be. Amikor hárman dolgoztunk rajta, kicsit lassabban ment, de alapos munkához idő kell! Végül ebéd után csak kész lett, és most jött az átverés! Csörgött a telefon, Kalóz (vagy a gazdija) szólt, hogy most indulnak, erre B. lemondta, azzal, hogy inkább a temetőbe mennek, de nélkülem! Most kipróbálják a rácsot! És úgy is lett, engem itthagytak, és még a rácsot sem tudtam leküzdeni! Jól megcsináltuk! Kénytelen voltam lent várni rájuk. Amikor megjöttek, B. kárpótlásul elkísért arra a helyre, ahol délután Kalózék voltak, de ott már nem volt senki. Éreztem, hogy itt járt, ennek megfelelő körültekintéssel vizslattam körbe. B. szerint be voltam sz@rva! Pedig nem is, csak a bátorság nem mindig jön ki belőlem. Senki fajtárssal nem találkoztunk, csak útközben a kerítés mögé zártak kiabáltak mindenfélét. Este ellopták, és kidobták a három sünikém kétharmadát!  Azzal, hogy már teljesen szétrágtam őket, és veszélyesek. Mindegyiknek meg volt még a fele, és soha nem támadtak meg!  Új játékokat fogok követelni, mert csak 10-15 darab maradt. Most reggel süt a nap, én megyek vissza a kaja után aludni, talán ma találkozom valakivel. Vizslát!               

10. 29. /2

Hogy a közepébe vágjak, nem volt „szerelem első látásra” Kalózzal, aki már két éves elmúlt, felnőtt vizsla. Amikor próbáltam ismerkedni vele, kétszer rám mordult, én futottam B.-hez védelemért, de őt meg feldöntöttem. Így indult, így is folytatódott, mert amikor közeledett, én feldobtam, és megadtam magam, ő fölém állt, én pedig óvatosan oldalt kikúsztam alóla. Ezek után csak akkor mertem a labdáért menni, a mikor Kalózt megfogták, egyébként el sem indultam, hisz az ő labdája volt. Gondolom az sem tetszett neki, bár állítólag nem irigy. Volt még egy ó-német juhász is a futtatóban, de ő átnézett rajtam! Lehet, hogy csak a Gazdik mondják, hogy szép vagyok? Talán holnap újra találkozunk, B., és E. - Kalóz gazdija - ezt beszélték meg. Hát, kíváncsi vagyok… . Vizslát!    

10. 29. /1

Nem írtam még, hogy vasárnap végre téliesítettünk a tavamat. kihalásztuk a halakat, és B. leengedte a vizet is. Nem csoda, hogy a halakkal nem boldogultam, nagyon gyorsak, B. is megküzdött velük. Amikor Pécsre jöttem tavasszal, csak két nagyobb aranyhal volt, de mostanra lett még 15 pici. Amikor süt a nap, délelőttjeinket az udvaron töltjük G.-vel, de Pirike mindig ott napozik, alig győzöm hazazavarni! Mintha a szomszédban nem úgy sütne a nap, mint nálunk! Lehet, hogy a madaraimra vadászik? Azok is bosszantanak mostanában, mert leeszik a fügét a fámról, de azt mégsem hagyom, hogy nálam más vadásszon! Ha én nem tudom elkapni a rigókat, hagyja békét őket más is. Tegnap tudtam meg V.-ről, hogy Marci Kisgazdija, Sz.-ről is, hogy hova tartozik. Már rég kitaláltam volna, ha G. oda engedne a géphez, de mindig fel kell másznom az ölébe, ha azt akarom, hogy most rám figyeljen, vagy csak akarom látni, miről irkál a nevemben. Ma B. is itthon van, délután állítólag megismerkedünk Kalózzal, a vizslafiúval. Most megyek vissza aludni, hogy pihenten flörtölhessek vele. Vizslát!  

10. 28.

Tegnap délelőtt G. kizárt az udvarra! Direkt! Több, mint egy egész órára! Mert jött egy ismerőse, aki telefonon előtte ideszólt. Na és! Az engem nem izgat, hogy „kicsit” összeugráltam volna a vendéget örömömben, az sem, hogy a mostani rácson úgy repülök át, mint egy párduc, és az újabb még nincs kész, és az sem érdekel, hogy amikor az apartmanomba becsukott, rögtön összekapartam az ajtót. Ez mind hidegen hagyott, de amikor kicsukott, és egyedül maradtam a napsütésben, köpni-nyelni sem tudtam! Aztán ugattam, aztán vonyítottam, és megint ugattam. Kapartam a műanyag ajtót, nem használt! Felrohantam a felső ajtóhoz, az fából van, ott folytattam! Itt már láthatólag hasznosabban húzogattam a vonalakat, de csak láthatólag! Mert itt sem értem el acélt, hogy G. beengedjen! És már mindjárt dél volt, azaz nekem déli 1 óra! Végre harangoztak, és beengedett! Nagy örömöt csaptam rajta, és körülötte, megkaptam az ebédemet is, minden bánatomat, sértettségemet rögtön elfeledtem, Csak azt nem értettem, miért 1 órakor harangoztak?! Lehet, hogy mégis át kell nekem is állítani at órámat? csak azt nem tudom, hogy hol van? Általában a gyomromban, persze, de néha egész máshol! Csak az a baj, amikor tudom, hogy a gyomromban van, mert ott csörög, akkor éppen ne érek rá órát állítgatni! Reggel G. ismét morci volt, mert állítólag 3’4 6-kor ébresztettem. Na, majd az idő megoldja! Tegnapelőtt megvolt a vasárnapi séta a Gyükibe, de fajtárssal megint csak kerítésen keresztül találkoztam. B.-t lefárasztottam, de én is gyorsan elaludtam a szokásos almázás után. G. azt mondta, hogy gilisztám van, annyit mozgok! Nekem! Mikor a múltkor is előtte kaptam be a bogyókat! Mint vasárnap is, de akkor B. gyógyszere gurult el, nem képletesen, hanem igaziból! Bekaptam, le is nyeltem hamar, mielőtt B. visszaszerezte volna. Valami koleszterincsökkentő. Ha neki használ, nekem sem árthat! Tegnap este még itt volt Z. is, vele nem tudom, hányadán állok, mert neki „elvei” vannak! A kutya ne ugráljon rá örökében, ne turkáljon a zsebében, ne ugasson vissza rá, ha ő „megugatja”, stb. Szóval nehéz ember! Állítólag a sajátját, az Áldást már mindenre megtanította! Csakhogy én nem egyszerűen kutya, hanem VIZSLA vagyok! És én még csak 6 hónapos vagyok, nem tanulni akarok, hanem játszani,és megint játszani. Vizslát

10. 26.

Óraátállítás? Az meg mi? Megint valami, amivel elszórakoztatják egymást a kétlábúak! Nekem nem szólt senki, így a rendes időben ébresztettem G.-t, de szokatlanul morcos volt, hiába nyalogattam és huzigáltam a fülét a legfinomabban! Azt morogta: ”Óraátállítás!” Mintha akkor nekem nem kellene időben reggelit adni! (Eddig 7-kor reggeliztem, és szerintem most annyi van!) Előtte meg ökörködni együtt a kanapémon! Végül is felkászálódott, azt mondta, még ő sem állt át. igaz, egy kicsit noszogattam is szép orgánumommal, ami jól zengett közel a füléhez. Tegnap estére egészen elfáradtam a rosszalkodásban. Ezt persze csak „ők” mondják, én segítettem fűrészelni, szögelni, csavarozni. Néha lökögettem B. kezét, hogy odébb kell verni azt a szöget, mert ugye, ha csinál valamit, azt csinálja jól az ember! Így természetesen még nem készült el a szerkezet, mert valami hiányzott, és a hétvégén nincsenek nyitva szerencsére a „vizslákat gátló herkentyűket” árusító boltok. Napokat nyertem! Most kialszom a reggelit, aztán irány a szórakozás! Vizslát!

10. 24.

Hát, hogy is mondjam.. izé…. finoman….? Szerda este Nagy Dolgot vittem végbe! A küszöbön. Mert nem értem ki! Gondolkodtam, hogy megegyem e, vagy, hogy más módon takarítsam el, de G. kijött utánam, elrángatott, mielőtt nekiálltam volna, szólt B.-nek, aki „Nagyszerű!!!” felkiáltással eltűntette a Dolgot. Nem tudom mit ettem még a vacsin kívül, de erősen szégyelltem magam.  Mivel csütörtök délelőtt leemeltem a pultról a délre szánt rizst, és befaltam, ebéd után felkerült egy kampó a konyhaajtóra. Délután B. sütött főzött, ennek megfelelően szoros emberfogással követtem. Igaz, hogy percenként felhangzott a „Zsaci, nem!”, meg a „nem szabad!”, de ez akkor az illatok miatt semmit sem zavart. G. csak nevetett, kérdezte B.-t a gyógypedagógusi nevelésről, de ő azt mondta, eddig középsúlyosokkal foglalkozott. Az esó csak esett, ki nem akartam menni, végre elkészült a töpörtyűs pogácsa, bevonultam G.-vel, és Ettünk! Mióta B. itthon van, segítek minden házimunkában. Főzni is tanulok, például tudom mi a fokhagyma (ezt vittem be az ágyamra), mert hallottam, jó az emésztésre, meg a pucolt sárgarépa (ezt nem szabad leszedni az asztalról), a rizsről már múltkor beszéltem, a pudingot is tudom már, ez az, amit sem por alakban, sem készen: „Nematiedzsaci!” A takarításban, rendrakásban is „rettenetes lelkesen” veszek részt. Délután barkácsolni fogunk, csinálunk egy magasabb rácsot a lépcsőre, mert ezt már kinőttem (mondta G.). Szerintem is kellenek az új kihívások, mert ebben az ocsmány időben megtagadtam a kijárást az udvarra. Kiszagolok a kinyitott ajtón, aztán: uzsgyi, vissza! Egyelőre szorítom, vagy, ahogy a napokban „olvastam”: „intimtornázok”! Vizslát!

10. 22.

Itt a szerda reggel, már éjjel éreztem azt, hogy nem ez lesz a legverőfényesebb nap eddigi életemben. Tegnap délután még kertészkedtünk, eleinte együtt B.-vel, de állítólag túl lelkes vagyok, így G. pórázra vett, attól kezdve csak hanggal irányítottam a munkálatokat. Úgy tűnt sikerrel, mert jóval később újra tevékenykedhettem. Így aktívan segítettem az angyaltrombiták kiásásában, némi pluszmunkát is végeztem, de a halak kiszedését B. későbbre halasztotta, pedig én is bőszen fogtam a hálót. Most aztán megnézheti magát, amilyen idő lett! Ilyen időben egy kutyát sem engednek ki, nemhogy egy vizslát! Pláne egy hercegnőt, mégha csak „házi” is! B. elment dolgozni, mert ő se nem vizsla, se nem hercegnő. Mi a szobában nézünk kifelé a buksinkból. Én diktálok és szunyókálok, átnézem az íméljeimet, G. pedig pötyögi amit nyüszögök neki. Annyira nincs kedvem semmihez, hogy a kanapém további leamortizálását is holnapra hagyom. Még ahhoz sincs kedvem, hogy egészségügyi okokból néha kimenjek a kertbe, de G. erre fokozottan ügyel. Míg kisebb voltam, követett a teraszra is, és leült középen a kisszékre, (ott ázott a legkevésbé), hogy ellenőrizze, nem a kövön végzem el a dolgaimat. Pirike egészen elszemtelenedett. Ott sétafikál a kerti utakon, én már azért mély hangon megugatom, de nem tudom mi vele a tennivalóm, mert B. sicceg, ha meglátja, (és ha a szomszédasszony nem hallja), G. pedig azt mondja, ne bántsam. Most visszaalszom, Vizslát!

10. 20.

Ma vagyok 6 hónapos! Kaptam „ajándékba” egy új nyakörvet, hogy legyen min fityegni a bilétámnak. A réginek a vége valahogy elrágcsálódott, és csak az utolsó lyuk működött. B. mondta, hogy „jó az még”, de G. suttyomban megrendelte. A bilétát pedig azért kell hordanom, hogy a többiek mindig tudják, hogy merre járok, mikor jövök „láb alá”. G. szerint én vagyok a „vezér ürü”, ami nem tudom, hogy jó dolog e? Mint ahogy azt sem tudom, mi az az ajándék! Valami olyan izé, ami nagyon a gazdiféléknek lett kitalálva! Mert ez a nyakörv például nem nekem, hanem nekik ajándék. Hordom, mert rám adták. Nem zavar, de nem is hiányzik, ha leveszik. A kajának örülök, meg a sétának, meg a játéknak, meg a simogatásnak, de ezekből sem tudom, hogy mi a kevesebb, és mi a több. Persze, ha kimaradna egyszer-kétszer, akkor tudnám mi maradt el. Így hidegen hagy mindenféle „ajándék”. Legyen kaja, legyen séta és játék, legyen simogatás! Mindig! Ez az én életfilozófiám így, fél évesen!  Tegnap hajnalban újrahasznosítottam a kiadott kaját, csak két szilvamagot hagytam. Bemásztam G. ágyába is, megkerülve a rácsot, de csúnyán nézett, amikor visszajött a szobába, és rögtön kimásztam! Megkezdtem a kanapém leamortizálását is, hogy végezzek vele a szülinapomra, mert akkor biztos kapok egy újat „ajándékba”! Szőrén-szálán eltűnt a rongyszőnyegem is, kaptam helyette egy lábtörlőfélét, de fele annyira se jó, hiába hurcolászom, alig akad bele valamibe, nem is esik hasra senki benne, dolgoznom kell még rajta, hogy használható legyen a Gazdik kiképzésére. Egyébként is: G.-t terepmunkára nem használhatom, így csak B. kiképzése folyik intenzívebben. Ennek megfelelően, vasárnap kora délután „kivittem” őket a Malomvölgybe. G. meg akarta kérdezni a Piperkőcöket, nem járnak e arra felé, de B. nem akarta. Négyesben mentünk, B. vezette az autót, velünk jött barátnője Á., G. tartott féken a kocsiban, és én irányítottam a bandát! Másfél órát voltunk, ezalatt láttam, és találkoztam is néhány fajtárssal, de legjobban Nanának, a két éves vizslalánynak örültem! A kedvükért még a tóba (nagyobb az enyémnél) is bemerészkedtem, (egyszer), elég volt! Jót játszottunk, de 4 óra után nagyon megszaporodtak a biciklisták, és B. nem mert a pórázról elengedni, így haza jöttünk. Pedig itthon szorgalmasan gyakorolom G.- vel, hogyan kell a nadrágot ráncigálni, amíg ő teker. Ez azért könnyebb lehet, mert G. egyhelyben pedálozik, ezeket meg utol is kéne érni. Vizslát!

10. 18.

Tegnap, mikor hazaértek, nem nagyon találtak kárt, csak egy kis ezt-azt, de azt már megszokták. A ráccsal is tervezgettek valamit, mert nagyon nézegették, mit, hol kell fúrni, felrakni, kivágni, ragasztani, stb. Délben a fészbukon megígértem egy gazdinak, aki kérte, hogy mindenki szorítson, mert kutyija ma kerül ivartalanításra, hogy G. szorít, én pedig megpróbálok ma jó lenni érte. Azt hittem, ezzel el van rontva az egész napom! De lám, a jó szándék miatt nem lett kárba veszett a délutánom! Kiderült, hogy szombaton lesz a z e-, meg a veszélyes-hulladék gyűjtés, így felvonultunk a garázsba, és nekiálltunk szortírozni! Olyan izgalmas dolgok kerültek elő, hogy egészen extázisba estem. Volt ott a telefonokon, rádiókon, zsinórokon kívül robotgép meg porszívó és főzőolaj (ez volt a legfincsibb), és ezer-egy szenzáció, amiket mind át kellett vizsgálnom. Természetesen ezzel állítólag hátráltattam a Gazdikat, de most nem hagytam magam. Csak a vacsira végeztem, B. még akkor sem, mert ő csinálta az „utómunkálatokat”. Vizslát!

10. 17.

B. szerint megettem a mosogatószivacsot! Ehhez nem nagyon tudok hozzászólni, mert nem emlékszem. arra igen, hogy valami puha rágnivalót leszedtem a pultról, de hogy hova lett…? Mindenesetre B. egy darabját megtalálta, így továbbra is el tudja mosogatni a tálkámat. Különben is van neki több, nem tudom, mit van úgy oda? Találtam még a konyhában egy kemény, zacskózáró izét is, de azt G. elszedte, legyen vele boldog!  Most reggel B. megint nem találja az új szivacsot, pöröl velem, de én meg se hallom! Adott egy préselt csontit, rágjam azt, addig se csinálok bajt. Hát én most azt rágom. Az se tetszett neki, hogy amikor reggel eltakarította a tegnapi maradékaimat, hosszú szálakat talált a csomagokban a rongyszőnyegemből. Nem tehetek róla, nem mindig sikerül apróra rágni, olyan, mint a gazdifélének a spagetti. Ma délelőtt még elmennek, akkor szabad lesz a pálya! Ugatnom se kell, hogy még nem csinálták meg sem a konyhaajtót, sem a lépcsőrácsot, pedig kiadtam nekik a hétre a feladatokat! Most várom, hogy elinduljanak! Vizslát!   

10.15.

A hétfő úgy telt el, mint egy hétfő! Kiszedtem a tündérrózsát a vödörből és visszavittem a tópartra, aztán találtam megint egy-két tojásszenet, ezeket estig szétrágtam, amikor is B. valamiért fölmosta a teraszt. G. azt mondta, igazi pécsi vizsla vagyok, aki folytatja a bányász hagyományokat! Csak arra nem jönnek rá a Gazdik, hogy mi a fenével töltötték fel anno ezt a telket. Ők mióta itt laknak, szedegetnek ki mindenfélét a földből, a vas- és tégladaraboktól kezdve a cserép- és porcelán törmelékig, üvegekig. Egyszer még jegygyűrűt is találtak.  Nos, én apránként megmutatom nekik, mik maradtak. Ha B. nincs itthon, együtt ökörködünk G.-vel. Azért akkor főleg, mert B. azt mondja: neki sem sokkal több az esze, mint nekem. Néha azzal szórakozom, hogy bőszen pöcögtetem a kutyaajtót, mintha nem tudnék kimenni, erre G. megjelenik, hogy segítsen, én pedig őt meglátva szépen kisétálok. Még mindig bedől ennek néha! A kedd is egy hétfő volt annyi különbséggel, hogy B.-nek segítettem néhány palack esővizet hozni, közben megint rám akarta önteni a vizet a kannából, mert szerinte nem hagyom „dolgozni”, persze most sem sikerült. Utána azért futtatott egy kicsit! G.-vel este édes-kettesben a meccset vártuk. Közben a kedves M. K. üzent a fészbukon, hogy amikor éhes vagyok, kérjek jutalomfalatként háztartási kekszet G.-től. Erre G. azt mondta, hogy elődöm sok kekszet kapott, mert ő kiérdemelte, én még nem! Ezután valamiért nem sértődtem meg, hanem visszatelepedtünk a kanapéra és végignéztük a meccset. Nem tudom, a Gazdi mit nézett azon az unalmas valamin, én mindenesetre jót aludtam az ölében. Reggel meg nincs internet vagy mi a szösz! G. bosszankodik, pedig inkább nekem kéne. Ebből a napból sem sül ki semmi jó: kint esik az eső, keksz nincs, internet nincs, tán valamikor… Vizslát!

10.13.

Ott tartottam, hogy kiderült Pirike hovatartozása. Gazdik elmentek arra bizonyos házassági évfordulós misére, engem pedig itt hagytak, hiába kiabáltam! Egy darabig azért elvoltam, de amikor itt volt az ebédidő, és ők még sehol, elhatároztam, hogy a tettek mezejére lépek, és beható tesztelés alá veszem a biztonsági rendszert, elvégre ez is önként vállalt feladataim egyike! Sikerült! Nem mondom, hogy elsőre, de átküzdöttem magam a rácson, és elindultam felfelé, felfedezni az új világot! Két szoba van fönt, először csak futólag néztem be mindegyikbe, aztán alaposan átvizslattam mindkettőt. Az egyikben egyelőre nem sok mindent találtam, éreztem, hogy ez B. lakhelye. Átsétáltam a másikba, éreztem G. régebbi jelenlétét, de itt megtaláltam a Kánaánt! Először a vasalt zsebkendőket számoltam át, aztán kiürítettem a papírkosarat, mint rendes háziasszonyhoz illik, aztán felfedeztem elődöm plüss állatkáit a polcon. Ezeket leszedegettem, megrágicsáltan, némelyiknek azt hiszem, már le volt szakadva a füle, vagy mégsem? Mindenesetre szétszórtam őket az egész területen, amikor betoppantak a Gazdik, és kissé megrökönyödve szemlézték tevékenységem eredményét. Ettől a zavartságtól még viharos örömködésem se tudta kimozdítani őket, amíg B. meg nem nézte, hogy kár szinte nem történt. Vagy egy félórát még örömömben rágicsáltam őket is, míg végre elnyugodtam a megkésett ebéd után. Ez a nyugalom csak 2 óra utánig tartott, amikor egy telefonra megint elkezdtek öltözködni. Rájöttem, átvertek, és megint egyedül hagynak! Visszamentek bulizni, de előbb B. becsukta szobája ajtaját. A másik nem volt csukható valami tornaszer miatt. Most rávezettem a biztonsági főnökömet G.-t erre a hiányosságra is. Miután megint nem értek haza az én vacsiidőmre, gyakorolni kezdtem a lépcsőn levő kerítés minél gyorsabb leküzdését oda-vissza. Örömmel tapasztaltam, hogy a gyakorlás sokat segített gyorsaságomon. Már flottul ment mindkét irányba, amit rögtön be is mutattam a Gazdik hazaérkeztekor. Egy órával megint később jöttek, de már nem volt olyan meglepődés. Eléggé rezignáltan vették tudomásul a történteket, B. összeszedte amit össze kellett szedni, G. pedig rohant volna (na! az ő suhanása…) a tv elé, hiszen ment már a meccs! Sikerült kicsit felpaprikáznom őket, amikor ténykedésükben hathatósan akadályoztam mindkettőjüket viharos érzelmi kitöréseimmel, ami G.-t a szokottnál is idegesebbé tette, az a bekapott gól volt. Utána már elnyugodtak a kedélyek, főleg amikor kiegyenlítettünk. Mi: azaz G. és én. Az este többi része már a szokott nyugalomban, almázással telt el. Tegnap délelőtt, amikor szavazni indultak, már rutinosan vetődtem át a kerítésen, előbb értem föl, mint G.! Persze ott vártam őket a bejáratnál. Valamiről beszélgettek, hogy jövő hétre megint munkát találtam ki nekik, el nem tudom képzelni, hogy mit! A délelőtthöz még hozzá tartozik, hogy gyanútlanul tettem-vettem az udvaron mikor látom, hogy Pirike ott van a közvetlen közelemben! Hát olyan ugatással, üvöltéssel rohantam be a magasabb szervekhez, hogy én se tudtam: ilyen is ki tud jönni a torkomon. Persze B. mindjárt le gyávakutyázott, meg még másokat is mondott. Én eddig úgy tudtam, hogy a macskák elfutnak, ha jól rájuk ijeszt az eb. Pirike nem futott el, meg különben is először láttam macskát közelről. Azt hiszem, van még csiszolni való a reakcióimon. Hiába példálóztak Borcsival, neki könnyű volt, mert Pocokkal nőtt fel. Délután elmentünk a szokásos körre Gyükibe, közelről megint nem találkoztunk senkivel, így szocializációm tovább odázódott. Vizslát!

10.12.

Már be tudok menni a konyhába! úgy értem, hogy most már  mindenki(!) számára világos. Péntek délben ebédkor valami apróságért megorroltak rám, és ki lettem zárva a konyhából. ezen olyan mélyen megsértődtem, hogy elfeledkeztem magamról, lenyomtam a kilincset, és visszasétáltam a szertartás helyszínére, aminek a végén a tálacskámba falatot is szoktam kapni. Nem kellett volna, lebuktam! Már eddig is gyanították, hogy ki-be járok, de most látták is. Azért gyanították, mert az ajtót még nem tudom becsukni, amikor pedig nyitva találták néha, a másikra fogták eddig. B. ebéd után nekiállt sütni mindenféle finomat szombatra, amikor engem itthagynak, mert J. és Z. 25. házassági évfordulójára mennek. Illetve mentek, de még a péntek délutánnál vagyunk. Érdemben nem tudtam semmit sem megkóstolni, mert B. erősen figyelt, ezért olyan ártatlan képpel vonultam el G. társaságába, hogy el is feledkezett rólam. De minden sütögetés véget ér egyszer, ugye, és amikor felvonult az ajtót becsukva, én olyan csendesen osontam be, hogy még G. sem hallotta, aki a teraszon ücsörgött. Hogy bent mi történt, azt csak én tudom, de nem mondom meg, mert az ünnepeltek is értesülnek az irományaimról. Ahogy hallottam, nem volt semmi probléma a sütik elfogyasztásával. Mivel G. sokkal később vette észre a hiányomat és a nyitott konyhaajtót, megfenyegetett, hogy reteszt szerel rá, de addig is odatámasztotta a botját, ami eldől, ha be akarok menni. Este édes-kettesben almázgattunk G.-vel, amikor nagy zörejt hallottunk, utána B. siccegését. Kiderült, hogy egy macsek akart beugrani a felső teraszra, de már régebben alhatott itt, mert B. pár napja betette az ablakokat, szegényt biztos nagy megrázkódtatás érte! Most megmutathattam volna, milyen Eb egy igazi Magyar Vizsla! Nem olyan, mint azok a külföldi nyámnyilák, akiket a megosztott videón láttam. Igaz, G. mesélte, hogy régebbi elődöm Dia is kb. ilyen korú volt, amikor felkergette a szomszéd macskáját a fenyőfára. Az akció ezen része bátran, elegánsan, látványosan sikerült, de aztán a macsek elunta, és kezdett lefelé jönni. ettől a fordulattól szegény elődöm riadt vinnyogások közepette eliszkolt a fa alól. De ezt csak úgy hallottam, és nem is terjesztem! Szombat reggel kiderült, hogy a macsek nem véletlenül járt itt, mert megint itt kolbászolt a kerítésemen, és úgy nyervogott, hogy szinte megsajnáltam. A szomszédból hívogatták az új albérlők a Pirikét (vörös a szegényke), tegnap engedték ki először, és még új neki minden. Na, azért majd a körmére nézek. Most abbahagyom, mert a szombat délelőttől már más történet kezdődik. Vizslát!

10. 10.

Tegnap este hánytam egyet. Este 10órakor már el szoktam csitulni, de most így sikerült. G. utána mondta, hogy büdös van, és meg akarta nézi mi az, mire rámorogtam, hogy ne legyen olyan kíváncsi, meg különben is az az enyém, és úgyis visszaeszem! Hát egy kis fű volt, egy kis sz@r (a sajátom), meg egy kis tojáshéj, amit a komposztra valóból loptam ki. Ez így egy jó kis salátának tűnt az elején, úgy látszik az előkelő gyomromnak mégsem tetszett. B. is lejött, amit hagytam neki összetakarította. Nem tudom, a Gazdik mit paráznak állandóan azon, hogy mit eszem, ízlések és pofonok…, ugye… Meg hogy „Des gustibus non est disputandum”, ugye. (ez latinul van, ami nem tudom mire jó, de G. szokott ilyeneket mondani , lehet, hogy ő se érti, csak mondja, hogy még nálam is okosabbnak tűnjön.) G. cseppeket is ad, valami vitamint, megszámoltam: 19-et csepegtet a tálkámba reggelinél, meg valami port is önt rá, amit úgy hívnak: probiotikum, vagy micsoda. Na, ezután jön rá csak a magocska. Nem csoda, ha mindenfélével próbálom kúrálni magamat ilyen koszt miatt! És éhes is vagyok, olyan szűken adagolják azt a kis magocskát. G. mesélte, hogy elődöm, Borcsi előtt mindig ott volt a magos tál, de csak akkor evett, ha éhes volt. Ezt próbálnák ki velem! (Talán azért is nem teszik…) Szóval így szenvedek, most a munkámat sem tudom folytatni (a tó téliesítését), mert erősen figyelnek rám, engem pedig zavar, ha komoly munkám közben vizslató szemeknek vagyok kitéve. Most csak pihengetek, élvezem a napütést, mert G. mondta, hogy nem tart örökké, és utána olyan jön, amit még nem láttam! Vizslát!

10. 08.

Tegnap B.-t megdicsértem! Ritkán fordul elő, hogy ilyen határozottan dicsérjem!  Pedig igyekszik! Délután elvittem sétálni, és egészen szépen jött laza pórázzal. Elmentünk megint a Gyükésbe, a kútnál ittam egy nagyot, (persze edényt nem hozott), majd visszasétáltunk. Már nem félek annyira a kutyáktól, rájöttem, ahol kerítés van, onnan nem jönnek ki, kintivel meg sajna nem találkoztunk. (Ilyenkor már nekem is kicsit megnő az arcom!) A lényeg az, hogy most már kb. tudom, merről várható egy-egy szemtelen bekiabálás, csak néha ér váratlanul, ilyenkor átmegyek B. túloldalára, ha éppen nem szerencsétlenkedik a pórázzal. De majd belejön! Póráz nélkül is tűrhetően követ, néha ugyan lemarad, de mindig bevárom, nehogy elvesszen. Rajta nincs biléta! Mikor hazaértünk megint kiakadt egy kicsit, mert a vacsinál nem bírtam kivárni, míg G. ideadja a „magos” tálkát, így belelefetyeltem a konyhapulton a beáztatott rizsbe, és kicsit vizes lett körülötte minden. No, ez nem tetszett neki! Legközelebb óvatosabb leszek a lefettyel. Ma tovább folytattam a tavam téliesítését, a tündérrózsákon volt a sor, de olyan nehéz a cserepük, hogy csak darabokban sikerül kiszednem, így nem is végeztem a mára betervezettel. Még a halak is vissza vannak, azokat a partról sehogy sem érem el, de holnapra már melegebbet mondanak, majd a hétvégén… Vizsllát!

10. 07.

Tegnap sokat dolgoztam. Azzal kezdtem, hogy reggeli után visszafeküdtem még, hogy erőt gyűjtsek a munkához. Meg nem találtam olyan melegnek még az időt, hogy kinti dologba kezdjek. Amikor már G. is kiment a teraszra, ez jelezte, hogy elviselhető a hőmérséklet, és belefoghatok terveim megvalósításába. (G. úgysem látja jól, mit csinálok.) Elhatároztam, hogy elkezdem a tavam téliesítését. Szép sorban kiemeltem az általam elérhető vízinövényeket, és kihúzkodtam őket a partra. Némelyik nagyon nehéz volt, többször kellett nekiállnom, míg sikerült, de sikerült! Ezután fogtam, és cserepestül széthurcolásztam a kertben, hogy lecsöpögjenek. Közben ebédeltem is, majd „megmetszettem”, hogy beférjenek a vödrökbe. Mindet: gyökeret, levelet, cserepet. G. az egyiket észrevette, és elvette, de később visszaszereztem, így munkám teljes pompájában várta B.-t, aki hamarosan haza is érkezett, és elkerekedett szemmel nézte, hogy mennyit dolgoztam! Nagyon dicsért – úgy tűnt – majd összeszedte a cserepeket, és feltette a betonasztal szélére. Elkezdtünk játszani, ami abból állt, hogy megpróbáltam felugrálni, és harapdálni B.-t, ő meg suhogtatta a pálcát, vidáman kiáltozott, mire én egyre nagyobb körökben nyargalásztam körülötte. Végül különféle cseles cikk-cakkokat is bevetettem, amikor egyszer csak túl közel suhantam el a betonasztal mellett, és -gondolom- a cúg leverte a cserepeket. Ez kicsit sok volt B.-mek, a részéről befejeződött a játék, összeszedte a cserepeket, vödörbe vizet hozott, és be akarta fejezni a munkámat, de én még játszani akartam, és mindenképpen a vödréből akartam kiinni az esővizet. Valemiért nem engedte, a dolog odáig fajult, hogy rám zúdította az egészet, persze nem talált el, G. annyira nevetett, majd’ a könnye csordult, mire B. megkérdezte: akar-e ő is egy loccsintást?! Így ért véget ez a dolgos, vidám nap. Vizslát!

10. 04.

Sürgősen meg kell tanulnom olvasni! Megjelenőben van Demény könyve ”Demény - Most én ugatok!” címmel. Őt a fészbukról ismerem, így mindenképpen meg akarom tudni, mit ír a Gazdikról és más kétlábúakról. Gondolom ő is így csinálta: a Gazdijával bepötyögtette. Sajnos G. az olvasásban nem tud segíteni, éppúgy mint a sétában sem nagyon, sokszor töprengek, ha az a fránya sztrók (vagy mi) nem a járását és a látását teszi nehézkessé, hanem az agyát, mennyivel hasznosabb lenne számomra! Kicsit hülyébb lenne, de én akkor is ugyanígy szeretném! Talán B. majd megveszi, és felolvassa nekem „Demény, a kötsög” (így szerepel a fészbukon) könyvét. Tegnap este nem volt „ökörködés” a kanapémon, valahogy gyorsan elbóbiskoltam, de ma már újra fitt vagyok! Segítettem B.-nek ebédet főzni: én meóztam a fokhagymát! Miután kellően felborzoltam az idegeit, kivonultam a konyhából, én is megebédeltem, visszamentem, és végigasszisztáltam a Gazdik ebédjét is. A mosogatáson már nem vettem részt, pedig szívesen megpróbálkoznék egyszer vele. Aztán egy kis szundi, majd udvari rohangálás, csigahéj ropogtatás, a kiásott lyukak számbavétele után, (B. megpróbálja mindig betemetni őket), be is sötétedett. Most jön a VACSI(!), így abbahagyom. De mégse! A kajáról jutott eszembe, hogy tegnapelőtt, mikor B. hazaért, egy szegény ember kért kajára pénzt. Ő mondta, hogy kaját tud adni, lesietett, és a hűtőből kivett egy darab sonkát, és felvitte egy kilós szeletelt kenyérrel együtt. (Persze én is igyekeztem, hogy hadd kapjon ételt mielőbb az a szegény ember, erre nem magára döntötte a hűtőből a kefirt a nagy kapkodásban és még engem okolt!) Na, szóval az egész kenyeret becsomagolva ott találtuk a ház mellett tegnap, mikor sétára indultunk! Na, most Vizslát!

10. 03.

Kénytelen vagyok valamit diktálni G.-nek, nehogy elfelejtse a pötyögést. Közöltem vele, hogy ez csak olyan ujjgyakorlat lesz! Képzeljétek, pár napja G. talált egy oldalt, amilyent már régen keresett: Családi kutyaiskola - Pécs - Kölyök Ovi  még a fészbukon is rajta vannak! G. mindjárt be is íratott, én is akarok menni, de egy kicsit tartok tőle: a többiektől, meg az óvónénitől/bácsitól. Jobb helyeken manapság megnézik előbb az óvodát, a pedagógusokat, hogy tetszik e majd a csemetének, de itt semmi! Épp ezért izgulok, nehogy kudarcok érjék már az elején a cseperedő lelkemet. Én itthon nagyon bátor vagyok a Gazdikkal, letámadom, meg játszásiból kicsit megharapdálom ahol érem őket (ezt B. egyre kevésbé tűri), de idegenben, hát… Kell majd egy kis bíztatás a Gazdiktól! Ma írattam a Piperkőcöknek is, menni akartam velük, de B.-nek egész vasárnap dolga lesz, így lemaradok a közös sétáról. Majd talán legközelebb sikerül! Most jöttem egyébként haza, B. elvitt „kárpótlásul” egy körre, egészen Gyükésig gyalog. Az otthonukból kikiabáló fajtársak csak egy ideig idegesítettek, utána már néha megálltam, megnéztem őket. Találkoztunk Brúnóval, a 4 hónapos vizslafiúval, Aki hozzám túl fiatal, a gazdija –látva az én viharos ismerkedési stílusomat – kissé megriadva nem engedte a nagyobb viháncot. Sebaj, még találkozunk! Most diktálni is elfáradtam, Vizslát!

09. 30.

Itt a hónap vége, igazi nekem való idő volt ma. Délután itt volt I., Aki réges-rég, még kölyök koromban azt a kis sípolós sünikét hozta, amit azóta is nyúzok, de még mindig nem sikerült egyik tüskéjét sem lecibálni. Először le sem jött, hanem G. ment föl, amire én -G. szavaival- éktelen nyivákolásba kezdtem. Így semmit nem hallottam a beszélgetésükből (megnyugodhat –Ő is olvas). Amikor végre megjelent a lépcsőn, én már régóta csendben voltam (ezért jöttek le). Komolyan mondom, ez a gyanakvás visz a sírba egyszer (majd tízegynéhány év múlva G. szerint). G. egyébként azzal jön újabban, hogy igazi hittérítő vagyok! Tudniillik őt térítettem arra a hitre, hogy ezután csak jobb lesz velem! És ebben már valóban hisz is! Indítottam egy fészbuk csoportot a pécsi és Pécs környéki vizsláknak és mindenféle csatolt részeiknek, ha úgy gondoljátok, gyűljünk össze, ha csak itt a virtuálban is, egyelőre. Szóljatok a haveroknak! Vizslát a jövő hónapban!

09. 29.

Már kezdem megszokni az új helyemet, a múltkor csendben szemrevételeztem az egyik könyvespolcot is, természetesen csak azokat, amiket elértem. B. pechjére köztük volt A. 1946-os kiadású bibliája is, telepakolva mindenféle papírlappal, amiket nagyszerűen szét lehetett szórni, tehát a bibliát csak „kutyafuttában” lapoztam át, inkább a papírokkal, képekkel foglalkoztam elmélyültebben, azokat rendeztem új, s újabb formációkba. Mikor szerintem tetszetősen beállítottam a parkettán a kollekciót, áttértem az elérhető öregebb könyvek lapozgatására, de megzavartak, mert feltűnően csendben voltam, es megleptek. A továbbiakat most nem részletezem, elég annyi, hogy a könyvek olvasásától eltiltottak, pozdorja lapokkal zárták el a polchoz férést. Így előbb-utóbb a számítógépet kell kitanulnom! Most már a Gazdik annyira gyanakvóak, hogyha –szerintük-- érdeklődve ránézek valamire, kórusban hangzik fel: MEG NE PRÓBÁLD!!! De olyan hangsúllyal, hogy néha feláll a hátamon a szőr! De azért még szeretnek, és jó odabújni hozzájuk, ha nem harapdálom őket, simizgetnek is. Na, Vizslát!

09. 27.

Tegnap elkészült az ajtóm, be lett üvegezve, már nem próbálok felül ki-be járni már szinte megszoktam. Tettek föl egy ajtót még az apartmanomban is, de azon is van nyílás, tiszta összkomfort! Van egy ennél nagyobb hírem is: B. rábeszélésére G. megkegyelmezett a kanapémnak, tavaszig eldönthetem, hogy kell-e. Biztos kell majd, azt szeretném, ha az egész ház egy nagy kanapé (vagy fotel) lenne!

09. 25.

G. nagy dilemma elé állított! Hogy az elejéről kezdjem: Tegnap itt volt Z., és nagy pakolásba kezdtek B.-vel, amiben én is lelkesen részt vettem, mint főkoordinátor és lépcsőnakasztó. Egészen addig, amíg különféle előre elkészített és rögtönzött akadályokat nem kezdtek elém pakolni. Akkortól már azok szétrombolásával, vagy áttörésével voltam inkább elfoglalva, megjegyzem eléggé sikeres volt ez irányú tevékenységem is. Végül G. azt mondta, hogy minden munka a munkaterület megtisztításával kezdődik, és pórázra kerültem! Így nem tudtam a továbbiakban aktívan részt venni, csak hanggal irányítottam. Szóval pakoltak mindenfélét ide-oda, ágyakat, asztalokat, székeket, miegymást. A vége az lett, hogy az én apartmanomba, amit G.-vel vagyok kénytelen megosztani, négy használható fekhely került: egy ágy a „kisszobába”, amit akkor használok, ha G. a számítógép előtt ül, három pedig  a „nagyszobába”, ezek a következők: a kanapém, a fotelom és G. ágya, ami nappalra ráccsal van elkerítve, és most a problémámban nem szerepel. Mert az én problémám az, hogy a kanapémat, vagy a fotelomat válasszam, ugyanis két nap múlva „jön a lomtalanítás”, és G. az egyiket el akarja távolítani, mondván, ha neki nincs egy szobában két ágya, nekem se legyen!  Pedig én a kanapémon reggel felkelés után, és este lefekvés előtt szoktam „ökörködni”, ahogy G. mondja, a fotelomban pedig éjjel, és néha nappal is aludni szoktam. Alvásra csak a fotelt használom, padig ki sem lehet benne nyújtózkodni. Nyújtózkodni csak a másik kettőn lehet, de azokon csak szundítani szoktam esetleg. Talán a fotel körül elődeim szellemét érzem, mert G. mondta, hogy abban 23 éve – szinte egyfolytában - vizslák aludtak. Érdekes, mindegyiküknek tetszett, azt hiszem én is ezt választom. Vizslát!

09. 24.

Ma délután jött az óraleolvasó néni, aki Borcsi (elődöm) nagy haverja, és egyben druszája is volt. Sajnálkozott, hogy nincs többé, és meg akarta nézni az új kutyát – engem. G. mondta, hogy kicsit szertelen vagyok (nem pontosan így mondta), de őt nem nagyon érdekelte. Amikor átlépett a „demarkációs vonalon” (a lépcsőn levő kerítésen), bemutatkoztam neki. Mivel ő nem a kosaras lányok közül való, egészen megijedt, amikor a fejéig ugrottam nyalni-falni.  Hiába, erről még nem tudtam leszokni, pedig a Gazdik igyekeznek erősen… Túlélte, de mély benyomást tettem rá, biztos nem felejt el, mire jövőre újra jön. Vizslát!

09. 22.

Tegnap azért már elmentünk egy szép rétre a kenyérgyárhoz, de sorstársakkal nem találkoztunk. Úgy látszik a délutáni 4 óra túl korai. A szemtelen rigó megint itt volt, többször is elkergettem, de hiába! Ha meg tudnám fogni, akkor elmagyaráznám neki, hogy így összepiszkolja a tavamat, pedig én abból szoktam jóízűen inni, és néha egy kis haltápot nassolni. Vizslát!

09. 20.

Ma vagyok 5 hónapos és 19 kiló. (Ezt I.-nek üzenem, Aki csodálkozott G. profilképén a gyors növésemen.) Délelőtt a Gazdik az én ajtómat szerelték, amikor B. leesett a székről, és csúnyán megütötte magát.  Én persze mindjárt elsősegélyben részesítettem, ami nem nagyon tetszett neki. Lehet, hogy nem kellett volna folyamatosan arcon nyaldosni, amikor a földön hevert? Ha a kivitelezés nem is volt tökéletes, a jószándék szívből jött. Most mindketten sántítanak, csak másik lábukra. Olyan muris elképzelnem, ahogy most kinéznénk séta alkalmával: elöl egy vidám, egészséges ifjú (mármint én), mögöttem két sánta, roggyant Gazdi. Szépek lennénk így együtt, ezért meg sem említem a víziómat nekik. Nem is mentünk ma sehová, pedig be volt tervezve. Vizslát!

09.19.

Ma egy szemtelen rigó belement a tóba, az én tavamba, ami körül annyi fáradsággal tapostam ki a tóparti sétányt! És fürdött! És amikor elzavartam, visszajött, és újra fürdött!

09.18

Ma egész délutánig nem történt semmi különös, amikor B.-re rájött a „sétálhatnék!” Ezt már tudom, de autóval még nem voltam. G. mondta, hogy ezt is meg kell tanulni! Ettől a szótól mindig rám tör az idegesség, később valami olyant mondott, hogy kiszáll, és jól elveri ezt a dögöt! De nem történt semmi, csak kicsit birkóztunk a hátsó ülésen, amíg Gyükésbe nem értünk. Még az utat sem tudtam megfigyelni, lekötött a bunyó. G. azt is mondta, hogy első autózásomon egy nyugodt kiskutya voltam, most meg egy neveletlen kamasz! Pedig hol vagyok én még a kamaszságtól! Azt későbbre tartogatom! Szóval odaértünk Gyükésbe (nincs messze), B.-vel kiszálltunk, G. maradt az autóban, látszott rajta,hogy szívesen jönne, de ha kimegy a házból, mindig botot visz, és gondolom, az sűrűn elakad, mint nekem szokott. Én olyan hosszú bottal nem is tudnék rohangászni, a rövidebbel is gyakran meggyűlik a bajom, akkor eldobom, majd lesz másik. Nem is tudom G. minek cipeli mindig magával, ha elveszti, majd talál egyet újra, nem?  Na, B.-vel elindultunk keresztül egy nagy réten, rengeteget szimatoltam, és közben vigyáztam B.-re, hogy el ne vesszen. Még labdát is hozott, de az most nem érdekelt, így hamar megunta. Csak jött utánam, én vezettem, de mindig bevártam, mert esetleg nem találna vissza! Annyi jó, eddig ismeretlen illat volt, hogy nem tudtam néha merre kapjam az orrom! Végül visszaértünk G.-hez, nagyvonalakban elmeséltem, mi volt, aztán hazaértünk. Este még játszani akartam egy békával, amit a folyosón találtam, de G. elvette, és kivitte, pedig én meg akartam nézni, mekkorát tud ugrani, mert addig csak mászott.  Vizslát!

09.17.

Tegnap unatkoztam, ezért bekapcsoltam a tévét. Éppen valami szappanopera ment, így otthagytam, és kimentem palackot zörgetni. Ez az egyik kedvenc játékom, mert gurul is meg zörög is, könnyen felhívom magamra a figyelmet. Egyébként meg sűrűn előfordulok még G. ágyában, persze csak akkor, ha nincs a közelben. Nem is mindig veszi észre, hogy dorbézoltam a fekhelyén, mert általában meghallom, amikor közelít, és már a kanapémon talál. Sajnos azonban gyakran lebukok, mert a nagy sietségben otthagyok ezt-azt. Például a cipőmet, a csontomat, valamelyik labdát, vagy palackot. Ilyenkor mindig szúrósan rám néz, én meg értetlenül és megsértve nézek vissza, hogy hogyan is gondolhatott rám? Eddig azt hiszem, mindig bevette! Tegnap estefelé még elmentünk B.-vel sétálni, találkoztunk Z.-vel, D.-vel, akivel játszottunk is, (most már egyből megismertem!) és Áldással. Most már annyira nem féltem tőle, de őt inkább a másik futtatóban levő nagykutyák érdekelték, de Z. nem engedte oda. Így mégsem voltam „egyedül”. Vizslát!

09. 13.

A Gazdik csináltak az udvari kijárathoz egy második, belső ajtót, amire kutya-bejárót is szereltek. Most próbálgatom, de még nem megy nagyon, mert még nincs üveg az ajtóban, így én nem alul a bejárón, hanem felül az üveg helyén akarok bemászni hozzájuk, pedig bőszen mutogatják, merre kéne közlekednem. De nekem nem tetszik, hogy a kényes nózimmal lökjem be azt a micsodát! A Gazdik se úgy közlekednek!

09. 11.

B. beharangozta, hogy megyünk a kutyafuttatóba csütörtökön, ott legyen nagy szám, mert itthon már profi vagyok a szájkaratéban. Azt mondta, hogy H.-ékkal megyünk, akiknek van egy nálam idősebb kölykük, Áldás a neve, és 30 kiló. Én még csak 16 kg vagyok. Egy kicsit berezeltem. Már azt hittem, megúszom, mert szinte egész nap esett, de a délután közepén elállt, így elindultunk B.-vel az első ismerkedésre. B. szerint húztam, mint egy sörösló, de én csak az erőmet próbálgattam. Mikor H.-ékhoz értünk, Z. előre ment már Áldással, de E. odajött hozzánk, és én nem ismerem meg, izgalmamban rámorogtam. Aztán amikor szimatot vettem, leesett a tantusz, (ezt állítólag így mondják), és örömömben csorgattam egy kicsit a járdára. Röstelltem egy pillanatig, de aztán ugráltam Rá, mint rég nem látott ismerősre.  „Szépen” mendegéltünk egymás után, míg oda nem értünk, ott Áldás már kieresztette a hangját, amikor meg hozzám szaladt szaglálódni, én csak megadóan hanyatt dobtam magam, és ezt ismételgettem még néhányszor. Szóval sok futás nem volt, és mivel az eső újra rákezdett, hazafelé vettük az irányt. Ekkor már kicsit bátrabb voltam, én is szaglálódtam. Végül átázva hazaértünk. Mindenhol jó, de legjobb otthon! Nagy igazság! Folyt. köv. Vizslát

9. 08.

Ma megkaptam a „harapási engedélyt” és az „egyedi azonosítót” a Doktor Bácsitól.  A Gazdik nagyon készültek: póráz, szájkosarak, kényszerzubbony, miegymás… Én pedig szépen feltelepedtem B. ölébe, és szinte kéjelegve tűrtem a beavatkozást. Szóval nem fájt! Utána próbáltam még játszani a Doktor Bácsival, de hamar faképnél hagyott. Ő se lesz a legjobb barátom! Aztán B. rám adta a pórázt, amivel már gyakoroltunk az udvarban, csak eddig azt nem tudtam miért, hát most megtudtam! Fölmentünk a folyosóra, kinyitotta az ajtót, és ott volt az UTCA! Én még soha nem láttam UTCÁT, ennek megfelelően hátramenetbe kapcsoltam, és iszkoltam volna lefele a biztonságba! De a póráz nem engedett! Erőszakkal kirángatott az UTCÁRA!  Végül engednem kellett, és „sétáltunk”. (B. szerint remegtem.) Bámultam a nagy valamiket, amiket AUTÓknak, sőt TEHERAUTÓknak hívnak, hangosak és büdösek, egy kicsit félelmetesek. Aznap még egyszer elmentünk, és már bátrabb voltam. De másnap, amikor kimentünk, láttam egy nagy fajtársat, és nem győztem aggódva szemmel tartani, ő azonban szerencsére rám se hederített. Visszafelé jövet viszont egy utálatos német juhász a kapu mögül rám ugatott, és erre, hogy úgy mondjam, nem voltam felkészülve! Lóhalálában elindultam a biztonságos otthon felé, B. ugyanúgy utánam, de kissé lemaradva, mert elszakadtunk egymástól, a nyakörvem már nem folytatódott a pórázban, mert B. a nyakörv helyett a bilétám karikájába kapcsolta, ami nem bírta a terhelést, kinyílott, a biléta leesett, igy hirtelen meg sem tudtam nézni, hol lakom. De azért szimat után hazataláltam, annál is inkább, mert meg nem mentünk túl az utcánkon. Én az ajtónk előtt várakoztam, amíg B. is befutott, beengedett, majd visszament, megkereste a bilétámat. A Gazdik elmondtak mindenféle gyáva ölebnek, de mentségemre szólva életemben először ért ilyen inzultus. Folyt. Köv. Vizslát!

09. 06.

 Nem olyan sok minden történt. Egyszer például jót vacsoráztam: sonka-felvágottas szendvicseket kékpenészes sajttal.  Az erős paprikát félretúrtam, azt nem szeretem. Utána G. új vacsorát kapott, még a paprikát is megette, a fene a gusztusát! Aztán egyik éjjel, amikor kimentem a kisdolgomat végezni, olyan langyos nyári éjszaka volt, hogy egyet fürödtem a tóban, de az meg hideg volt, így beszaladtam, és leráztam a vizet. Nem tudom miért, de úgy tűnt, hogy G. zsörtölődött egy kicsit. Folyt. köv. Vizslát!

09. 16.

 Már ezelőtt is történtek változások. G. másik szobába költözött, és én nem alhatok többé vele! Kaptam egy kanapét, de egyelőre nem tetszik, így a fotelt használom ideiglenes hálóhelynek, amíg vissza nem enged az ágyba. Minden este próbálkozom egy kicsit, de eddig hajthatatlan! A tegnapi napról még annyit, hogy G. mesélte, esőre állt az idő, amikor délben indultak, de mondta B.-nek, hogy ne aggódjon, A. elintézi a jó időt, hisz protekciója van. Ki is sütött a nap, és ez kitartott este 7-ig, amikor már az összes vendég elment, és ők is elindultak P.-éktől. Na, akkor leszakadt az ég!

 Hogy mi történt azóta, mióta elhallgattam, holnaptól leírom. Vizslát!

09.15.

Ma rájöttem, hogy tényleg… Elment, és nem jön vissza. A Gazdik ma elmentek feketében és engem itt hagytak. Azt onnan tudom, hogy ünneplőben mentek el, hogy fönt öltöztek át, és le sem jöttek elbúcsúzni, nehogy összeugráljam őket. B. már csimált ilyent, de G. még soha nem öltözött feketébe. Egy darabig siránkoztam, de később betoppant D. H.-éktól, én nem ismertem meg, morogtam, elszaladtam, de olyan kedvesen szólítgatott, hogy muszáj volt odamennem, megszaglászni. Úgy látszik az emlékezőtehetségem az orrommal van leginkább összefüggésben, mert rögtön rájöttem, hiszen én Őt ismerem, csak még „pelenkás” koromban találkoztunk. aztán sokat és jókat játszottunk, még vacsorát is kaptam Tőle, utána elment, nemsokára megjöttek a Gazdik, de csak ketten, és én tudtam, hogy ezután már csak kettejükre kell vigyáznom… Vizslát!

09. 05.

A.-t keresem már napok óta, de nincs sehol. Pedig még a szobáját is sokszor megnéztem… G. azt mondta, hogy elment… Hát, aki elment, az visszajön, nem? G. és B. is mindig visszajön, ha elmegy…

08. 21.

Meg vagyok sértődve! G. azt mondta, úgy viselkedek, mint a csupasz turkáló. eddig azt sem hittem, hogy van ilyen csúf valami, de G. megmutatta. Hogy ezzel engem összehasonlítson? Még ha csak azt is, amit csinálgatok! Már hogy tudniillik gyakran keresgélek a zsebekben. Ő azt mondja: turkálok! Hát bevallom, kíváncsi vagyok! Néha ki is szedek belőlük ezt-azt. Például új vagy használt papírzsebkendőt, zsineget, kulcsot, telefont, szóval ami éppen bennük van. Ha tudom, persze el is viszem a zsákmányt alaposabb átvizsgálásra (lehet, hogy vámos leszek?), de általában nem tudom. Csak a zsebkendőkkel volt eddig szerencsém, azokat jó széttépdesni apró darabokra. Ma egyébként megettem G. vacsoráját, de az erőspaprikát félretúrtam, nem szeretem.

Egy időre elköszönök, mert A.-t az éjjel megműtötték, most jól van, de még nincs kedvünk humorizálni. Vizslát!

08. 20.

Ma vagyok 4 hónapos! Az egész Kárpát-medence ünnepel! Én is belenéztem az ünnepi tv műsorba, de annyira nem köt le. Mostanában sokat tanulok B.-től, egyebek mellett „Mesterszavakat” is, mint Maugli Balutól. Például: „Azt a kutyafájádat!!!”. Ezt akkor kell használni, ha túl akarom ragozni a történteket. Vagy: „Nem szakad!!!” Ezt meg akkor, ha gyorsan kell mondani, hogy: ”Nem szabad, mert elszakad”. Szóval ilyeneket. Egyik este a rádióban együtt hallgattuk G.-vel - ő mondta - Winkler Róbert: „Kutyaszorítóban” című művét, amit G. már rég olvasott, de most is jókat röhögött (bocsánat: kacarászott) rajta. Persze főleg az „illetékes elvtárson”, meg a „kanapé-kutyán”, vagyis rajtunk, vizslákon.  Erről jut eszembe, G. mondta, hogy búcsúzáskor nem diktálhatom azt, hogy: „Vizslát mindenkinek!”, mert mindenki nem érdemel vizslát! Így hát akkor csak: Vizslát!

08.19.

Megsértődtem, és bezártam A.-t a konyhába! Az úgy kezdődött, hogy A.-tól eddig mindig kaptam valamit az asztalnál, amikor evett, ezért néha felugráltam rá, hogy egy kicsit sürgessem. A többiek mondták, hogy ne szoktasson rá, de ő suttyomban csak azért is nyújtogatta a falatkákat.  Most pedig egyszerűen kizárt a konyhából, amikor vacsorázott! Pedig csak nézni akartam! Hiába sírtam, nyivákoltam, énekeltem a legszebb áriákat, amiket tudok, nem engedett be! Erre jogos felháborodásomban elkezdtem kaparni az ajtót, rángattam a kilincset, sőt kilincseket, (mert a WC ajtó is mellette van), mikor egyszer csak kinyílott a WC ajtaja, és hirtelen ötlettől vezérelve teljes erővel rányomtam a konyhaajtóra. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, kimentem G.-hez a teraszra. Kisvártatva valami zörgés hallatszott, majd kiabálás, hogy G. miért zárta be A.-t a konyhába? Besiettünk, majd mindketten sokat csodálkoztunk, végül G. kiszabadította. Még most is csuklok a felháborodástól, ha az esetre gondolok. (Egyébként is sokat csuklok, talán túl mohón eszek?) Na, Vizslát mindenkinek!

08. 18.

Nagyjából elkészült egy csinos parti sétány a tó körül, amit azért kellett-kell kitaposnom, mert nem oda dobják vissza az általam kihuzigált tavirózsát, ahol elérem elölről is, ezért, hogy újra kihúzhassam, mindig keresni kell egy jobb pozíciót. B. tett ugyan valami kerítésfélét, de engem nem zavar, gondolom a növényeknek építette, ne mászkáljanak mindenfelé. Megkaptam a nyakörvemre elődöm bilétáját, így nem kell tudnom fejből a címemet meg a telefonszámot, ha elkeverednék, csak megnézem, és hazaszólok. Kicsit csörög, de nem annyira zavaró, úgy látszik a néma suhanásom tényleg idegesítette a Gazdikat. A hétvége a szokásos módon telt el, B.-nek megmutattam, hányféle módon tudok ki-be ugrálni a konyhakertjéből, aztán szedtünk szilvát, mert azt mondta, érik. Hát én már réges-régen tudtam, idejében elkezdtem lemeózni. Aztán G.-t bosszantottam egy kicsit a parti sétány továbbépítésével, és A.-t is hangos tiltakozásra késztettem a mikor néha megtámadgattam. Ilyen nyugisan teltek az elmúlt napok, ha lesz valami, jelentkezem. Vizslát mindenkinek.

08. 16.

Már a panírozott karfiol is meg volt az asztalról. Ezt ugyan B. elvette a teraszon, de később kisütötte nekem!  G. azt mondta, hogy ilyen vizsla még nem volt a háznál húsz-egynéhány év alatt! Lehet, hogy ez nem is dicséret? Ezt abból is gondolom, hogy az elődök mind Bezzeg-vizslák! Bezzeg a Borcsi ilyent nem csinált…, bezzeg a Diának ilyesmi az eszébe sem jutott…! Hogy éljen vidáman, felszabadultan az ifjú nemzedék ilyen lelki stressz alatt? Egyik elődöm, Dia például az első emeleti ablakból fogdosta a verebeket a Búza-téren! Állítólag! Na, nem mindegyiket fogta meg, de egyet tényleg nála találtak a szobában egyszer a nyitott ablaknál, mesélte G. Gondolom, öngyilkos akart lenni. Ilyeneket kell hallgatnom, amikor úgy gondolják, hogy megint rossz fát tettem a tűzre. vannak még hasonló történetek, amik a régmúltba vesznek, sor kerül majd azok lediktálására is, hiszen tegnap csak P. ugrott be egy órácskára, és miután udvariasan örültem neki, „kiszúrták a szemem” egy műcsonttal, hogy hagyjam őket békén. Legújabb játékunk B.-vel a fűgyűjtés: ő jön felém a fűnyíró kosarával, én pedig őrült köröket futok, és közben támadok! Ezt minden nap többször játsszuk, ez történt tegnap is, na meg a kihagyhatatlan esti „5 perc”, amikor állítólag elgurul a gyógyszerem. Ennyi volt, Vizslát mindenkinek!

08. 14.

A Gazdik már napok óta arról cserélnek eszmét, hogy mi módon kéne az általam elérhető nyílászáró szerkezeteket bomba-, és Zsacibiztossá tenni!? Az ablakokról egyelőre még nincs szó, de az összes ajtóféléről igen. Most még csak a helyiségek bejárati ajtajai érdekelnek, de sor kerül majd a szekrényajtókra is. Például a fürdőszobában a felmosó-fát, és a vödröt használom, ha tehetem, a wc-ben a kefetartóból is szoktam inni és a papírt is letekerem. A konyha pedig maga az „eldorádó”! Az asztalon és a pulton levő dolgok közül majdnem mindent elérek! Lehet az tej, rizs, kenyér, süti, gyógyszer, szalvéta, gyümölcs, már mind kipróbáltam, és sikerült, némelyiket még a konyharuha alól is! Gyors vagyok, mint a villám, és hangtalan (ha nincs a fogaim közt az üres pet-palack). Ezért már a csengő is szóba került, hogy legalább hallják, hol járok, és ne tudjak lesből támadni, mint egy oroszlán. A gyorsaságomon pedig még van mit fejleszteni, mert mire föltápászkodom a teraszon, és elindulok, addigra azok a kis izék ott a „tó” parton, amik az előbb még ott ittak, huss, már nincsenek sehol. Csak a tavirózsát tudom kihuzigálni, az megy már rutinból, B. mindig visszadobja, és azt mondja, ha tovább folytatom, repülni is megtanít! Akkor már elég gyors leszek! Mivel csütörtökön nem történt semmi említésre méltó, így most búcsúzom: Vizslát mindenkinek!

08. 13.

Már 13 és fél kiló vagyok! Ennek ellenére a Gazdik azt mondják, hogy az agyam szemernyit sem nőtt azóta, hogy ide kerültem! Biztosan tévednek! Igaz, hogy tegnap este is beleittam B. tejes bögréjébe, ami a konyha asztalon volt elérhető közelségben, de hát azt a kis intermezzót az alkalom szülte. Megkaptam érte a szokásos nádpálcát, de nem is fájt, megérte! Délelőtt itt volt Zs., és B. még mindig nem érti meg, hogy nekem ott kell lennem, ahol Zs. van! Nem sikerült B.-nek elzárnia tőle! Hogy úgy mondjam: árkon-bokron is átmásztam hozzá. Hiába rakott elém konyhaszéket, rácsot, miegyebet, én hősiesen mindig odaküzdöttem magamat hozzá.  G. azt mondta, akkorát estem, mint egy ólajtó! Nem tudom, az mekkorát esik, de nekem át kellett vergődnöm két széken, hogy az ajtót benyomhassam. A végén már nevettek (gondolom saját maguk tehetetlenségén, és az én kreativitásomon). Tegnap még voltak vendégeim, É., és L., de mivel előtte B. odaadta a vacsorámat, majd amikor megjöttek, kaptam egy marhalábszár csemegét, majd még egy préselt csontikát is nyugságom végett, nem tudtam velük érdemben foglalkozni. Annyira elkábítottak, hogy még a szokásos „esti 5 perc” sem jött rám. Így ért véget a tegnapi nap. Vizslát mindenkinek!

08.12.

Egy közbeszúrás: mióta G.-nek a múlt héten bevérzett a szeme, azóta lassabban kell diktálnom neki, és mivel sokkal rosszabbul lát, hát nekem itt a ”hawaii”. Ugyanis, ha nem lát, akkor nem csinálok rosszat, ergo kevesebb a nevelés, és nincs nádpálca, tehát jó vagyok. Még három hónapig csak B.-re kell figyelnem! Most vissza az abbamaradt eszmefuttatásomhoz: Ezen a szép kis papíron kérdik, hogy van-e kutya, ha nincs, írja be a polgártárs, és adja föl postán, vagy szkennelje be. Ja! Akinek pedig van a ”szerencsétlennek”, az válaszoljon a következőkre: Hány db. kutya, fajtájuk, színük, nemük, születési idejük, hívónevük(!), tulajdonos neve, címe, email címe, telefonszáma, ugyanaz még egyszer, ha más a kutyatartó. Aztán Mikor lett ivartalanítva, mikor volt a chip-beültetés, mikor volt a veszettség-elleni oltás, stb. Hát én amondó vagyok, hogy ezeket el lehetne érni az állatorvosnál is. Aki pedig nem chipezi, nem oltja, attól hiába várja a magasságos VF., hogy visszajelezzen: szkenneljen, meg postázzon!  Folytathatnám, de G.-nek elég ennyi is. Még jó, hogy én nem kutya vagyok, hanem: VIZSLA! Épen ezért: Vizslát mindenkinek!

08. 11.

Visszatérve még a szombati találkára, igazán szép, csendes nyári este lett volna, ha a cseppet sem kedves alsó szomszéd 7 óra körül nem indította volna be a fűkaszáját, és nem börrögtette volna váltakozó intenzitással majdnem este 9-ig.  Azt hiszem, néhány ember is megérdemelne olykor némi nádpálcacsapkodást egy-két felszólító módban elhangzó mondattal körítve!  HB. ennél keményebben fogalmazott, de ő még fiatal a Gazdikhoz képest. Az én csodahallásomat is zavarta, de a többiek csendben szerettek volna beszélgetni. Más! A Gazdiék postaládájába a napokban be volt dobva egy levél a Városi Főhivataltól (továbbiakban: VF.). Mint kiderült, mindenkinek bedobáltak ilyen, a kutyák bejelentési kötelezettségéről szóló iratot, amelyben először is közlik, hogy fejvesztés terhe mellett mindenkinek közölnie kell, hogy van e kutyája vagy nincs!  Na, most G.-nek le kell mennie hozzám, mert valamiért nyüszögök. Később folytatom, addig is: Vizslát mindenkinek!

08.10.

Reggel fél kilenc van, A. is felkelt, megkaptam tőle a szokásos utasításokat: Lefelé!, Kifelé!, Befelé!, Nem szabad!, stb. Elindult a nap. Tegnap estefelé megjött a H. család: J., meg Z., valamint három lányuk közül kettő: D. és E. Annyira örültem nekik, hogy B. mindjárt fel is törölte utána a teraszt. Harmadik lányuk, HB., később jött, akkor lementünk örömködni  a fűre. Azt hiszem, az ilyesmit hívják „túláradó öröm”-nek. Hoztak mindenféle finomságot, telerakták az asztalt, amit azonnal szemrevételeztem is, és le is meóztam. Sajnos csak egyszer sikerült, mert utána mindenki résen volt, hiába próbáltam sanda szándékkal rájuk felkapaszkodva az asztal felé nyújtogatni a nyakamat. De kárpótolt mindenért, hogy annyit játszottunk, hogy kilencre úgy elfáradtam, hogy szinte aludni sem tudtam elmenni.  Egész este mindenki csak velem foglalkozott, nagyon meg voltam elégedve! Z. egyszer visszaugatott rám, amit kicsit zokon is vettem, de azért jöhetnek mindannyian legközelebb is! A végén még kaptam jutalomból apró, fehér, puha golyócskákat is, amire azt mondták: pattogatott kukorica. Ettem, de mintha mégsem ettem volna! Fura volt! A többit majd legközelebb. Vizslát mindenkinek!

08. 09.

Tegnap, miután hazajöttek a Gazdik, és megdicsértek, szinte egész nap segítettem B.-nek. Odáig volt az örömtől! Először segítettem neki sz..t szedni, (tanultam,hogy ilyent nem illik kiírni) aztán gyomlálni, aztán gyümölcsöt szedni, aztán takarítani, és még sok mást is, és mindent úgy, hogy közben rá is vigyáztam. Vagy a kezét, vagy a csuklóját, vagy a bokáját fogtam, hogy el ne essen, máskor meg a sz…s zacskót, vagy a vizes palackokat segítettem vinni. Mindennek nagyon örült, mert gyakran hangosan hálálkodott. „ÁÁÁ! Hát mit képzelsz?! ÁÁÁ! ZSaci! Ne harapj már!” ilyeneket mondott. Többször elhangzott az is, hogy „Hát te tiszta hülye vagy!” Ez valami nagyobb elismerés lehet, mert este G. is mondta, amikor felvittem a teraszra egy szép, zöld paradicsomot, meg egy cserép rózsát. Na, hát ez történt tegnap, most pedig már előre izgulok, mert este öten(!) jönnek. A többit majd holnap, ha felébredek, mert este sokáig fent leszek, buli lesz! Addig is, vizslát mindenkinek!

08. 08.

Kedd este még jött Zs., hogy tornásszon G.-vel, de előtte én tornásztam vele. Jó volt ráugrálni, rágicsálni minden „súlyosabb” következmény nélkül. Éjjel hánytam. G. fölkelt, hogy megnézze, de rámorogtam, így dühösen azt mondta: akkor edd meg! Úgyis tettem. Reggel B. eltüntette a kis maradékot, tán megette? De eltüntette a kedvenc mackónadrágomat is, azt csak nem ette meg!  Azt mondta: összekoszoltam. A reggelit sem ettem meg, csak morogtam G.-re, hogy azért tudja, hogy kié, délben már semmit sem kaptam, igaz, nem is nagyon kívántam. Ronda idő volt, átaludtam a délelőttöt, és a kora délutánt. 4-kor G. megmikrózta a reggelimet, azt befaltam, mire B. hazaért el sem hitte, hogy valami bajom volt. Hogy egészséges vagyok, azt már reggel bebizonyítottam mindenkinek. Más nem is történt. Ma először egyedül maradtam, több mint egy órára! G., és B. bement a szemészetre, és én őriztem a házat! Úgy adtam át, ahogy átvettem, meg is dicsértek. Eddig ez történt! Vizslát mindenkinek!

08. 05.

Tegnap délben G. azt mondta, eddig jól viselkedtem. Csak a szokásos, viccből vett mondatot kellett néha elismételnie: „Nicht ugri bugri aber langsam spazieren!”. De én ezt nem értem, a német vizslák talán. Délután izgalmassá vált a történet. Először is régóta izgatott, hogy hova vezet az a titokzatos lépcső, amin néha eltűnnek a Gazdik, különösen B. Mivel el van kerítve, eddig nem nézhettem meg, de most elérkezettnek láttam az időt, sikerült átmásznom rajta, és elindultam fölfelé. Már a fordulón is túljutottam, amikor észrevettek, és leparancsoltak. Majd legközelebb! Az esti akcióm viszont sikerült! Napok óta érdekelt, hogy mi az a doboz a folyosó szélén. Elkezdtem rágicsálni finoman a tetejét. Kartonpapír volt, a Gazdikat nem nagyon izgatta már, gondolom, lankadt az éberségük. Eljutottam a tető felének szétrágásáig, amikor megnézhettem, mi van benne. Egy kis csalódás ért, mert csak kisebb dobozok látszottak, sűrűn egymás mellé pakolva. Félúton nem álltam meg, és lerágtam az egyiknek a tetejét. Beleszimatoltam, belekóstoltam, és megállapítottam, hogy tejhez hasonlító folyadék van benne, de nem volt olyan rossz, ilyent még nem ittam. Ekkor jött B. Olyanokat mondott, ha még egyszer ezt csinálom, kint alszom az udvaron!, meg még ennél különbeket is, de egyrészt azokat nem értettem, meg azt hiszem, most nem is kéne részleteznem. Pedig segítettem még a kilocsogott tejet is felnyalni, hiába: nem lett a tálkámba öntve. Mindenesetre este a részéről nem a legnagyobb barátsággal váltunk el. Ma már szent volt a béke reggel, így gyorsan pisiltem is neki örömömben. Aztán füvet nyírtunk, (nem szeretem a szegélynyírót, mert mindenfélét spriccel), meg gazoltunk is. B. utálja, ha a hátára mászok, pedig csak azért teszem, hogy jobban lássam, mit kell majd csinálnom. Gereblyézni is szeretek, B. húzza, én pedig körülugrálom. Na, itt a dél, ennem kell, pá!

08.03.

Pénteken nagy örömömre itt volt Zs., vele lehet igazán jól játszani, nem szól szinte semmiért. Lehet ugrálni rajta, egy kicsit harapdálni, még a karmolásért sem berzenkedett nagyon, bár azt nem szerette. Előtte ástam egy lyukat az őszi faültetéshez a veteményesbe, jó előre gondolkodni! B. ezért már valami „várfal” megépítését emlegeti. G. pedig egy 180 cm magasan húzódó polcrendszert akar építeni, mert megettem a fele vacsoráját! Szép lesz! Igaz, hogy a kekszet is kiszedtem a tv mögül úgy, hogy a tv-t sem vertem le! G. meg is dicsért! Ilyen hatással vagyok a velem együtt élőkre: belőlük is kihozom a kreatív ötleteket! Most B.-vel rohangásztam egy kicsit, mert ő éjszakázni megy, így a ½ 8 – ½ 9 közötti negyedórás „őrület” G.-re marad. Most vacsiztam, (még csak a sajátomat) most megyek felkészülni G. megmozgatására. Pá!

07. 29.

Tegnap G. megígérte, hogy ha majd egyszer jó leszek, fotót küld rólam ide:  https://fekvovizsla.blog.hu/ .Gondoltam én is tudok minden pózban aludni, ehhez megvan a tehetségem, de azt le is kell fényképezni, ám …! Örömmel értesítek mindenkit, hogy a múltkor elveszett zsályás adagolót B. megtalálta az egyik szekrény alá bepasszírozva, de hogy hogyan került oda, arról fogalmam sincs. Csak apró kis bemélyedések vannak a felületén, kár volt ekkora feneket keríteni neki. Már írtam, hogy három Gazdim van, A., B., és G.  A.-val elvagyunk, néha terrorizálom, amúgy segítek neki, a botját mindig együtt visszük erre-arra. B. a legnehezebb dió, nem minden játékot szeret, például, ha szedi a „termésemet”, és leguggol, én a hátára mászom, és a haját rágicsálom, na, azt nem szereti. Gyakran próbáljuk nevelni egymást, mert G. azt mondta, hogy az én nevelésem rá tartozik, mert ő a gyógypedagógus. G. azt mondta magáról, hogy olyan hozzám, mint öregedő apa, a későn született hülye fiához. De hát én vizslalány vagyok a javából! Mivel most nincs más mondanivalóm, erre a hónapra befejezem. Pá!

07. 28.

Már tudok csatornát váltani a távirányítón! És ma már szedtem körtét, almát a fáról, és leszüreteltem G. féltve őrzött datolyaszilva (kaki) fájának első két gyümölcsét is, igaz, hogy csak november körül értek volna be, de így nincs rájuk gond! Majd jövőre, mondta G., és csak legyintett. Így hat már a nevelésem, nem kell nekik felkapni a vizet minden apróságra! Tegnap elkezdtük B.-vel a pórázos tanítást, de még nem nagyon megy neki. Általában mindig lemarad, állandóan húznom kell, már megfájdul a nyakam tőle. B.-vel múltkor jót játszottunk: én kikapartam az őszirózsát, és bevittem. Aztán együtt kimentünk, ő leguggolt, és hosszan, figyelmesen magyarázott, hogy ez virágágyás, és itt nincs semmi keresnivalóm, meg ilyeneket. Én hosszan és figyelmesen hallgattam, majd mikor úgy gondoltam, hogy vége van a kiselőadásnak, beugrottam az ágyásba, kapartam kettőt, aztán uzsgyi: föl a teraszra, ott szépen leültem és néztem mit csinál. Aztán kergetőztünk egy jót. Most abbahagyom, mert jön a kedves ZS., akit össze szoktam ugrálni.

07. 27.

Most már ma van! Nem tudom, G. miért volt annyira oda tegnap, csak sokáig voltam egyedül, és kipróbáltam, hogy elérem-e még a kekszes zacskót a könyvszekrény tetején!  Elértem, de közben néhány kisebb izét lesodortam, így G. előbb érkezett, mint vártam. Pedig csak 2-3 darab volt, de nem tudtam nyugodtan elfogyasztani, mert elővette a nádpálcát, én futottam, futottam, de bekerített, és odasózott a hátsómra, hogy emlékezzem mit nem szabad többek között! Veréssel nem lehet nevelni! Ezt igyekszem is bebizonyítani mindenkinek! Este megjött B., Nagyon örültem neki, és nem is pisiltem be! Akkor! Csak reggel, amikor újra megláttam. Azt mondta, hogy egy kicsit elfáradt a 4 nap alatt, erre G. mondta, hogy ő is túrázott velem, és az igazi tortúra volt. Pedig nem is voltunk sehol! Délelőtt kaptam egy videót Apáról, Anyáról és a tesókról! Jó volt látni őket! G. mondta, hogy inkább kettő kellene belőlem, mert így egyedül igazi ördögfajzat vagyok. Ennyit bírt G. bepötyögni ma, a többi holnapra marad.

07. 26.

Már unom! Már nagyon unom, hogy csak azt hallom: Nem szabad!, Lefelé!, Kifelé!, Befelé!, Ne ugrálj!, Ne harapj!, Ne támadj!, Ne igyál a tóból!, Ne szedd le a körtét!, ne edd meg a virágot!, Pfuj!, Hányszor mondjam …!, stb.. Alig van néha egy kis: Ügyes vagy!, Jól van!, Okos kutya!,  meg ilyenek. Hát csoda, hogy elfelejtem, mit is nem szabad tulajdonképpen!? Ezért újra végig szoktam mindent próbálni, hátha akkor jobban megjegyzem. Majd csak sikerül egyszer! A Múlt héten már 11 kiló voltam, akkor azt mondta G., hogy már benőhetne a fejem lánya! (vagy: lágya?). Tegnap keresett rajtam valami „zsályaadagoló flakont”, azt sem tudom mi az! Mindenesetre nem lett meg, így gyanakodva néz még mindig rám, annál is inkább, mert eltűnt a rádió fülhallgatója is. Lehet, hogy az volt az a kis gyenge drótos kreálmány? A ceruzát is csak ki akartam próbálni, de a számban valahogy eltörött! Silány volt az is. Ma este jön meg B., már előre készülök valami meglepetéssel! Tegnap G. kétszer is átvágott! Azt mondta: Jön B.! És én mindkétszer futottam a folyosóra, és néztem a lépcső tetejét, hogy hol van? Erre azt mondta: Majd holnap! Csak nehogy úgy járjon, mint a pásztorfiú a farkassal! A többit majd holnap, mert a Gazdinak most le kell mennie, hogy megnézze, mivel zörgök.

07. 25.

A múltkor nyugiban rágcsáltam valamiket, amikor G. elvette tőlem, és azt mondta, hogy az egyik tollaslabda, a másik pedig pénz, méghozzá 5 Ft. (itt kell megjegyeznem, hogy ezeket a fura szavakat mind a Gazdiéktól tanultam/tanulom, így nem állok jót használatukért időben és térben! ) Szóval a pénzt eltette, és azt mondta, keressek neki ilyent sokat, és akkor hasznos tagja leszek kis közösségünknek, nem ilyen „léhűtő „, amilyen most vagyok. De a kertbe be ne merjek menni keresni, mert onnan „kivág, mint macskát sz.-ni „. Egyszer már B. pont így tett, hát akkor nagyot nyekkentem. A pénz pedig jól jönne nekem is, hiszen sem zsebpénzt, sem ösztöndíjat nem kapok. Tegnap sajnos egy kínos jelenet is lezajlott: megérkezett Zs. –kedves barátunk -, aki már nem fehér nadrágban, hanem „alkalomhoz illően„, kutyasétáltató melegítőjében érkezett, és én annyira, de annyira megörültem neki, hogy a nagy ugra-bugra, csóva-csóva, nyüszögés és harapdálás közben egy kis tócsa „lett„ alattam. Úgy csináltam, mint aki észre sem veszi, de a többiek észrevették és fel kellett mosni. Egyszer már jártam így, mikor B. jött meg vacsora közben, éppen ettem, tehát egyszerre faltam, csóváltam, morogtam (ezt kell, ha eszem), nyüszögtem és egy kicsit kicsurgott. Sajnos érzem, hogy ez várható holnap este is, amikor négy nap után hazaérkezik. De majd talán kinövöm. Most abbahagyom, jó hétvégét mindenkinek!

07. 24.

Ma még nem történt semmi különös. B. elment négy napra, P. naponta ránk néz. 

07. 24.

Tegnap és ma nem történt szint semmi említésre méltó, csak rájöttem, hogy érdekel az elektronika is. Megnéztem már a telefont, a TV távirányítóját és G. mobilját is, de legérdekesebb a telefon volt, mert nem elég, hogy a kagyló ( egyáltalán nem hasonlít egy igazi kagylóra ), szóval a kagyló nem csak jojózott, de hangokat is  adott. Sajnos, elvették tőlem mindegyiket, hiába mondtam, hogy engem fűt a tudásvágy! Aztán még leszedtem a kekszes zacskót a könyvszekrény tetejéről ügyesen. G. megleste hogyan, mert nem hitte el. Én meg fel az ágyra, ott kétlábra, és máris elértem a szekrény tetejét! G. le is mérte! 145 cm! Ott még sok érdekes dolog van- G. úgy mondja: „menekítve „ , majd még tanulmányozom. Még pénzt is találtam, de arról legközelebb.

07. 23.

Kreatív vagyok! Ezt mondták a Gazdik! G. még azt is mondta, hogy Borcsinak ( az elődömnek ) több, mint 13 évig eszébe sem jutott a műanyag kisszékre négy lábbal felmászni, és úgy az asztalról lepakolni az érett körtét! De azért kiteszem az előd fényképét, hogy mindenki lássa, mennyire tisztelem az előttem járókat. Ma délelőtt esett az eső, így egy kis szögpakolással foglalkoztam, amíg el nem vették előlem. Most mindent fölszámoltak, úgy hiszik nincs mihez nyúlnom, azt is mondják: ön, és közveszélyes vagyok. Csak legyenek meg egy darabig naiv kis hitükben. Múltkorában itt volt Gazdiék barátja, egy kedves doktor néni, azt mondta: baba-látogatóba jött. Hozott nekem préselt csontot, sípoló sünikét, fogtisztító rágókát . Általában meg vagyok elégedve Gazdiék barátaival!  Tegnap is itt volt egyikük, éreztem rajta a rokon illatát, megengedte, hogy ennek megfelelően nyaljam-faljam. Kicsit összekentem a fehér nadrágját, de oda se neki! G. különben megüzente mindenkinek, hogy „ mostanában megjelenés alkalomhoz illő ruhában: védő bakancs, kezes-lábas, és vastag bőrkesztyű „. Ennyit mára.

Pá! mindenkinek.

07. 22.

Újra itt vagyok!

A tegnapi napról: egy kis csalódás ért, mert a beígért rokoni ötös kötelékből csak ketten jöttek. Ketten lebetegedtek, a három gyerkőcből a legkisebb pedig valószínű nem mert eljönni. Pedig be akartam mutatni az itthoniaknak fegyelmező képességemet, de hát csak a középső gyerkőc volt itt, vele 100 % -os volt a siker, de az apjával még nem jutottam semmire. Én lettem az egyik ajándék, a Gazdi teljesen meg volt hatva, mert ilyen csuda ajándékot még nem kapott az életben! SZERINTEM!

B. múltkor azt mondta, hogy nem elég, hogy munkaidőben fogyatékosokkal foglalkozik, ha hazajön, itthon is három fogyatékos várja. Kiszámoltam, a háromból az egyik én lehetek. Ez most jó, vagy rossz?

Most kérek bocsánatot, mindenkitől, aki kommentel, hozzászólást küld, és én nem reagálok izibe’, de G. azt mondta nincs mindig ideje a géphez ülni miattam. MIATTAM! Mintha én hátráltatnám, lefoglalnám az idejét! Én is tudnék úgy pötyögni, mint Ő, csak nem enged oda. Viszlát legközelebb!

07. 21.

Tegnap megint esemény volt! Találtam egy kis zörgő dobozt, amit bevittem magammal rágcsálni, aztán egyszerre kinyílott, és sok apró valami kijött belőle. Én ott ültem a kupac közepén, és próbáltam valami játékot kitalálni velük, amikor a Gazdi bejött, és megkért, hogy fáradjak odébb. Majd azt mondta kedvesen: „Miért kellett szétszedni az aprószöges dobozt? Remélem nem ettél belőle, te hülye?” Egészen ellágyultam ettől a szeretettől. Segíteni is akartam neki, de addig nem engedett oda, amíg el nem tüntette valahova az összes apróságot.

Ma jönnek a rokonok valami ünneplésre, ahol én leszek az egyik AJÁNDÉK! Már előre várom a cécót!

07. 20.

Helló!

Annyit a kezdetekről még elmesélnék, hogyan kaptam a nevemet: G. gazdi kutyát akart, B. gazdi nem. ( Ő a Főnök ) Erre állítólag addig zsarolta G. gazdi B. gazdit, míg Ő bele nem egyezett. De mi legyen a neve? ebben G. gazdi „szabad kezet” adott a többieknek. Erre rá is fázott, mert A. gazdi Néni kitalálta: zsarolta-hát legyen: ZSAROLTA! Hogy a nevem örökre emlékeztesse G. gazdit a kezdetekre.  De én jobban szeretem a Zsacit, azaz Sacit.

Most pedig rátérek a tegnapi estére. Borzalmas dolog történt! MEGVERTEK!!! Egy kicsit egyedül maradtam, így pihenésként levettem a G. gazdi párnáját, és rágcsáltam egy kicsit. Hát tehetek én róla, hogy gyenge az anyag, és a szivacs sem bír ki egy kis rágcsálást? Igaz, mintha már mondták volna, hogy az ilyesmit nem szabad, de ki jegyez meg minden apró dolgot? Már láttam, hogy baj lesz, amikor körülnézett, de nem aggódtam, mert a fenyítőeszközt is eltüntettem. Erre, nem felvette a legkedvesebb nádpálcámat, és azzal húzott rá a hátsómra! SOKSZOR!!! Legalább háromszor! Rendesen meg is sértődtem, később győzött bocsánatot kérni! Megbocsátottam, pedig már el akartam költözni! Az ilyesmit úgy tudom, büntetik is! Csak a cuccaimat nem tudtam belerakni abba helyes kis szatyorba, mert azt hiszem, szétrágtam. Így maradtam, de megjegyeztem, ha még egyszer ilyesmi történik, tényleg elköltözöm!

2014. 07. 19.

CSALTAM!
Nem 100 éves vagyok, csak 3 hónapos. Nagyberkiben születtem, és 2 hónap után kerültem Pécsre június 21.-én. Most itt kezdem beteljesíteni küldetésemet: az emberek, elsősorban a Gazdik átnevelését. Tegnap megkaptam az utolsó kölyök-oltást is, így már csak a chip, és a Harapási Engedélyezés van hátra, de a harapás megy anélkül is. Sűrű elfoglaltságom miatt nem fogok minden nap jelentkezni, de ha mondanivalóm van, akkor igen.

Egyébként még annyit, hogy  intenzíven tanulom a lakberendező és kertépítő szakot, amiben már kisebb sikereket is elértem. Önként vállalt feladataim közé tartozik a kert karbantartása: hullott gyümölcs, fenyőtoboz, csigahéj, faágak, kövek, elszáradt nád, stb. összegyűjtése, hát nézzen ki valahogy az a kert, ha már van, nemigaz?  Mára már sikerült a gyümölcsök fáról szüretelése is, úgy láttam a Gazdik ennek kifejezetten örülnek. Ha sikerül, én is belekóstolok némelyikbe ( a többit csak megrágom ), mert kell a vitamin az ilyen kiskutyának. Ebből kifolyólag esős napokon franciásan étkezem: csigát táppal, de a csigát beviszem a szobába, hogy nyugodt körülmények között fogyasszam el, ezt –ha észreveszik - a Gazdik nem nagyon szeretik, hogy miért? Most elfáradtam, megyek pihenni.

1t!